Figyeljünk egymásra

"Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk."
(Zsidókhoz írt levél 10:24

Egy csúnya, ápolatlan nő üldögélt tolószékében,  piszkos frottír köpenye gyűrötten tekeredett köré. Haja kócos volt, fogai hiányoztak. Az idősek otthonába belépő látogatók zöme, azonnal jobbra fordult a folyosón, hogy elkerülje a nénit. Barátnőim, Bev és Carolyn, azonban egyenesen felé igyekeztek.

Amint Bev közeledett hozzá, arra számított, hogy a hóbortosnak tűnő asszony bántó megjegyzéssel fogadja majd. Ehelyett az idős hölgy elmosolyodott, és így szólt: "Ó, édeseim, milyen jól áll rajtatok a színes pulóver! És milyen kedvesek vagytok, hogy eljöttetek meglátogatni bennünket! Köszönjük!"

Bev később elmesélte nekem, hogy az idős hölgy társaságában teljesen felszabadult, értékesnek és gyönyörűnek érezte magát. Azért mentek, hogy az otthon lakóit felvidítsák, és ehelyett ők töltődtek fel, mert ez a néni gyakorlatban megélte a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetének a 24. versét. Lehet, hogy csak egy mosolyt és egy rövid köszöntést tudott felajánlani, de ezzel nagy hatást gyakorolt nemcsak környezetének életére, hanem az emberek felé irányuló hozzáállására is.

Amikor az egymásra való odafigyelésről beszélünk, ne gondoljuk különleges, nagy tettekre, csupán arra, hogy a mindennapjainkat figyelemmel éljük meg. Olyan mindennapi dolgok, mint egy mosoly, egy köszöntés, nem csak másoknak jelenthet sokat, hanem sokszor észrevétlenül is Istent szolgáljuk általuk. A legapróbbnak tűnő dolgok, mint például az ajtó gyengéd becsukása, a csendes jövés-menésünk, vagy a halk szavunk az egymásra való kölcsönös odafigyelést jelenthetik.

Úr Jézus, a földi életed során bemutattad nekünk az egymásra való odafigyelés művészetét. Segíts, hogy a mai napon az életemen keresztül én is megélhessem azt. Segíts kérlek, hogy valaki terhén könnyíthessek, és megtaláljam a módját, hogy valakinek a gondjain enyhíthessek. Kérlek segíts, hogy  kedvesen tudjak a környezetem felé odafordulni, és aprónak tűnő óhajokat, kívánságokat pedig teljesíteni tudjam. Így szeretném a gyakorlatban megélni a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetének 24. versét.

(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals, Considering Others,
http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések