Ezek a mai fiatalok...

Talán épp azóta, hogy ember él a földön, hallja az éppen felnövő nemzedék e szállóigévé vált mondást. És valóban: annyi rossz és hihetetlen dolgot hallunk a huszonegyedik századi fiatalokkal kapcsolatban, hogy a mindössze másfél évtizedes korkülönbségemmel sem tudom őket megérteni. Az utcán, a szórakozóhelyeken, a társadalmi életben jobbára csak elrettentő példákat látunk...

Nemrégiben azonban találkoztam egy nem csekély meglepetést okozó esettel. Egy pénteken a bevásárlási csúcsban türelmetlenül ácsorogtam az egyik ismert óriás bevásárlóközpont rémesen hosszú kasszasorában. Amúgy sem szeretem a bevásárlást, a tülekedést, a cipekedést, de ezúttal különösen türelmetlenné tett az előttem sorban álló fecsegése. A kislány, aki épphogy betölthette a tizenhetedik életévét, már vagy tíz perce telefonált. Sorra hívta a manikűrösét, a barátait, és megállás nélkül folyamatosan csacsogott. Lopva végigmértem: a legutolsó divat szerint öltözött, láthatóan drága holmikban volt. A kosarában a két doboz macskaeledelen meg a szempillaspirálon kívül csak egy üveg vodka lapult. Mialatt zsebemben morzsolgattam hosszú bevásárlólistámat, ez a fiatalkori gondtalanság különösképpen felbosszantott. A tinilány előtt egy idősebb néni pakolta kosarának szerény tartalmát a futószalagra. A várakozás közben elméláztam, és csak a  pénztárosnő felcsattanó hangja ébresztett rá, hol vagyok valójában. A nénike szabadkozva mutatta a kezében lévő reklámújságot, majd pár percnyi szóváltás után kiderült, hogy az újságban meghirdetett párizsi csak a holnapi naptól lesz akciós. A sor türelmetlenül hullámzott, és egységesen zúdítottuk idegességünket a néni felé. Minek tartja fel az amúgy is lassan haladó sort?

- Nem kérdeztem, mikor kezdődik az akció, amikor felszelték - mentegetőzött a néni.

- És akkor én mit csináljak? - replikázott a pénztárban ülő középkorú hölgy.

- Nem tudom kifizetni, pontosan kiszámoltam, mire futja - az idős asszony hangjába nem kevés kétségbeesés vegyült.

- Talán nem veszek többet két kiflinél...

- Már megfogta, ki venné így meg? - tornyosult a biztonsági őr teljes testmagasságát bevetve a nyugdíjas fölé.

- Álljon már ki! - hangzott innen-onnan. - A hiányzó pár száz forintot csupa szívjóságból ki pótolja ki a mai szegény világban maga szerint?

- Húzza le az enyémet is hozzá, én kifizetem egyben az egészet - nyújtotta a pénztárosnő felé bankkártyáját a tizenéves lány, felnőtteket meghazudtoló erélyességgel.

- Nagyon kedves, de ezt nem fogadhatom el - tiltakozott a nénike.

- Ugyan már, mindenki kerülhet hasonló helyzetbe. Az én nagymamám messze lakik, lehet, hogy ő is így jár egyszer, és remélem akkor valaki őt is kisegíti.

Az agyonsminkelt, műkörmös fiatal lány a kedvességével kicselezte az idős asszony büszkeségét, okos válaszával megóvta önérzetét. Mosolyogva segített neki a pakolásban.

A sor elcsendesült, mert valahol mindannyian éreztük, akaratlanul is megszégyenített bennünket. Egy tinédzser ösztönös viselkedésével felülmúlta a felnőtteket. Amikor a fiatalokat szidjuk, és az elrettentő példákat soroljuk, ne feledkezzünk meg az ehhez hasonló történetekről sem, mert ők is a mai fiatalok.

Ventus Iza
(Forrás: Nyitott Szemmel Magazin, VI. évfolyam 32. szám, 2014/3)