KÖNYVKLUB: Corrie ten Boom, A MENEDÉK, Tizennegyedik fejezet: A kék pulóver

1. „- Betsie – suttogtam, amikor a Kígyó már elég távol volt -, mit tehetünk az ilyen emberekért? Természetesen később. Nem alapíthatnánk számukra egy otthont, ahol gondoskodnánk róluk és szeretnénk őket?

- Corrie, én mindennap imádkozom, hogy meg tudjuk majd mutatni nekik, hogy a szeretet mindennél nagyobb!

Csak később, a fagyűjtésnél lett világos előttem, hogy én a szellemi fogyatékosokra gondoltam, Betsie pedig az üldözőikre.” (215.o.)

Ha valaki arra kérne bennünket, beszéljünk neki többet arról, mit jelent az, hogy „a szeretet MINDENNÉL nagyobb”, mit mondanánk neki? Próbáljunk megfogalmazni erről legalább néhány mondatot! (Segíthetnek ebben a következő bibliaversek: 1Kor 13:1-8)

***

2. „A növekvő hideggel együtt növekedett a koncentrációs táborok jellemző kísértése, az önzés. A legrafináltabb módokon jelentkezett. [ … ] Tudtam, hogy önzés, ha Betsie-vel középre állunk, mert ekkor más kerül a szélére. Milyen könnyű volt ennek más nevet adni! Én ezt csak Betsie kedvéért teszem. Fontos feladatunk van, ezért kell vigyáznunk az egészségünkre. Aztán: Lengyelországban hidegebb az időjárás, mint Hollandiában, és a lengyel nők nem annyira érzékenyek, mint mi. [ … ] Ha ez nem is volt valami helyes, azért ugye túl rossz sem volt…? Nem volt olyan gonosz, mint a szadizmus, a gyilkosság és a rettenetes kínzások, amiket napról napra láthattunk Ravensbrückben. Ó, de ez volt a sátán nagy csalása az ő birodalmában: olyan mérvű gonoszságot mutatni be, hogy az ember végül is elhitte, hogy a saját titkos kis bűne semmi.” (219.o.)

Előfordul-e velünk is, hogy relativizáljuk, bagatellizáljuk a hibáinkat, bűneinket? Tudunk-e most konkrétan olyan hibánkra, bűnünkre gondolni, amivel ezt tesszük/tettük?

Van-e ennek bármiféle hatása/következménye az életünkre? (Corrie életére volt: „szolgálatomból teljesen kifogyott az öröm és az erő”, „imáim mechanikussá váltak”, „bibliaolvasásom unalmas és élettelen lett”)

***

3. „Becsuktam a Bibliát, és elmondtam a körülöttem álló asszonyoknak az igazságot magamról – önzésemet, fukarságomat, szeretetlenségemet. Ezen az estén visszatért belém a valódi öröm.” (220.o.) Ehhez a témához elolvashatjuk még a következő két bibliai részt is: Jakab 5:16 és 1Jn 1:8-10.

Mi tapasztaltuk-e már azt a fajta szabadulást és örömöt, amit az őszinte bűnvallás ad a léleknek?

Gyakoroljuk-e ezt, szükségesnek tartjuk-e? Miért vagy miért nem?

Miért nehéz másoknak a bűneinkről beszélni?

Mi történik a szívünkkel akkor, amikor feltárjuk mások előtt azt, hogy bűnösök vagyunk?

A két bibliai szerző, Jakab és János miért tartja ezt fontosnak?

***

4.  A haldokló Betsie ezt mondta Corrie-nak: „…el kell mondanunk, amit itt tanultunk. Hogy nincsen olyan mélység, amelynél Ő ne nyúlna mélyebbre. El fogják hinni, mert mi itt voltunk.” (222.o.) Nekik kettőjüknek nemcsak azért kellett mindezeken keresztülmenni, hogy az ott lévő sok száz nőnek segítsenek, és hogy Corrie később ezreknek tehessen hiteles bizonyságot arról, hogy Isten szeretete mélyebbre hatol minden mélységnél, hanem azért is, hogy MI ma erről olvashassunk és gondolkodhassunk!

Történetük formált-e bennünk új felismerés(eke)t Isten minden mélységet felülmúló szeretetéről, az ő személyes gondviseléséről, Jézus és ő általa a mi győzelmünkről, dicsőségünkről, arról az örömről, amely mélyebbre hatolhat, mint a kétségbeesés, a félelem?

Meg tudnánk-e konkrétan fogalmazni ezeket a felismeréseket?

(Andi)