Szárnyra kelni újra
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.”
Kol 3,13
A rövid létrán álltam kezemben egy villanykörtével. Kellemetlen idő volt, nem leányálom ilyenkor kicserélni egy külső égőt. De mivel már korán sötétedik, muszáj volt.
A lámpabúra belsejében valami mozgott, vonakodva nyúltam a kiégett körtéhez.
Bekukucskáltam, s egy kismadarat pillantottam meg, a szárnyait szorosan a testéhez szorította, egyik lába bele volt akadva a körte foglalatába. Hogy jutott be ide? Mióta küzdhetett már a szabadulásért?
A következő percekben lassan, óvatosan kicsavartam a körtét, kezdtem kitisztogatni a lámpa mélyébe gyűlt szemetet, hogy szabad utat biztosítsak a madárnak. Két ujjal óvatosan megfogtam, de éles csőrével dühösen belevágott a kezembe.
Beleburkoltam a kesztyűmbe, hogy ne csapkodjon, s kivittem a ház elé, ahol az itató és a madáretető állt évek óta.
Ahogy letettem, megingott, szinte elesett, de egy kis szárnycsapkodás után fel tudott emelkedni a levegőbe, s egyenesen rászállt az itatóra. Mohón ivott, majd míg én mozdulatlan csodálattal követtem az útját, az etetőhöz röppent.
Úgy tűnt, a madárka jól van, megmenekült.
Néha a képtelenség a megbocsátásra olyanná tesz, amilyen ez a madárka volt. Valami történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Valaki mondott valami bántó vagy kegyetlen dolgot. Vagy igazságtalanság sebzett meg. Harag, keserűség tört ránk, és ez az érzés csapdába ejtett, megrontotta a kapcsolatunkat valakivel, esetleg a házastársunkkal, nem értettük Isten szándékait, megingott a bizalmunk másokban.
Ilyenkor a Kol 3,13-hoz hasonló igék nem mutatják a gyógyulás útját, inkább felbosszantanak. A megbocsátás lehetetlennek tűnik. Főleg, ha arra várunk, hogy az illető bocsánatot kérjen, hogy megváltozzon, vagy csak elzárjuk a szívünket tőle.
Miért kéri Isten, hogy bocsássunk meg? Talán Ő tudja, hogy többre vagyunk teremtve, minthogy a megsebzettség csapdájában vergődjünk.
Repülésre teremtett.
A megbocsátás lehetővé teszi, hogy Isten kipucolja a szemetet, hogy megtisztítsa az utat a szívünkhöz, és gyengéden felemeljen, ahonnan már szárnyra kelhetünk. Isten számon tartja a verebet (Mt 10,29), és téged is lát. Tudja, mennyire nehéz. Tudja, hogy azért nem bocsátasz meg, mert úgy érzed, képtelen vagy rá.
De nem vagy egyedül az úton. Isten kinyújtja feléd a kezét. Eljött az idő, hogy megbocsáss. Ő készen áll, hogy átemeljen téged egy új helyre, ahol egy kis szárnycsapkodás után felemelkedhetsz, és újra szárnyalhatsz.
Drága Jézus, eddig úgy éreztem, képtelen vagyok megbocsátani. De most átadom magam neked, nem állok ellen, vezess, vigyél oda, ahova akarsz. Megnyitom a szívem, hogy meg tudjam bocsátani, ami a múltban történt, és ezzel képes legyek újra teljes életet élni. Jézus nevében, Ámen.
A lámpabúra belsejében valami mozgott, vonakodva nyúltam a kiégett körtéhez.
Bekukucskáltam, s egy kismadarat pillantottam meg, a szárnyait szorosan a testéhez szorította, egyik lába bele volt akadva a körte foglalatába. Hogy jutott be ide? Mióta küzdhetett már a szabadulásért?
A következő percekben lassan, óvatosan kicsavartam a körtét, kezdtem kitisztogatni a lámpa mélyébe gyűlt szemetet, hogy szabad utat biztosítsak a madárnak. Két ujjal óvatosan megfogtam, de éles csőrével dühösen belevágott a kezembe.
Beleburkoltam a kesztyűmbe, hogy ne csapkodjon, s kivittem a ház elé, ahol az itató és a madáretető állt évek óta.
Ahogy letettem, megingott, szinte elesett, de egy kis szárnycsapkodás után fel tudott emelkedni a levegőbe, s egyenesen rászállt az itatóra. Mohón ivott, majd míg én mozdulatlan csodálattal követtem az útját, az etetőhöz röppent.
Úgy tűnt, a madárka jól van, megmenekült.
Néha a képtelenség a megbocsátásra olyanná tesz, amilyen ez a madárka volt. Valami történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Valaki mondott valami bántó vagy kegyetlen dolgot. Vagy igazságtalanság sebzett meg. Harag, keserűség tört ránk, és ez az érzés csapdába ejtett, megrontotta a kapcsolatunkat valakivel, esetleg a házastársunkkal, nem értettük Isten szándékait, megingott a bizalmunk másokban.
Ilyenkor a Kol 3,13-hoz hasonló igék nem mutatják a gyógyulás útját, inkább felbosszantanak. A megbocsátás lehetetlennek tűnik. Főleg, ha arra várunk, hogy az illető bocsánatot kérjen, hogy megváltozzon, vagy csak elzárjuk a szívünket tőle.
Miért kéri Isten, hogy bocsássunk meg? Talán Ő tudja, hogy többre vagyunk teremtve, minthogy a megsebzettség csapdájában vergődjünk.
Repülésre teremtett.
A megbocsátás lehetővé teszi, hogy Isten kipucolja a szemetet, hogy megtisztítsa az utat a szívünkhöz, és gyengéden felemeljen, ahonnan már szárnyra kelhetünk. Isten számon tartja a verebet (Mt 10,29), és téged is lát. Tudja, mennyire nehéz. Tudja, hogy azért nem bocsátasz meg, mert úgy érzed, képtelen vagy rá.
De nem vagy egyedül az úton. Isten kinyújtja feléd a kezét. Eljött az idő, hogy megbocsáss. Ő készen áll, hogy átemeljen téged egy új helyre, ahol egy kis szárnycsapkodás után felemelkedhetsz, és újra szárnyalhatsz.
Drága Jézus, eddig úgy éreztem, képtelen vagyok megbocsátani. De most átadom magam neked, nem állok ellen, vezess, vigyél oda, ahova akarsz. Megnyitom a szívem, hogy meg tudjam bocsátani, ami a múltban történt, és ezzel képes legyek újra teljes életet élni. Jézus nevében, Ámen.
(forrás: Suzie Eller: Szárnyra kelni újra, Encouragement for today, 2013.02.08., www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.hu)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése