Elég most már, Uram! Vedd el életemet...

(I. Királyok 19:4)

Voltál már olyan élethelyzetben, amikor azt gondoltad, hogy nem bírod tovább? 
Amikor úgy érzem, hogy feladom a küzdelmet, akkor mindig Illésre gondolok, és a mai igeversünkre. Még egy hatalmas próféta is meginoghat. Jézábel királynő meghallotta, hogy Illés százával ölte meg prófétáit, ezért Jézábel halálra kerestette Illést. A prófétának menekülni kellett. Amikor Illés a sivataghoz érkezett, összeroskadt, és feladta a küzdelmet. Még arra sem volt bátorsága, hogy saját maga vessen véget az életének, ehelyett Istenhez könyörgött, hogy kegyelmezzen rajta, és vegye el az életét.

Meglátod magad ebben a képben? Lehet, hogy valóban beteg vagy, lehet, hogy minden inog körülötted, és úgy tűnik nincs mibe kapaszkodnod, lehet, hogy rossz passzban vagy, és nem jó a hangulatod, legyen akárhogy is, mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor azt mondjuk: "elég most már, Uram!", és legszívesebben bedobnánk a törülközőt.

Abból a tényből megnyugvást meríthetünk, hogy mindannyian épp olyan sebezhetők vagyunk mint Illés. Hogyan gyógyult meg a hatalmas próféta a kétségbeesésből? Isten a válaszok helyett Önmagát adta oda Illésnek. Körbevette és kiszolgálta a prófétát, adott neki ételt, és pihenéssel, alvással ajándékozta meg. Isten még egy együtt érző, odafigyelő fület is felajánlott neki. A leírás szerint az Úr angyala egyetértett vele, és azt mondta Illésnek: "hosszú az út számodra". Ezután Isten feladatot adott Illésnek. Időnként éppen arra van szükségünk, hogy tekintetünket önmagunkról mások felé irányítsuk.

Minden bizonnyal, ahogy az Úr angyala egy korty vízzel látta el Illést, majd pihenni küldte, ugyan úgy a téged körülvevő emberek által érinti meg a te életedet is. Az emberek Isten kezei és a szíve számodra. Ha nincs éppen ilyen ember körülötted? Isten akkor személyesen fog gondoskodni rólad, és erővel fog felruházni téged.

Tanulj Illéstől! Szakíts időt magadra, hogy pihenhess. Figyelj oda a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Tölts időt Istennel. Keress alkalmat, hogy testvéreiddel a közösséget ápolhasd. Segíts másoknak. Ez egy recept a depresszió könnyítésére.

A helyreállítás és megnyugvás Istene, mutasd meg nekem, miként fordulhatok Hozzád, ha érzelmi mélyponton vagyok. Hangold a szívemet arra, hogy észrevegyem az értem végzett munkádat, segíts kérlek, hogy reagálni tudjak erre a gondoskodásra.


 (Forrás:Joni and Friends Daily Devotional, November 4, 2013. Had Enough?
 http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések