A Birák könyve margójára II. - Bírák 1 – 3,6
Dicsőségesen kezdődött a nép
történelmének ez a szakasza: Józsué átvette a vezetést Mózestől, és vele volt
az ÚR; Izráel elfoglalta a neki kijelölt területet, végre hazaért. De a Bírák
könyvének elejét olvasva maradtak bennem nyugtalanító kérdések.
Szokásom, hogy a Bibliámban nem csak aláhúzok részeket, hanem kérdőjelet
teszek oda, ahol nem értek valamit, kapcsos zárójellel jelölöm, ahol Jézus
ragyog ki, vagy erős vonallal margót húzok, ahol különösen fontos a rész. A
Bírák könyvét kezdve találtam egy-két helyet, ahol akár mindhárom jelölés bőven
elférhet. Olvassatok velem, és Isten vezesse gondolatainkat.
[Ha időd engedi, a 2,1-5.11-15
és 3,1-6 részeket olvasd el, vagy akár a Bírák könyvének első két fejezetét
teljesen és a hármas elejét]
„Az ÚR angyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek
benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem
atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha, de ti
se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le
oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt? Azt is
mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig
legyenek nektek csapdául! Amikor az ÚR angyala elmondta ezeket a dolgokat
Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt.” 2,1-4
„Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az ÚR, hogy próbára tegye
velük Izráelt, mindazokat, akik már nem tudtak a kánaáni harcokról. Azért is,
hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a
hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt. Ezek voltak: a
filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a
Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. Ott
voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az ÚR
parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által. Izráel fiai tehát
ott laktak a kánaániak, a hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak
között. Lányaikat
feleségül vették, a maguk lányait pedig azoknak a fiaihoz adták, és azok
isteneit tisztelték.” 3,1-6
A nagytakarítás megtörtént. A
megígért föld, Kánaán immár Izráelé és sógoraié, a korábbi népeket, Isten
erejével kiűzték onnan. Felporszívózva, szőnyegek kirázva, por letörölve, ablakok
ragyognak, párnák felverve. Hogy van még pár pókháló a sarokban és néhány
porcica és egértetem a szekrény alatt? A nagyját kitakarítottuk, egy beeső
vendég is láthatja, milyen gondos háziasszonyok vagyunk. A komód alá meg
kéretik nem benézni, vendégségben ezt úgysem illik.
Kánaán tiszta. Azaz majdnem
teljesen. Izráel népe nagytakarított, sok népet kiirtott; akit nem tudott legyőzni,
azt elnyomta, szolgájává tette, uralkodott rajta. Megtűrte az idegen népeket
maga mellett, majd maga között, sőt, aztán sátrában, családjában is. Lassan
átvette szokásaikat, és elfelejtette, hogy Isten nem csak szerető, hanem
féltékenyen szerető Isten.
Mi van, ha már nem bánt, nem piszkál a bűn, hiszen a nagyját már kiűztük az
Isten segítségével? Megtértem, bűnrendeztem, az Úr elvégezte a munkát,
kegyelemből enyém a megígért föld. És ha el is kerülöm a bűnöket, csak néha
csúszok ki, egy-két túlkapás az egész; szabadságom van.
Mit számít egy kis ábrándozás,
ha már testben úgyis hűséges vagyok? Mit számít egy-két ártatlan imakérés másokért, ha rágalmazni már nem szoktam?
Mit számít a társaságban elszívott egy spangli, ha már Isten ajándékából úgyis
szabad vagyok tőle? Mit számít kicsivel több ebédszünet, kicsivel kihívóbb
ruha, kicsivel sikamlósabb vicc, kicsivel „szerelmesebb” film, kicsivel több
édesség, kicsivel több vásárlás? Hiszen nem törvénykezünk, szabadok vagyunk, a
megígért földön lakunk, a nagy harcot megvívtuk, kegyelemben győzhettünk. És ez
persze igaz! De amiről azt hiszem, hogy tudom kezelni, a szolgám lett, vajon
mikor szivárog vissza annyira az életembe, hogy átveszem értékeit,
megváltoztatja szokásaimat, és szép lassan a szívemet is? A Bírák háromban a
múltkor olvastuk, az ifjak elhajoltak az ÚRtól.
Milyen sokszor a felnőttek kezdik a rossz példát mutatni, kicsiben
ugyan, a fiatalok pedig csak egy lépéssel tovább mennek.
Tudom, ahogyan a kánaániak ott
vannak a fiatalok életében, a mi életünkben is jelen vannak. Gyengeségeink,
gonosz hajlamaink nem tűntek el teljesen. De ha odafigyelünk, láthatjuk, a
Seregek Ura sem hagyott magunkra minket, kész győzelemre vezetni. Minket is
nevel még, harcba is küld, el ne szokjunk a pajzs súlyától és a kard erejétől.
Nem az a cél, hogy belesüppedjünk keresztény életünk kényelmes mindennapjaiba,
hanem hogy állhatatosságot tanulva tovább növekedjünk. Magunkért és
gyermekeinkért is. Az Isten nagyobb dicsőségére.
(G.Orsi)
(G.Orsi)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése