Könyvklub: Corrie ten Boom, a Menedék, Hetedik fejezet: Eusie

1. Ebben a fejezetben ismét előjön a becsületesség, igazmondás kérdése, mikor a kislány, Cookie, igazmondásával majdnem bajba sodorja a családot. Nagy vita alakul ki arról, mi lett volna a helyes viselkedés ebben a helyzetben.

• Te mit gondolsz erről?

„- Jó, de mi van a rádióval? A számmal kellett hazudnom, hogy megmaradjon.

- Corrie, bármit is mondtál, azt hiszem, szeretetből mondtad.

Apa barátságot hangja megszégyenített, hiszen egészen belevörösödtem a vitába. Szeretet. Hogyan gyakoroljuk? Hogyan képes Isten egyszerre szerető és igazságos lenni egy olyan világban, mint a mostani? A halála által. Soha ilyen élességgel még nem jelent meg előttem ez a válasz: a kereszt rá van metszve a világtörténelemre.” (102.o.)

• Te hogyan tudod értelmezni ezt a bekezdést?

2. Egy nő érkezik hozzájuk újszülött csecsemőjével, és nincs hova elbújtatni őket. Épp egy lelkész jön be az órásboltba, és Corrie hozzá fordul segítségért. A férfi azonban nagyon megijed:

„- Nem, semmiképpen sem. Az életünket kellene feláldoznunk ezért a zsidó gyermekért.

Senki sem vette észre, hogy apa mikor jött be a szobába.

- Add ide a gyermeket, Corrie! – mondta. Magához szorította, szakállával megsimította, és belenézett a kicsi arcba. Kék szeme oly ártatlanul nézett, mint a csecsemőé. – Ön azt mondja, hogy az életünket kellene feláldoznunk ezért a zsidó gyermekért. Nos, ezt a legnagyobb megtiszteltetésnek tartanám, ami a családomat érheti.

A lelkész sarkon fordult és távozott.” (109.o.)

• Te melyik típusú ember vagy? Életed – ennél kisebb horderejű – kérdéseiben milyen irányú döntést hozol gyakrabban? Könnyen feláldozod önmagad (=időd, energiád, pénzed, életed) másokért (apró helyzetekben)?
• Mit jelent az, hogy „megtiszteltetés” életünket áldozni másokért? Összefügg ez azzal, hogy Krisztus is önmagát áldozta minden emberért, s amikor mi ezt tesszük, Isten nagy művének lehetünk részesei (*)? Ha így van, akkor ez csak bizonyos emberek sorsa, feladata, vagy a miénk is?
• Csak egy ehhez hasonló, különleges élethelyzetben kell majd (vagy ilyen élethelyzet híján nem kell soha) elgondolkodnunk ezen? Esetleg egyszerűen adott kérdés, és válaszra vár a holnapunkat, a holnaputánunkat, a mánkat tekintve is?
• Nevezz meg önmagadnak legalább három olyan embert, akiért valamilyen szempontból (lehet ez egy apróság is) feláldozhatnád magad. Meg fogod tenni?

(* Van egy anekdota, mely szerint egyszer megkérdeztek három embert, hogy mi a munkájuk. Az első azt felelte, hogy nagyon unalmas, egyhangú dolgot csinál, köveket hord egyik helyről a másikra. A második sem volt túl lelkes, ő azt felelte, hogy mást sem csinál, mint gerendákat vág reggeltől estig. A harmadik ember így nyilatkozott: Egy hatalmas, gyönyörű katedrális építésében veszek részt! – A három ember ugyanott dolgozott: a londoni Szent Pál Katedrális építkezésén.)

3. A következő jövevények egyike egy olyan férfi volt, akinek annyira tipikus zsidó kinézete volt, hogy az bárhol azonnal elárulta volna őt. Corrie azt írja, hogy az ilyenek kaptak legnehezebben búvóhelyet, egyszerűen túl nagy veszélyt jelentettek. Nehéz, nyomasztó, félelmetes érzés lehetett ilyen „megbélyegző” külsővel élni, járni-kelni abban az időben, abban a környezetben. És ez az első olyan zsidó, aki vidáman, viccelődve lépett be a házba, és az ő kényelmük felől érdeklődött!

• Képzeljük el magunkat és a mi valószínűsíthető viselkedésünket egy ilyen helyzetben!
• Neked tetszik-e ennek az embernek a viselkedése, hozzáállása a nehézségekhez?
• Változtat-e ez a hozzáállás valamit is a nehéz helyzeten? Lenne-e értelme, haszna… hozna-e valami változást az életünkbe, ha elgondolkodnánk rajta, és próbálnánk (apró) változásokat elérni saját hozzáállásunkon a nehézségekhez?

4. Szavaznak arról, hogy a sípoló tüdejű Mary Itallie köztük maradjon-e. A beteg tüdejű nő veszélybe sodorhatja őket, ez joggal kelthetett félelmet bennük. Eusie-ban azonban az emberségesség egy gyönyörű és a mindennapi életben ritkán tapasztalt megnyilvánulását láthatjuk, amikor a „kirekesztés”, a kellemetlenséget okozó személytől való elszigetelődés helyett közösséget vállal, sőt azonosul vele, mikor úgy fogalmaz, hogy „KÖLCSÖNÖSEN veszélyeztetjük egymást” (=én sem vagyok különb), „én arra szavazok, hogy Mary maradjon”.

A saját életünk hétköznapjaiban számtalanszor találkozunk ennek a helyzetnek különféle leegyszerűsített formáival. Ha a környezetünkben valaki – nem kell, hogy veszélyeztessen minket, elég, ha úgy érezzük, - nem „hasznos” nekünk, nem profitálunk semmit a vele való kapcsolatból, sőt, esetleg egy nem jó tulajdonsága miatt „kompromittál” bennünket, nem kedvez az imázsunknak a vele való barátkozás…, ilyenkor a tőle való elszigetelődés inkább jellemez minket, mint az a hozzáállás, hogy mindannyiunkban van olyan dolog (hiba, hiányosság), amiért más megítélhetne bennünket…

Mennyire más lenne a világ, ha az ítélkezés helyett inkább a közösségvállalás jellemezne minket…

• Vannak-e ilyen helyzetek, emberek a mi életünkben?

5. A fejezet záró bekezdésében arról olvashatunk, mennyire „gazdag” estéik voltak, és ezek az esték ebben a szomorúsággal, félelemmel teli időszakban milyen boldoggá tették őket. Bujkálva, sötétben, a biciklilámpa fényénél olvasnak, és nem akarják, hogy véget érjen az este… (118.o.)

• Mi, akik békében, gazdagságban, nyugodt körülmények között élünk, milyen gyakran kívánjuk, hogy „ne érjen véget a pillanat”?
• A világirodalom egyik klasszikusában Goethe Faustja szerződést köt az ördöggel: Faustnak az ördög mindent megad, amire vágyakozik, de abban a pillanatban, melyben úgy érzi, vágyai beteljesedtek, lelke az ördögé lesz. Faust nyugodtan írja alá ezt a szerződést, mert a nyugati kultúra soha ki nem elégíthető embereként tudja, hogy sose fog eljönni az a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – És nem ilyenek vagyunk-e valóban: az ember mindig új vágyak, új célok felé tör, valami felé mindig vágyakozni kell, mert ez ad tartalmat az életünknek. Goethe válasza a lét értelmére irányuló kérdésre: Faust megtalálja azt a pillanatot, amit marasztalni akar: a másokért, a közösségért való munka és a jövőbe vetett hit hozza el neki ezt a pillanatot. Mi a MI válaszunk a lét értelmére? Mikor teljes a pillanat, mikor teljes a létünk? Mi teszi boldoggá a jelen pillanatot? 

(Andi)