Jézus és a női lélek, 2. rész

Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj!Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának.

(Lukács evangéliuma 7:11-15)

Ez a történet azért figyelemreméltó, mert itt a halott feltámasztása ezért az özvegyasszonyért történt. Jézust ennek az asszonynak a fájdalma, magánya és szenvedése rendítette meg. Jézus isteni nagysága ebben látszott meg. Megérintette az ember fájdalma, nem apatikus, nem közönyös, hanem szimpatikus, velünk együtt érző és együtt szenvedő. Ez az asszony Jézus legnagyobb ajándékát kapta. Nemcsak a fiát, aki számára az egyetlenegy, és életének megmaradó része volt, annál sokkal többet. Azt, hogy Jézus belső egységbe lépett vele, lelkének mélységeit megértette. Jézus őt Isten irgalmába emelte, és érte az ég erőit mozgósította.

Együtt érzett az özveggyel, s ez azt is jelenti, hogy elvette róla Isten ítéletét. Hiszen abba a korban az ilyen ifjúkori halált Isten ítéletének tartották. Jézus az ítéletet kegyelemmé változtatta. Az asszonyt befogadta Isten országába, a kegyelem évét megnyitotta előtte, sőt kegyelemből, a velünk együtt érző Isten szeretetéből új teremtés történt. Jézus megnyitotta Isten országa erőinek a tárházát éppen az asszony, egy ítélet alatt álló, és szenvedésébe beleroskadt asszony előtt. Akit megvetés érhetett volna, azt most mindenki szeme láttára felmagasztalás érte. A szociológiai aspektus itt is félreérthetetlen. Egy, az élet által megalázott, a társadalomból kirekesztett nőnek jutott az Isten dicsőségében való részesedés.

(Forrás: Dr. Szathmáry Sándor, Újszövetségi kortörténet, Sola Scriptura jegyzetek)