Nem tudok magamnak megbocsátani

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden igaztalanságtól. 

1Jn 1,9

Vége volt a foglalkozásnak. Legtöbb anyuka elhagyta már a termet, ő még a táskájával bajlódott. Láttam rajta, hogy menekülne, de erőszakkal visszatartja magát, mert szabadulni akar valamitől.

Kértem, üljön mellém, s ekkor ki is tört belőle: „Évek óta azt hallom, hogy ha sikerül megbocsátanom magamnak, újra szabad leszek. De nem megy. Pedig igyekszem.”

Tenyerembe vettem a kezét. „Átvizsgáltam a Bibliát. Nincs benne.”

Csodálkozva nézett rám: „Micsoda?”

Az, hogy meg kell bocsátanunk magunknak. Nincs benne.

Számtalan helyen olvasunk a Bibliában arról, hogy bocsássunk meg másoknak, és hogy fogadjuk el a bocsánatot. De azt sehol sem írják, hogy nekünk magunknak kéne ezt a terhet leemelnünk a szívünkről.

Szerencsére az 1Jn 1,9-ben kapunk egy komoly ígéretet: ha a bűneinket odaadjuk Istennek, ő hűséges és igazságos, és mindet megbocsátja.

Hűséges hozzánk? Igen, hozzánk. De hűséges önmagához is, saját tervéhez, hogy megbocsátja bűneinket, amelyeket Jézus hordozott, mikor feláldozta magát értünk a kereszten.

Ám itt még nincs vége. Isten megbocsát nekünk, de bűnünk új formát nyer. Igen, újra megtörténik. Isten viszont elhajítja tőlünk, olyan messzire, „amilyen távol van napkelet napnyugattól” (Zsolt 103,12). Olyan, mintha az irgalom beborítana minket, megóvna a büntetéstől, amit el kellene viselnünk.

Ez a fiatal nő évek óta próbálkozik valamivel, ami nem az ő dolga. Mivel nem sikerül, szégyelli magát. Ez a szégyenérzet élete minden megnyilvánulását befolyásolja: kapcsolatait, anyaságát, még hitét is, mert igyekszik mindenféle szolgálattal kedvére járni Istennek, s közben végig azt érzi, nem érdemli meg a szeretetet.

Megkérdeztem tőle, hajlandó-e megengedni Krisztusnak, hogy elvégezze azt, amit ő maga már tíz éve nem tud megtenni. Ahelyett, hogy magának akarna megbocsátani, próbálja meg elfogadni a megbocsátást, amit Krisztus annyira át akar neki nyújtani.

Pár nap múlva emailt kaptam tőle. Leírta, hogy mikor aznap este hazaérkezett, s belépett az ajtón, a férje megjegyezte, hogy valami megváltozott rajta.

Három hónap telt el azóta, hogy ez a fiatal anyuka abbahagyta a próbálkozást, hogy megbocsásson önmagának, és inkább átvette Isten irgalmának nagylelkű ajándékát. Még mindig csodálkozik a változáson, amit ez hozott. A családja meg azt hiszi, hogy valami csodára lelt.

Igen, csodára, ami már régóta a lába előtt hevert.

Talán te is cipelsz magaddal valamilyen szégyent. Próbálsz magadnak megbocsátani, de újra meg újra rájössz, hogy nem lehet a múltat meg nem történtté tenni. Bocsánatot kértél. Megváltoztál. De a bűntudat vagy lelkiismeret furdalás tovább nyomaszt.

Nyújtsd oda ma a szégyenedet Megváltódnak. Engedd, hogy hajítsa el messzire, amilyen távol napkelet van napnyugattól.

Nem kell már tovább cipelned a terhét.

Uram, Jézus, nagy árat fizettél a bűnömért, én meg még mindig viszem magammal, mintha nekem kéne magamat feloldoznom. Bocsánatot kértem már. Igyekszem megváltozni. De a teher tovább nyomaszt. Szeretném ma örömmel átvenni Tőled irgalmad ajándékát, és tisztának látni magam Neked köszönhetően. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Suzie Eller: I Can’t Forgive Myself, Encouragement for today, 2013.05.28. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2013_10_01_archive.html)