Jézus szeretete


Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.


Jeremiás siralmai 3:32-33


Szerinted mit érezhetett Jézus, amikor meggyógyította a mozgássérült embereket, vagy amikor a vakok szemeit felnyitotta? És milyen érzések voltak a szívében, amikor a rohamok által gyötört fiú apját lelkigondozta?

Egyesek ezekre a csodákra úgy tekintenek csupán, mint Krisztus messiási voltának bizonyítékára, ezt mondván: "Jézus ezen gyógyítások által az Isten Fiúságának hatalmát igazolta, mert az ekkor megnyilatkozó erő mindenképpen azt mutatta, hogy Ő a Messiás." Hálás vagyok azonban Istennek, hogy nem csak ez a tény van a csodák hátterében.


Krisztus nem a napirendjének teljesítésére használta ezeket a szerencsétlen embereket. Nem az volt a szándéka, hogy felsorakoztassa a megtört férfiakat és asszonyokat vizuális szemléltetésként Önmaga kinyilatkoztatása érdekében. És nem is azért kereste fel a vakokat, süketeket, némákat és bénákat, hogy egy érzelmi űrt kitöltsön. A Szentírás gyakran megemlíti, hogy Ő együttérző megrendüléssel nézte a megsebzett tömeget.

A Jeremiás siralmaiból idézett igeszakasz felfedi Jézus szívének indítékát a nehézségekben. Mert Ő nem akarata szerint, vagy a szíve vágyaként osztja ránk a szenvedést és fájdalmat. Mert lehet, hogy a nehézségek Isten hatalmas megváltási tervének részét képezik, de Isten mindenkor az Ő együttérzésével, végeérhetetlen szeretetével kívánja megérinteni az embereket a legmélyebb szükségletükben.

Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma, minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!
(Jeremiás siralmai 3:22-23)



Uram, kérlek óvj meg attól, hogy megkérdőjelezzem tervedet és szíved indítékát a próbák idején, mert  tudom, hogy Te telve vagy szeretettel és együttérzéssel. Köszönöm, hogy kegyelmedből csak azokat a nehézségeket engeded meg életemben, melyeket képes vagyok elhordozni. Áldalak Uram a te soha el nem múló szeretetedért.




(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, The Heart of Jesus, www.joniandfriends.org)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések