Merj remélni

„Ezeket fontolgatom szívemben, hogy föléledjen bennem a remény” 
JerSir 3,21


Sírtál már addig, míg elfogytak a könnyeid, és a szíved apró darabokra tört? Mondtad már, hogy „Minden elveszett, amiben reménykedtem?” Igen? Akkor már hárman vagyunk: te, én meg Jeremiás.

Sosem felejtem el azokat az éjszakákat, amikor álomba sírtam magam. Néha csendesen folydogáltak a könnyeim, máskor hangosan jajgattam, kérdésekkel, könyörgésekkel ostromoltam Istent: „Uram, miért? Mit rontottam el? Miért nem tudom megoldani?” Imádságaimat azzal zártam, hogy „ha Te is úgy akarod”, és reméltem, hogy más az akarata, mint aminek látszik.

Voltak éjszakák, mikor összegömbölyödtem a takaróm alatt, és reménykedtem az áttörésben. De hiába, a helyzet reménytelennek tűnt. Úgy éreztem, minden elveszett, amiben reménykedtem.

Jeremiás, az Ószövetség siránkozó prófétája, szintén reménytelen helyzetbe került. Látta, hogy a babiloniak földig rombolják, leégetik az Úr Templomát. Jeremiás szíve megszakadt, mikor a Templom egyes szent tárgyait, a medencét, a lámpatartókat elrabolták, s Babilonba vitték, hogy hamis istenek imádásához használják őket.

A rombolás idején Jeremiás Isten szavát közvetítette Júda és Jeruzsálem népének. Az üzenet, sajnos, nem jó hír volt. A nép rövidtávú jövőjének az Úr a fegyelmezést szánta, Jeruzsálem és a szent Templom teljes lerombolásával. Jeremiás volt az Úr választottja, akinek ezt a jövendölést közvetítenie kellett a nép felé. Jeremiás elvégezte a feladatot, és jól végezte, de büntetés, nevetségessé tétel, támadások és börtönbe zárás volt rá a válasz az üzenet címzettjeitől.

Jeremiás addig sírt, míg elmondhatta: „Szemem elsorvadt a sírástól, a bensőm megrendült” (JerSir 2,11). A szíve összetört Jeruzsálem és Isten népe feletti bánatában. Bánatában így siránkozott: „Elhagyott az erőm, és a reménységem is, amelyet az Úrba vetettem” (JerSir 3,18).

Aztán a kétségbeesésben egyszer csak reménykedni kezdett. Remélni mert, mivel emlékezett.

Sokunknak szükségünk van a reményre. Hogy rátaláljunk, mint Jeremiás, lássuk mi bátorította őt, mitől mert újra remélni. Ami eszébe jutott, ki tudta emelni a kétségbeesés szakadékából. Számunkra is ez a megoldás. Jeremiás a következőket idézte emlékezetébe:

- Isten el nem múló szeretetét

- megújuló irgalmát

- soha véget nem érő hűségét

- az örökségét.




Isten Igéje épp olyan élő és cselekvő ma, mint Jeremiás idejében volt. Belülről tud átformálni. Ha olvassuk, és életre váltjuk az igazságait, tekintetünk iránya megváltozik.

Kétségbeesésem éjszakáin arra vágytam, hogy változzanak meg a körülmények. Addig sírtam, míg elapadtak a könnyeim. Sokszor süppedtem bele a kétségbeesés szakadékának mélyébe, és tovább maradtam ott, mint kellett volna. De mikor Isten hűségére és irántam való irgalmára gondoltam, újra reménykedni kezdtem.

Megváltoztak a körülmények attól, hogy felidéztem Isten ígéreteit? Nem. Belül történt változás: feléledt bennem a remény. Várakozásom megtelt értelemmel, reménykedéssel. Úgy döntöttem, hogy ezt választom a kilátástalanság érzése helyett.

Szükséged van reménységre? Emlékezz Isten hűségére, szeretetére, irgalmára, erre koncentrálj, bármilyen kétségbeejtőnek tűnik a helyzet.

Merj ma remélni!










Uram, szeretnék merni remélni, de bizonytalanság vesz körül, a kétségbeesés kísértése támad. Segíts, hogy figyelmemet a Te hűségedre, szeretetedre és irgalmadra koncentráljam. Köszönöm, Uram, a jót, amit készítesz nekem. Jézus nevében, Ámen.














 

(Forrás: Wendy Pope: Dare to Hope, Encouragement for today, 2013.02.11.,  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések