Úton az ismeretlenbe

 „Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.” Ruth 1,16-17 (KG)

Amikor a nagy váltásokra gondolok életem helyszíneiben, egy sárga költöztető kamion jelenik meg lelki szemeim előtt, s az otthon egyre távolodó képét látom a visszapillantó tükörben.

Úgy tíz éve már, hogy elköltöztem szülővárosomból, miután férjhez mentem egyetemi szerelmemhez, aki a katonaságnál kezdte pályafutását.

Yumába helyezték, Arizban.
Tudod, hol van?
Nos, én sem tudtam. (Ha meg tudod, jó neked!)

Kiderült, hogy egy város a mexikói határ mellett. Forró éghajlatáról, a Cracker Barrel étteremhálózatról és egy vadnyugati időkből fennmaradt történelmi börtönről nevezetes.
Nemde ez minden újdonsült feleség álma?

Nehéz döntés volt elhagyni otthonunkat. Bevallom, mikor megálltunk egy benzinkútnál, leültem sírdogálni a járdaszegélyre, és szipogva mondtam a férjemnek: „Nem hiszem, hogy folytatni tudom az utat. Rettenetes ötlet volt.”

Azt hiszem, a nagy döntéseket gyakran éljük meg hatalmas, túlzott áldozatnak, és remegő hitünk könyörög Istennek, hogy ne hagyja el.

A változás költözéssel jár. Régiből az újba, ismertből az ismeretlenbe, hazulról idegenbe. Mintha egy külföldi túrára indulnánk.

Ruth könyvében is találkozunk ezzel az élethelyzettel. A könyv elején Naómi és férje, Elimélek, elhagyják szülővárosukat, és Moáb vidékén telepednek meg. Pár mondattal később azt olvassuk, hogy miután férje és fiai meghalnak, Naómi újból útra kel, ezúttal a menyeivel.

Bethlehembe tartanak, és útközben Naómi felajánlja Ruthnak és Orpának, hogy forduljanak vissza. Megérti, ha nem vállalják az út és az ismeretlen jövő nehézségeit, és hazamennek.

Megható, hogy Ruth vállalja az áldozatot. „Ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg” (Ruth 1,16b), mondja Naóminak.

Ruth nemcsak Naómi mellett dönt, hanem Izrael Istene mellett is („Istened az én Istenem). Ez ránk is igaz nehéz döntéseinkben. Nemcsak a cél mellett döntünk, hanem az Isten hűségébe vetett hit mellett is. Az Ő gondoskodásába kapaszkodunk.

Akárcsak Ruth, mi is arra kényszerülünk, hogy valami új helyre menjünk, anélkül, hogy tudnánk, mi vár a túloldalon. Ritkán kapunk isteni eredetű felvilágosítást arról, ami előttünk áll. De megyünk előre, bízva Isten jóságában, még ha nem is látjuk át a helyzetünket.

Isten gyakran úgy húzza közelebb magához az embereket, hogy előbb kiemeli őket komfortzónájukból. Ha kiszakadunk megszokott kényelmünkből, élesebben látjuk Isten megváltó munkáját a mindennapokban. Hitünk gyökereket növeszt, ha életünkből hiányzik a stabilitás.

Ruth könyvének vége arról tanúskodik, hogy Isten a legfájdalmasabb változásokból is jót tud kihozni. Előbb éhség és gyász jellemzi Ruth életét, mely azután kiteljesedik: a fiatalasszony férjhez megy Boázhoz, és megszüli gyermekét, Obedet.

És még itt sincs vége a történetnek. Ruth és Boáz egyesülését utódok sora követi, mely elvezet Dávidig. És Dávid sarjai sorának végén ott találjuk a világ Üdvözítőjét.

Ha nehéz döntést kell meghoznod, vagy ismeretlenbe vezető út előtt állsz, biztatni szeretnélek. Ruth története igazolja, hogy a fájdalmas elszakadások megsokszorozzák Isten gondviselését, Aki aktívan jelen van közöttünk, és nincs olyan út, mely olyan helyre visz, ahova Isten oda ne ért volna már előttünk.

Uram, köszönöm az utat, amelyen az életemet vezeted, bár néhány éles kanyarban nehéz meglátnom gondviselésedet. Segíts, hogy bízzam Benned, bárhogy alakul életem története. Jézus nevében, Ámen.

Bekah Difelice: Traveling Toward the Unknown, Encouragement for today, 2017.07.24., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot