Szükségünk van arra, amit te tudsz adni

Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.
Zsoltárok 100:5


Évekkel ezelőtt részt vettem egy tea délutánon egy kisvárosi gyülekezet közösségi termében. Ez a város pár órára volt az otthonomtól. Ebben a teremben volt a szüleim esküvői vacsorája, a nagyszüleim 50. házassági évfordulója, sőt, még a dédszüleim is ültek  itt kézenfogva.

Ezen a napon az asztalokon fehér terítő volt és mindenki kapott egy teás csészét, olyat ami szinte megkívánja, hogy használat közben kitartsd a kisujjad. A szervezők a Nagymamák gyülekezeti csoportjának tagjai, legtöbben a nyolcvan év körüliek voltak.

Volt egy vendég, aki kivétel volt a korosztályát illetően, ő volt a kis unokám, Eula (az én nagymamámról lett elnevezve). Eula az anyukájával és velem jött erre az eseményre. Rózsaszín masnit viselt és mindenkit elbűvölt. Ráébredtem, hogy a családom öt generációja képviselteti magát ezen az eseményen. Ez annyira gyönyörű volt számomra!
Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.
Zsoltárok 100:5 


Mi, akik az emberiséget alkotjuk, már annyi mindenen keresztülmentünk az elmúlt pár évben. Minden amivel szembe kellett néznünk, azt juttatta eszembe, hogy mennyire szüksége van egymásra a különböző generációk tagjainak, mindarra a sok ajándékra, amit egymásnak adhatunk.

Amennyiben az idősebb korosztályhoz tartozol, szükség van a látásmódodra és rugalmasságodra, amelyeket a sok élettapasztalat adott neked. Te tudod, mit jelent akadályokon átmenni, kihívásokkal teli életet élni és látni Isten kezének munkáját a történelemben. Szükségünk van a bátorításodra és bölcsességedre.

Nekünk, akik a középkorúak táborát erősítjük, nem szabad elfelejtenünk, hogy a földi és a mindennapi életben is megláthatjuk Istent. Közelről tapasztalhatjuk meg az életet, mindegy, hogy mikrofont tartunk a kezünkben, vagy éppen ételt melegítünk a mikróban. Ott vagyunk jelen, ahol éppen kell, úgy, ahogy vagyunk, hitben erősen állva. Mi tudjuk, hogy nem mindig az az értékesebb, ami látható.

Nektek fiataloknak, pedig arra kell emlékezni, hogy Isten soha nem használ senkit túl korán. Nem kell arra várnotok, hogy úgy érezzétek, készen álltok. Szükségünk van az optimizmusotokra és az energiátokra, a friss reményetekre a jövő felé és a bátorságotokra.
Ha kaptál valamit tegnap, vagy akár öt perccel ezelőtt, akkor van valamid, amit te is tovább tudsz adni.

Kezdek beleszeretni ebbe az új gondolatba a generációkról. Szépség és erő van abban, amikor kéz a kézben egymás mellé állunk, mint egy dicsőséges idővanala Isten kegyelmének. Együtt hálával tekinthetünk vissza mindarra, amit Isten tett és várakozva tekinthetünk a jövőre, amit Ő tervez számunkra. Változást hozhatunk mindannyian ott ahol éppen vagyunk, abban a jelenben, amit éppen megélünk, a konyhában, az irodában, Zoomon keresztül vagy a gyülekezet közösségi termében.

Ez az amit évről évre egyre inkább megértek, ez az amit tovább szeretnék adni és amiben igazán hiszek: van valamink, amit adhatunk. Mindannyian kaphatunk valamit. Most jobban mint valaha, együtt jobbak vagyunk.

Drága Istenem, köszönöm, hogy mindannyiunkat a saját képmásodra teremtettél. Mi mindannyian egyediek vagyunk és együtt mégis jobbak. Atyám, Jézusom, kérlek taníts minket arra, hogy jól éljük meg és szeressük a közösségünket. Mutasd meg mit rejtettél a szívünkbe, mi az amit tovább tudunk adni, hogy a Te királyságodat építhessük. Jézus nevében, Ámen.

                                             





(forrás: https://girlfriendsingod.com/we-need-what-you-have-to-offer/
Holley Gerth-We Need What You Have to Offer
fotó:pinterest.com)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések