Kegyelem a túlterhelt időszakokban

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.”

Zsid 4,16

Úgy érzem, állandóan túlhajszolt vagyok.
Rajtam a sok családi, munkahelyi, iskolai gond, anyagi problémák, kötelezettségek, és ezek sokszor mind együtt. A legnehezebb, hogy az ilyen időszakok elkerülhetetlenek, és nem tehetek mást, mint hogy töröm magam előre, remélve, hogy értelme van. De megtaláltam a módját, hogyan támaszkodhatom közben a kegyelemre.
A 142. zsoltárt alapján úgy érzem, Dávid megért engem. Ezt a zsoltárt Dávid egy barlangban írta, ahova Saul és emberei elől menekült. Dávid belefáradt az állandó hajszába, amiben élt, és Istenhez kiáltott, valahogy így: Uram, elfáradtam! Lesnem kell a csapdákat, amiket ellenségeim állítanak nekem, és nincs, kire támaszkodnom. Jobbra nézek, hátha látok egy baráti arcot, hallok egy bátorító szót, de egyedül vagyok. Senki sem törődik velem. Miután mindezt átérezte, végül kijelenti, hogy az Úr az ő menedéke és osztályrésze.
Bűnös természetem megnyilvánul a túlterhelt időszakokban. Minden olyan ködös, hogy nem látom Jézust. Türelmetlenné, ingerültté válok a családommal. Kötelezettségeimet félvállról veszem, ahelyett, hogy teljesíteném, amit megígértem, és mindig találok mentséget rá. Gyakran elvétem a Szentlélek ritmusát: nincs bennem szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önzetlenség (Gal 5,22).
Amikor annyira túlhajszolt és fáradt vagyok, mint Dávid, kegyelemre van szükségem. Meg kell tapasztalnom Isten kegyelmét, meg kell, hogy erősítsen Isten kegyelme, és motivációt kell kapnom Isten kegyelméből. De ehhez oda kell járulnom a kegyelem trónusához!
„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,14-16).
Bátorítást kapok abból, hogy Jézus együtt érez velem gyengeségemben. Jézus is volt letört, kimerült. Tudja, milyen kísértésbe esni, de ő nem követett el bűnt. Van tehát egy szent Főpapom, aki odahív a kegyelem trónusához, életem ostobaságai ellenére. Jézusban megbocsátott nekem Isten, irgalomra találok és kegyelmet kapok Nála! Oda mehetek Istenhez, és biztos lehetek abban, hogy nem fog elítélni a túlhajszoltság alatt tanúsított hibás magatartásomért, tévedéseimért, melyek miatt vétkesnek érzem magam. Irgalom és kegyelem az osztályrészem. És ez jár neked is!
Amikor túlterhelnek a gondok, Istennel fogok dicsekedni:
Túlhajszolt és kimerültnek vagyok – de Isten soha!
Úgy érzem, bekattanok – de Isten megszabadít!
Egyedül vagyok – de Isten a barátom!
És a gyengeség hirtelen átvált erővé a kegyelemben. Már ellen tudok állni annak, hogy túlterhelt életemre hivatkozva lemondjak Isten szeretetének hajszolásáról.


Atyám! Amikor túlterhelt vagyok, juttasd mindig eszembe, hogy Te látsz engem, és tróntermedbe hívsz, hogy megkapjam irgalmadat és segítő kegyelmedet. Adj bátorságot és önbizalmat, hogy merjek Hozzád húzódni akkor is, amikor ösztöneim azt súgják, fussak és bújjak el. Jézus nevében kérem, Ámen.

Shala W. Graham: Grace in the Overwhelm
Daily Devotion 2020.01.27.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/01/27/grace-in-the-overwhelm
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-konyvek-asztal-dolgozo-3767411/

Megjegyzések

  1. Köszönöm Istenem!❤️🙏

    VálaszTörlés
  2. Hálás vagyok Uram, hogy Hozzád mindig szólhatok, Hozzád minden problémámmal mehetek, hogy szereteted és kegyelmed éltet engem. Nálad, egyedül Nálad, biztonságban van életem, Te tartasz meg! Áldott légy Uram, ma és mindörökké! Ámen

    VálaszTörlés
  3. AMIKOR, A MÉLYSÉGEKBEN JÁRTAM, EZT KAPTAM AZ ÚRTÓL: MINDENRE , VAN ERŐM A KRISZTUSBAN, AKI MEGERŐSÍT ENGEM FIL 4, 13 S. D. G. ÁMEN

    VálaszTörlés
  4. TUDNAK SEGITSENEK TÜZELÖBEN,, CSILLÁNAK DAGANAT CISZTA VAN VESÉN PETEFÉSZEKBEN UGY NÉZ KI JÓINDULATU,, ,EZ ALLITOLAG CUKOR MIATT VAN, SULYOS CUKORBETEG VAGYOK 6 ÓRÁNKÉNT INZULIN nekem van//apidra ill. janumet tabletta// VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15//VAGY VARGÁNÉ SZŰCS CSILLA ERSTE BANK 116 00006 0000 0000 2576 6862 voltam kardiologian szivkoszorú érszükület. ill.. szivbillentyü elégtelenség van mennem kell érfestésre,, ha tudnak kérem segitsenek VÉGREHAJTÓ HAVI 25 EZRET VON VÉGREHAJTO

    ha tüzelöben nem tudnak apidra inzulinban segitsen .ill dcont ideál tesztcsikban//inzulinos cukorbeteg vagyok 30 101 6583

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések