Ételhulladék-kincs

„De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által.” 

1Kor 15:57

Ha van valami, ami lehetővé teszi, hogy egy szituációban Isten békéje szétáradjon bennünk, akkor az az őszinte hálaadó lelkület, amit kifejleszthetünk magunkban. Jackson fiam tudja, hogy így van. Akkor értettem ezt meg, mikor nemrég elolvastam egy dolgozatát, amit ideadott javításra. Jackson nem töltötte egész eddigi életét a mi otthonunk biztonságában. Első 13 évét egy Isten háta mögötti árvaházban élte a harmadik világban, Libériában, Afrikában.

A dolgozat a korrupcióról és haszonlesésről szólt, ami a szülőföldjén dúló polgárháborúhoz vezetett. Alapos munkát végzett a tények feltárásával, felidézésével. A különbség Jackson és más fiatalok múltbeli eseményekről írt dolgozata között az előéletében volt: mielőtt hozzánk került, ennek a háborús környezetnek a borzalmai között élt.

A dolgozat egy pontján beszámol arról, milyen érzés volt gyermekként meztelenül ásni a hordalékban ételhulladék-kincs után.

Ételhulladék-kincs.

Nehezen tudom sírás nélkül leírni ezeket a szavakat. Ő az én fiam.

Gyermekkora szörnyűségei ellenére a történet felidézéséből megmagyarázhatatlan békesség árad. Isten jelenlétének megtapasztalásából eredő hatalmas béke.

Az igazán hálás emberben béke van. Minden körülmények között. Kialakítottak magukban egy szokássort, amit, bármi történik velük, követni tudnak. Ennek lépései: körülnézés, megállás, döntés.

Akármilyen helyzetbe kerülnek, körülnéznek, és észreveszik azokat a dolgokat, amelyekért hálát adhatnak.

Megállnak, hogy Isten jelenlétét tudatosítsák ezeken a dolgokon keresztül.

Eldöntik, hogy Isten felfedezett jelenlétére figyelnek mindaddig, míg a béke szét nem árad a lelkükben.

Kétlem, hogy bármelyikünk kincsként gondolna az ételhulladékra. De tudunk-e figyelő, megálló és döntést hozó emberek lenni – olyanok, akik bármilyen helyzetben hálát tudnak adni?

A hálaadás erejének igazsága újra meg újra szembe tűnik a Szentírásban. Mi volt Dániel imádsága közvetlenül azelőtt, hogy az oroszlánok ketrecébe dobták, ahol az oroszlánok békén hagyták, és ezzel tett tanúságot Istenről? Hálaadás.

A cet gyomrában töltött három nap végén, közvetlenül szabadulása előtt mi volt Jónás kiáltása? Hálaadás.

Hogyan tanít a Filippiekhez írt levél 4:6, hogyan imádkozzunk, ha aggódunk? Adjunk hálát.

És mi következik mindezen helyzetekben, ahol megszólal a hálaadás? Béke. Hatalmas, megmagyarázhatatlan, visszatarthatatlan béke.

„Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban,” (Fil 4:7).

A Webster szótár meghatározása szerint a hálaadás: „az isteni jóság nyílt elismerése és ünneplése”.

Vajon ma hogyan ünnepelhetnénk Isten isteni jóságát?

Mi lenne, ha elhatároznánk, hogy bármilyen körülmények között vagyunk, körülnézünk, észrevesszük, amiért hálát adhatunk, megállunk és őszinte hálaadással szemléljük Isten jóságát?

Uram, segítenél, hogy megtaláljam azokat a dolgokat, amikért ma hálát adhatok? Segíts, kérlek, hogy jusson eszembe ezekről a dolgokról a Te jelenléted. És segíts, hogy a te felfedezett jelenlétedre összpontosítsak mindaddig, míg a béke szétárad a lelkemben, és ezáltal mindent tisztábban látok. Köszönöm Neked, hogy a hála hatására valóban minden átalakul. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: Encouragement for today, 2010.06.24. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_09_01_archive.html)