Reviczky Gyula: Jó lelkek

Reviczky Gyula „Jó lelkek” című költeményét olvasva, Jézus Boldogmondásai jutottak eszembe. Jézus elénk tár egy boldogság eszményt a Hegyi beszédben, mely teljesen idegen ebben a „könyöklő”, agresszív, durva világban. Mégis ők azok a jó lelkek, azok az emberek, akikről Reviczky Gyula versében beszél. 

Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

Bátorító és reménykeltő felütéssel kezdődik a vers: a látszat ellenére vannak még olyan emberek, akiket nem szippantott be a társadalom durvasága. Hajlamosak vagyunk elkeseredni az embertelenség láttán, a bennünket körbevevő igazságtalanságot tapasztalva reményt veszteni, úgy érezni, hogy egyedül úszunk az árral szemben. Csakúgy, mint Illés, ilyenkor magunkra és a problémára figyelünk, önmagunk körül forgunk, levesszük tekintetünket Istenről. Isten ekkor halk és szelíd hangon megszólít bennünket: „Mit csinálsz itt?...van még Izráelben hétezer ember, aki nem hajolt meg Baálnak…”

Miért nem vesszük észre őket? Mert ők nem számítanak szenzációnak. Nem hírértékű csendes, hűséges életük. A jelen kor „csacska” híradásában nincs számukra hely, unalmasnak tűnhetnek, mert róluk nem lehet pletykálni, életüket kiteregetni. Ők azok akik „élnek s meghalnak, ismeretlenül.”

Éltük, szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek cégére nincsen;
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Nem azért ismeretlenek, mert értéktelen lenne az életük, hanem mert nem vágynak környezetük elismerésére. Összhangban élnek Istennel, éppen ezért összhangban vannak önmagukkal is. Csendben, meggyőződésük szerint teszik a dolgukat, másokért élnek, önfelmagasztalás nélkül a helyükön állnak. Számukra a másik ember szolgálata olyan természetes, mint a levegő vétel, ők azok, akik betöltik Jézus parancsát: „amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed.” (Máté 6,3)  Tudják jól, hogy az emberek megbecsülése, elismerése, csodálata sohasem fogja tudni utolérni azt a jutalmat, amit Isten ad az Őt követőknek. Az az Isten, Aki titkon figyeli az embert, Aki látja az ember szívét, indítékait, lelkületét, jelen van a mindennapjaikban.

Vásári zajt, hűhót kerülnek.
Nem lökdösődnek lármás utakon.
Lelkük zománcát féltve őrzik.
Amerre járnak, csend van s nyúgalom.

Blase Pascal, a híres matematikus mondta, hogy minden ember szívében egy Isten alakú űr van, amit egyedül csak Isten képes betölteni. Ez az űr, ha nincs igazán, rendeltetésszerűen betöltve, akkor sajog az ember lelkében, amit a pótcselekvések zaja sem csillapít. A hívő ember azonban, aki megengedte Istennek, hogy a lelkében lévő sivárságot meggyógyítsa, már nem akarja lelkiismeretének hangját eltompítani szórakozással, felhajtással, érdekei érvényesítésével.

Az Istennel járó, Ővele töltekező ember nem vágyik a nagy hűhóra, zajra. Nem érzi jól magát a tülekedésben. Engedett Isten hívásának: „Csendesedjetek el és ismerjétek meg, hogy én vagyok az Isten.” (Zsoltár 40,11), csakis az Ő jelenlétében megújulva, lelkét lecsendesítve képes mennyei békét közvetíteni embertársainak. Megfogadta Példabeszédek könyvének tanácsát: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet”, (4,23). Vigyáz lelke tisztaságára, nem szennyezi be a világ romlottságával. Azt is felismerte, hogy önerőből ezt nem tudja megtenni, ezért Istenre figyel, „az Ő szárnyai oltalmában rejtezik” (Zsoltár 91,4), ezáltal tud a béke eszköze lenni ebben a megfáradt világban. Az ő békessége nem a körülményektől függ, hanem Istentől származik, és belülről fakad. „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” (Máté 5:9)

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.

Mély, csöndes, nyugodt, belső békességük van azoknak, akik Istent szeretik. Ezért erősebbek a fizikailag erős embernél is azok, akik ezzel a lelki békességgel rendelkeznek. Sőt azt mondja a Biblia, hogy az Isten békessége minden emberi értelmet felülhalad. Ezt a belső békét akkor sem veszíti el a hívő ember, amikor látszólag nincs nyugalma, mert bántják, meg nem értést tapasztal, megalázzák, igazságtalanul gyötrik - munkahelyen, gyülekezetében, családjában, vagy élete más területén.

Istenben gyökerező, hűséges életük a szenvedésben, próbákban világít igazán. Létük alapját Krisztusra építik, mely sziklaszilárd támaszt nyújt számukra a viharban. Tisztában vannak azzal, hogy Istennek személyesen gondja van rájuk, nem e világból valók, mert vándorok csupán, akik Megváltójuk eljövetelében reménykednek. A sötétségben fény tudnak közvetíteni, hitelesen tudnak a reménységükről beszélni, életükkel Jézusra mutatnak, kitartásukkal az Ő jelenlétének valóságát képviselik, ezáltal életük „kedves, jó illatként” száll Isten elé. (Filippi 4,18)

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
És nem irigyli sorsuk' senki sem

Az utolsó versszakban a költő keretbe foglalja a verset. Átgondolva a fenti sorokat, megerősödik első kijelentésében: „Vannak jó lelkek még a földön!” Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy Isten még munkálkodik az emberek között, munkájának gyümölcseként pedig ott vannak az őszintén megtért, újjászületett hívő emberek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy magányosan szemben úsznak az árral, és nincs mellettük éljenző tömeg. Nem irigylésre méltó a sorsuk sem, mert ők, emberi mértékkel mérve, a vesztesek.

Gyökössy Endre a „Boldogmondások margójára” című gondolataiban a következőképpen fogalmazza meg a „jó lelkek” életfilozófiáját:

A boldogmondások margójára

"Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent." (Mt 5,8)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is tudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz az életük.

Boldogok, aki tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, aki nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak, leborulók és nem kiborulók lesznek többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek föl, és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naívnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és  imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, akkor is szelíden szólnak, mert ők Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert tartalmasabb, értelmesebb lesz az életük.