Még ez is

„Ne féljetek, én gondoskodom rólatok és gyermekeitekről.” Megvigasztalta őket, és barátságosan, szelíden beszélt hozzájuk. "

Gen 50:21

Leraktam a kagylót, és még mindig nem hittem el, amit hallottam. A férjem, fő kenyérkeresőnk, nyolctagú családunk eltartója, elvesztette az állását. Megdermedtem. Szomorúságot éreztem, és dühöt a munkáltatója iránt.

Később, délután, ezek az érzések feloldódtak, s már csak egy dolgot éreztem: békességet.

A következő hónapokban megtapasztalhattuk Isten működését. Éreztük a jelenlétét. Megtanultunk jobban bízni, erőteljesebben imádkozni. És átéltük azt a lelki békességet, amit csak a teljes bizonytalanságban élhet át az ember. Gyakoroltuk a gyermeki hitet, amikor fogalmad sincs, mi következik, de bízol. Hitünk megrázkódott, de nem tört össze. Új szintre érkezett a házasságunk, új szinten jártuk egyéni útjainkat is.

Szembesülve a megpróbáltatással, mikor egy nehéz gazdasági helyzetben hat kicsi arc fordul feléd gondoskodásodban bízva, megtanultuk, mit jelent az, hogy nem aggódunk a holnapért (Mt 6:34). Megtanultuk azzal biztatni magunkat, hogy „Mára mindenünk megvan”, és nem tekintettünk távolabb. Nem tudunk jósolni, nem tartjuk ellenőrzésünk alatt a jövőt, de azt tudjuk, hogy Isten már járt ott, elért oda, ahova mi nem, kiegyenesítette a göröngyös utat, ahogy megígérte (Ézs. 42:16). Isten ebben az állástalan helyzetben valóságosabb lett, közelebb került hozzánk, mint valaha.

Furcsán hangzik, hogy ez az állásvesztés áldás? Egy új út, ami nem nyílt volna meg előttünk, ha minden a régi helyzetben marad? Isten mindent felhasznál az életünkben, ami közelebb vihet Hozzá. A rossz dolgokat is. Azt is, amit magunktól sosem választottunk volna. A megpróbáltatásokat is, amik megváltoztatnak minket.

A The Mailbox (A postaláda) című regényemben Lindsey, a főszereplő rájön, hogy Isten olyan váratlan körülmények elé állítja, amit el se tudott képzelni. Megtanulja, hogy hálás lehet a fájdalomért, és örülhet a tévútnak látszó eseményeknek is. Ezek az utak nem szerepeltek a térképén, de rajta voltak Istenén. Az Ő ujjlenyomata van minden rossz fordulaton, minden könnycseppen, minden elbukáson. Mindennek a közepén érezheti a kegyelmet és irgalmat, ami újra meg újra kinyúlik feléje. Látja a szerető Atyát, aki átveszi rongyos gönceinket, és ünneplő ruhát szab belőlük.

Ebben a nehéz időben azért imádkozom, hogy Isten ezt is fordítsa az Ő dicsőségére. Most, míg ezt írom, fogalmam sincs, hogy alakul férjem állása. Nem tudom, milyen irányba fordítja Isten családunk életét. De egyet tudok, bízhatok Benne, akármerre vezet. És tudom, hogy Ő mindent felhasznál javunkra – még az állásvesztést, a nehéz élethelyzeteket is. A végén bebizonyosodik hűsége és igaz volta. Látni fogjuk, mit tett, és elámulunk, hogyan használ fel mindent veszteség nélkül. Ezt a mostani helyzetet is.

Uram, tudom, hogy még életemnek ezen a szakaszán is át fog ragyogni dicsőséged. Segíts, hogy kevesebbet aggodalmaskodjam, és bízzak jobban Benned. Segíts, hogy rád szögezzem a tekintetemet, mialatt a hullámok csapkodnak körülöttem, mert tudom, hogy Te ott vagy életemnek ebben a viharában is. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.06.01.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.com)