Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

(Rómaiakhoz írt levél, 8. fejezet, 32. vers)

Csak álltam Steven hálószobájának ajtajában, és elnéztem a tizenhét éves fiamat amint végtagjaival az ágyneműbe gabalyodva mélyen aludt. 180 cm magas volt, már ráfért volna egy kis borotválkozás, és torzonborz, vastag barna hajjal büszkélkedhetett. Ott álltam, és arra gondoltam hogy mennyire is szeretem ezt a fiút!

Amikor Steven megszületett, nem is sejtettük, hogy csupán egy gyermeket fogunk felnevelni. Éveken át küzdöttünk a meddőséggel, majd második gyermekünk elvesztése olyan mély sebet hagyott bennünk, melyről azt gondoltuk, hogy soha sem fog begyógyulni. Most hogy elnéztem ezt a - majdnem kész férfi -  alvó gyermekemet, az iránta érzett szeretetem minden zegzugát betöltötte a szívemnek, oly annyira, hogy már azt gondoltam, hogy menten túlcsordul. Időnként azonban nem tudtam nem el játszani azzal a gondolattal, hogy milyen lett volna az életünk ha több Jaynes gyermek szaladgált volna a házban, betöltve a szobákat, szétdobálva játékokat, és az ujjlenyomataikat szerte széjjel hagyva a falakon.

"Uram" - imádkoztam, "tudod mennyire szeretem a gyerekeket, és mennyire szerettem volna egy teljes háznyi gyermeknek az édesanyja lenni. Tudom, hogy a Te útjaid sokkal magasabbak a mi útjainknál, és Te az én mennyei Atyám vagy, aki tisztában vagy azzal, hogy mi a legjobb számomra, de Uram, meg tudnád mutatni a célját a várakozás nehéz éveinek? Tudom, hogy nem tartozol nekem magyarázattal, de szükségem van egy kis bátorításra a mai napon, szeretném, ha felcsillanna egy darabka kincs a számomra."

Ott álltam az ajtóban, figyeltem a ritmikus, kiegyensúlyozott légzését Stevennek, és Isten szavai elárasztottak engem.

"Mert Isten úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyetlen egy fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." 

Ezek a szavak mélyen megérintettek, úgy estek mint a kiszáradt földnek a tavaszi eső, lélegzetemet visszafojtottam.  Úgy tűnt, mintha  a Szentlélek reflektor fénnyel rávilágított volna Stevenre. Steven, az én egyetlen egy fiam. Most először az életben igazán megértettem a mélységét,  magasságát és a szélességét ezeknek az ismerős szavaknak. Jézus...Isten egyetlen egy Fia.

Igen, nekem is van egy egyetlen egy fiam, és nagyon sok embert szeretek ezen a világon, de senkit sem szeretek annyira, hogy feláldozzam érte az én egyetlen fiamat. De Isten engem így szeretett. Ő annyira szeretett bennünket, hogy feláldozta az Ő egyetlen egy Fiát, hogy nekünk az örök élet lehetőségét megadhassa.

A meddőség és a veszteség nehéz éveiben, a gonosz ilyen gondolatokkal üldözött engem: Isten nem szeret téged. Ha szeretne, akkor megadná neked, amire szükséged van. Ő nem szeret téged. Nem bízhatsz benne...

És ott, abban a percekben, a Steven ajtajában állva, rádöbbentem, hogy Isten mennyire szeret engem! Rávilágított az ellenség hazugságaira, és rámutatott az igazságra.

Amint a könnyeim végig patakzottak az arcomon, megköszöntem Istennek, hogy segített megérteni az Ő mérhetetlen szeretetét, azáltal, hogy egy élő, lélegző napi emlékeztetőt adott nekem fiam személyében.  Amint elnéztem őt, beismertem, hogy ha a mögöttünk lévő nehéz éveknek ez volt a célja, akkor megérte...

A Biblia így szól: " Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28) Isten mire gondolt, amikor azt mondta, hogy "minden"? Egészen biztosan, Ő a jóra, a rosszra és a csúnyára is gondolt. Én hiszem, hogy minden nehéz és sötét élethelyzetben ott rejlik egy elrejtett kincs, amely arra vár, hogy ráleljünk. De ezt csak akkor találjuk meg, ha mélyre ásunk, a piszkot és a szennyet félre tesszük, és a felszín alá tekintünk.

És ez könnyű? Nem. Nehézséggel jár? Általában. Megéri? Mindig.

Kellett már próbát és veszteséget megharcolnod az életed folyamán? Ha igen, valószínű, hogy Isten egy értékes kincset rejtett el a fájdalom felszíne alatt, amely arra vár, hogy felfedezd. Bízol Benne annyira, hogy félretold a szennyet, és megtaláld ezt a kincset?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy annyira szerettél engem, hogy elküldted a Te egyetlen egy Fiadat, hogy örök életet nyerhessek, ha hiszek Őbenne. 

Jézus nevében, Ámen.

 Átgondolásra:

 Mindig könnyeket csal a szemembe, amikor visszaidézem Steven ajtajában átélt pillanatokat. Te is voltál már így? Volt olyan alkalom az életedben, amikor valósággal megtapasztaltad, Isten mennyire szeret téged?

Lehet, hogy egy nehéz helyzet hullámvölgyében döbbentél rá? Vagy esetleg egy örömteli időszakban? Gondolj vissza így az életedre a mai napon. Emlékezzél.  És adj hálát Istennek azért az eseményért.

(Forrás: November 27, 2013. God's Gifts in Dark Times, Sharon Jaynes,

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013

Used with permission

www.girlfriendsingod.com)