Jézus és a női lélek, 1. rész

"Jézusnak egy másik figyelemreméltó, nővel folytatott párbeszéde volt, amikor Lázár feltámasztásakor Mártával beszélt. Az ezt megelőző mondatra is érdemes odafigyelni: "Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt." (János ev. 11:5) A két nő iránti szeretete után jön Lázár barátságának megemlítése. Ebben a szeretetben Jézus odaadása, lelki gazdagsága is megnyilatkozott. Egyformán szerette a három testvért. E szeretet alapján érthető az a beszélgetés, amely Jézus és Márta között a későbbiekben lezajlott. "Márta így szólt Jézushoz: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten. Jézus ezt mondta neki: Feltámad a testvéred! Márta így válaszolt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba." (János 11:21-27)

Ez a beszélgetés hallatlan mélységeket tár fel, és érdemes megfigyelni, hogy Jézus ezeket a titkokat egy nő előtt fejtette ki, tárta fel. Ez Jézus lelki nagyságát mutatja, azt, hogy ismeri az emberi lelket, a női lelket külön is, és szavaival be tud hatolni azokba a mélységekbe, ahová a kegyelem és az élet ajándékait juttatja el. Jézus nem egyszerűen csak beszélt női tanítványaival, hanem megajándékozta őket Isten titkaival,a jelenbeli és a jövendő feltámadás ígéretével. Jézus nem egyszerűen beszélgetett, hanem csomókat oldott meg, és az embert összekapcsolta Istennel. Jézus megérezte a női lélekben levő mélységeket, kétségeket, és azokat az Isten közelségével betöltötte, feloldotta."

(Forrás: Dr. Sathmáry Sándor, Újszövetségi kortörténet, Sola Scriptura jegyzetek)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések