Az Úr édessége

„Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr édességét, hadd látogassam templomát.” Zsolt 27:4

Az érdes sebhelyet a férjem hátán sokan visszataszítónak tarthatják. Számomra az édesség jegye. Arra a szeretetre emlékeztet, amit azon a napon bizonyított.
Csodálatos emlékű napnak ígérkezett, amit együtt töltünk férjem szüleivel a dél-karolinai hegyek lábánál. Kirándulásunk fénypontja a Slippery Rock (Csúszós szikla) lesz, egy természetes vízesés a hűvös Pisgah erdőben. Egy helybéli idegenvezető javaslatára, végül megváltoztattuk a tervet, és egy másik vízeséshez mentünk.
Amikor megérkeztünk, csalódva láttuk, hogy nem egészen olyan ez a vízesés, mint amilyennek mondták. Kevésbé védett, meredekebb, kisebb vízhozammal. Nem volt korlát, nem voltak lépcsők, kötelek. Csalódottak voltunk, de eldöntöttük, mindent megteszünk, hogy jól érezzük magunkat.
Greg figyelte a gyerekeket, ahogy elindultak lefelé a meredek lejtőn. Érezte, hogy nem lesz zökkenőmentes az ereszkedés, ezért odaszólt kilenc éves kislányunknak: „Várj meg, menjünk együtt.”
A nevetés, a sikongatások örömmel töltötték el a szívemet. Meg akartam örökíteni a pillanatot, ezért lehajtottam a fejem, hogy beállítsam a fényképezőgép objektívjét. Belenézve a gépbe, elkaptam a férjem tekintetét. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Gyorsan levettem a gépet a szemem elől, épp időben, hogy lássam, amint Greg kinyújtja a lábát, hogy a megcsúszott kislányunk alá kerüljön. Madison feje helyett a férjem csupasz háta csattant neki a kőfalnak.
A kirándulás a sürgősségi osztályon végződött. A tíz centis hasadás a hátán jelezte, hogy megmentette a lányunk életét. Mára már csak egy vastag piros sebhely, a családja iránti szeretet bizonyítéka.
Az Első Szerelmem is tele van sebhelyekkel. Bár nem látom őket, tudom, hogy ott vannak. Fiatal voltam, naiv, én is korlát, lépcsők, kötelek nélkül indultam le a lejtőn. Csak egy kicsit „élni” akartam. Épp mielőtt nekicsapódtam volna a sziklának, meghallottam Jézus hívását: „Várj meg, jövök, és kiemellek a bajból, majd én vezetlek.” Kitárt karjába vetettem magam, megmenekültem.
Sokan vannak, akik mint én, a maguk útján akarnak járni. Nem veszik figyelembe a bűn lehúzó erejét, ami hozzácsapja őket a világ kemény falához. Ehhez hasonló gondolatokkal indul az egész: „Csak egy kicsit szemezek a bűnnel, szórakozni akarok!” vagy „Elegem van a felelősségből. Most rajtam a sor. A gyerekek várjanak.” Vagy „Nem akarok mindig alkalmazkodni hozzá. Ez az én életem is.” Óhatatlan a bukás. És közben Jézus végig ott áll a tetőn, és inti őket: „Várj meg, menjünk együtt, majd én vezetlek.”
Nem törődnek az Emberrel. Nem veszik figyelembe az erejét. Nem veszik észre a sebhelyeket, amik bizonyítják, hogy szeretete odaszögezte az ormótlan keresztre, míg teste-lelke felsikoltott. Én már látom, mekkora árat fizetett azért, hogy engem kimenekítsen a bajból, s csak azt tudom mondani: „Ó, az Úr édessége”.

Uram, add, hogy minden nap Rád tekintsek. Segíts, hogy betartsam utasításaidat, figyelmeztetéseidet, tudva, hogy te jobban szeretsz, mint én magamat. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2009. november 18.Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)