Mert úgy szerette Isten a világot...

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyetlen egy Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

János evangéliuma 3:16


Barátnőm, Gloria Hawley kétségbeesett lánya betegségét érintő kilátástalan prognózis hallatán. Kicsi Laura már így is nagyon sokat szenvedett a veleszületett degeneratív ideg betegség miatt. És most az orvosi előrejelzés halálba torkolló további fájdalmakat jósolt...

Mint minden édesanya, Gloria mindent megtett volna azért, hogy lánya fájdalmát enyhíteni tudja. Hangulata a befelé forduló mély fájdalom és a tomboló dührohamok között ingadozott. Gloria tisztában volt Isten mindenhatóságával, - tudta nagyon jól kit kárhoztasson minden fájdalomért! Éjszakánként félrevonult, egy időre magára hagyva kislányát a betegágyában, és mérgében hangosan perelt Istennel. Egyszer így kiáltott fel: "Nincs ez így rendjén! Neked még soha sem kellett látnod haldokló gyermekedet szenvedni!"
  

Ekkor a szája elé kapta kezét. Az igazság mélyen megérintette, rádöbbent, hogy Isten mindezt már megélte egykor, hiszen végignézte az Ő egyetlen egy gyermeke haláltusáját. És mint minden szülő, valószínűleg Ő is szerette volna enyhíteni Fia szenvedését. De Isten kitartott, mert nagyon szerette a világot. Gloria gyenge és elcsüggedt lelkét ez a valóság megrendítette. Hiszen ő azért fog erőt kapni kislánya szenvedésének és halálának az elhordozásához, mert Isten maga is mindezen átment, és ez azt jelentette, hogy Isten ereje és együttérzése körbe fogja őt ölelni. Gloria megnyugodhatott és vigaszt találhatott Isten jelenlétében, és ez a tény az elérhető legnagyobb támasz volt számára.

Uram, Te már minden fájdalmamat átélted és minden csalódásommal szembe néztél. Köszönöm, hogy Te teljesen megérted félelmeimet, csalódottságaimat, fájdalmaimat és gyengeségeimet. Köszönöm, hogy Te annyira szeretted a világot, hogy az egyetlen egy Fiadat adtad értünk...ez a tudat lecsendesíti minden gyötrelmemet.


(Forrás: Joni and Friends, Daily devotionals, For God So Loved The World, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések