A Birák könyve margójára I. - Bírák 1 – 3,6

Dicsőségesen kezdődött a nép történelmének ez a szakasza: Józsué átvette a vezetést Mózestől, és vele volt az ÚR; Izráel elfoglalta a neki kijelölt területet, végre hazaért. De a Bírák könyvének elejét olvasva maradtak bennem nyugtalanító kérdések.

Szokásom, hogy a Bibliámban nem csak aláhúzok részeket, hanem kérdőjelet teszek oda, ahol nem értek valamit, kapcsos zárójellel jelölöm, ahol Jézus ragyog ki, vagy erős vonallal margót húzok, ahol különösen fontos a rész. A Bírák könyvét kezdve találtam egy-két helyet, ahol akár mindhárom jelölés bőven elférhet. Olvassatok velem, és Isten vezesse gondolatainkat.

[Ha időd engedi, a 2,1-5.11-15 és 3,1-6 részeket olvasd el, vagy akár a Bírák könyvének első két fejezetét teljesen és a hármas elejét]„Ezek azok a népek, amelyeket helyükön hagyott az ÚR, hogy próbára tegye velük Izráelt, mindazokat, akik már nem tudtak a kánaáni harcokról. Azért is, hogy Izráel fiainak az újabb nemzedékei megismerjék; és hogy megtanítsa a hadviselésre azokat is, akik azelőtt nem ismerték azt. Ezek voltak: a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaáni, a szidóniak és a hivviek, akik a Libánon hegyvidékén laktak, a Baal-Hermón hegyétől a Hamátba vivő útig. Ott voltak, hogy próbára tegye velük Izráelt, és megtudja, hogy hallgatnak-e az ÚR parancsolataira, amelyeket őseiknek parancsolt Mózes által. Izráel fiai tehát ott laktak a kánaániak, a hettiták, emóriak, perizziek, hivviek és jebúsziak között.”

Vonal és kérdőjel… A Bírák elejét olvasva kényelmetlen kérdések merültek fel bennem. Miért engedte az ÚR, hogy Izráel fiainak oldalában maradjanak kánaáni népek? Miért nem pusztította ki őket teljesen? Józsué és nemzedéke még őrizte az ÚR útját tökéletesen, miért nem tartották meg az ifjak? Miért nem tudtak győzni úgy az apák, kipusztítva minden kísértést, hogy fiaik és lányaik már a kánaáni ígéretföldje biztonságában élhessenek, távol a pogány népek bálványaitól, kísértéseitől? Miért nem tudják átadott életű keresztény szülők, gyermekeiket hitben nevelve, megóvni őket a világtól, a gonosztól és az ÚR útján tartani?

Egyszerűbb lenne egy üvegházat építeni a gyerekeink köré. Hiszen mi megtapasztaltunk küzdelmeket, bukásokon, lassú gyógyulásokon vagyunk túl, és bár örömmel mondhatjuk, a harcokon innen és túl is Krisztuséi vagyunk, miért kéne a gyerekeket kitenni a nehézségeknek? Hiszen rajtunk keresztül kaphatnak táplálékot, védett környezetben is lehet locsolgatni, a hőmérséklet szabályozható, és mennyivel szebben nő a palánta is a búra alatt!

De tudjuk, az üvegházi gyümölcs sosem lesz olyan édes, és ha egyszer lekerülnek a védőfalak, az első fagy elviszi a gyenge növénykét.

Szeretnénk burokban tartani fiataljainkat, megőrizni őket a világ támadásaitól, kísértéseitől, de nem lehet. A Kánaán nem az Éden, és még nem is a mennyei ígéret beteljesedése. Megvédenénk őket a harcoktól, amelyeket mi már jól-rosszul megvívtunk, de Isten enged küzdelmeket az életükbe: csak így tanulhatják meg a kardforgatást, így láthatják meg, hogyan győz az Isten a gonosz felett az ő életükben is. Saját tapasztalatokat kell szerezniük, saját sebeket, saját elbukásokat és saját győzelmeket.

Akkor mit tehetünk? Ne adjuk át a mi tapasztalatainkat, tanuljanak mindent a saját bőrükön? Ó nem. Tanítsuk őket az Úr útjára. Ahogy a növekvő növénynek is kell a karó, nekik is szükségük van iránymutatásra. Beszéljük el, milyen csodákat tett velünk a Mindenható, sőt, velük is kicsi korukban. Tanítsuk őket az Igére, a kard használatára; kell, hogy tudjanak igeverseket fejből, ismerjék meg az imádságot, lássák életünkben az erejét. De ne lepődjünk meg, és ne essünk kétségbe, ha azt látjuk, a kánaáni népek – a kapzsiság, testiesség, részegségbe forduló bulik, birtoklási vágy, leheletnyi sortok és átlátszó blúzok, füves cigik és trágár dalszövegek – támadják fiainkat és leányainkat. Az ÚR őket is meg akarja tanítani a fegyverforgatásra, ez pedig nincsen az ellenség támadása nélkül.

Az Úr meghagyott népeket, hogy az ifjak is megtanulhassák a harcot. Nem azért, hogy elessenek, hanem, hogy próbára tegye őket. Nem azért, hogy a kárhozatig kísértse őket, hanem hogy megismerhessék személyesen Őt, mint a Seregek Urát, és állhatatosságra nevelje őket.

Izráel fiai elbuktak a próbában nemegyszer; de vajon ez azt jelenti, hogy a mi fiaink is el fognak bukni? Törvényszerű, hogy gyermekeink elhagyják az szüleik által már járt utat, hogy a másod- és harmadgenerációs keresztények már csak szokásként emlékeznek az ÚRra?

Isten kegyelmét, végtelen szeretetét és kitartó hűségét csak cseppnyit ismerve is bizton állíthatom, erre is NEM a válasz. Isten dolgozik értük, jobban, mint te magad. Fiát adta a te fiaidért. Így amikor azt látod, hogy gyermekedet csalódások érik, a feje koppan kemény falakon, ne sajnáld – Isten neveli. Te tedd a dolgod, mutass példát, mutasd be előtte életedben az élő hit erejét, ne szégyelld gyermeked előtt bizonyságaidat, imádkozz érte tovább kitartóan, ha kell, intsd, emlékeztesd, és hagyd, hogy az ÚR nevelje.

Te hogy látod? Kérlek, oszd meg velünk!

(G. Orsi)