Hogyan foglalkozott Jézus a vitakérdésekkel ?

Amikor a hegyekbe költöztünk, az Úrnak nagyon határozottan kellett foglalkoznia velem, mert nagyon nehéz eset voltam. Azt gondoltam, hogy megérkezésem után hat hónappal már olyan leszek, mint Énok. Keveset tudtam arról, hogy csak az jóval több, mint hat hónapot vesz igénybe, hogy megértsem, hogy nem a feleségemmel van a probléma. Éveket vett igénybe, éveket, hogy foglalkozzam ezzel a konok, makacs testtel. A legtöbbünk esetében is évekig tart, míg megértjük, mit jelent Istennel járni. Mózesnek, Pálnak, Keresztelő Jánosnak és más bibliai hősök egész seregének bizonyos időt kellett töltenie a vadonban/pusztában, hogy megtanulják, hogyan kezeljék a testet, amellyel születtünk. Ha úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a kivétel a szabály alól és amikor nehézségünk támad, majd valamilyen varázslatos módon megragadjuk Istent. Sok szerencsét! Nem vagyunk kivételek az öröklés törvényei alól. Mindannyian ugyanazokkal a jellemgyengeségekkel küzdünk ilyen vagy amolyan mértékig, amelyek egy bűnös emberi lény szerves alkotórészei.

Mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy lelki beteljesülést merítsünk abból, amit hiszünk, ahelyett, hogy abban találnánk meg ezt, amivé válunk Isten kegyelme által. A hitelveink lehetnek abszolút helyesek, ám a világ arra a néz, aki képviseli, de nem látja meg ugyanazokat az igazságokat az életében – szóval értjük.

A lator a kereszten alárendelte szívét Istennek és ez minden, amit Isten kíván. Meg tudja oldani teológiai problémáinkat is, ha, csak ha egész szívünket átadjuk Néki.

Nézzük meg, hogyan foglalkozott Jézus a vitakérdésekkel a maga idejében. Ha volt valaki, akit vitakérdésekkel ostromoltak, akkor a mi Üdvözítőnk az volt. Állandóan teológiai és személyes problémákkal nézett szembe, hogy ne is említsük a társadalmi kérdéseket és igazságtalanságokat, melyek változásért kiáltottak. Mégsem került soha konfliktusba. Azt gondoljuk, hogy Ő talán megértett néhány dolgot, nekünk pedig lassú a felfogásunk?

Jézus már egy jó ideje végezte szolgálatát, amikor a Luk, 20-ban feljegyzett események megtörténtek. Már jóval korábban berobbant a nemzet rivaldafényébe, amikor meggyógyított mindenféle betegséget, prédikált, démonokat űzött, és csendesen, de eltökélten kereste a módot arra, hogy korrigálja a filozófiát, a kedvenc elméleteket, a vallásos vezetők tanításait és visszavezesse a népet Istenhez. Ez a csendes ellenállás azonban felszította a zsidó vezetők gyűlölködését, akik nem szoktak hozzá, hogy valaki, egy alacsonyrendű, műveletlen, iskolázatlan néprétegből való megkérdőjelezze tekintélyüket, nem is szólva arról, hogy semmibe veszi. És mindez már itt, Lukács evangéliumának legelején. Magam elé képzeltem, amint költséges, doktori díszruháikban összegyűlnek a vezetőségi tagokkal és az írástudókkal, akik úgy tervezték, hogy a nyakatekert, csalafinta kérdezés módszerével könnyen legyőzik Jézust. Mivel biztosítani akarták, mindenki tanúja legyen ennek a vereségnek, meghívták a nép vezetőit, hogy jöjjenek el ők is.

Lukács így számol be erről: „előálltak a a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és mondták neki, így szólván: Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki neked ezt a hatalmat adta? (Luk, 20:1-2). Nos itt van egy olyan kérdés, ami minden vallásos vezetőre egyaránt vonatkozhat, mert egyetlen vallásos testület sem mentes önjelölt prédikátoroktól. Ez a kérdés további kellemetlen kérdéseket vet fel számunkra ma.

Jézusnak nem volt földi, evilági tekintélye. Isten jelölte ki a szolgálatra. Semmivel sem volt több képessége, azon emberek adottságaihoz képest, akik keresésére eljött. Nem voltak tudományos fokozatai, nem állt rendelkezésére hosszas gyakorlási idő. Nem állt a háta mögött egyetlen szervezet sem, és egyetlen befolyásos ember sem szponzorálta szolgálatát. A legszegényebb néposztályok körében – a paráznák, a kábítószer-élvezők és tolvajok között – végezte szolgálatát. Rossz természetükről ismert emberekkel voltak a társai. Olyanokkal tartott kapcsolatot, akik leronthatták jó hírét. Gazdagokkal és szegényekkel összeelegyedett, a legjobb és a legrosszabb szomszédokkal egyaránt. Nem félt a betegségektől, és azokkal barátkozott, akikre a vallási vezetők, mint bűneik miatt átok alatt szenvedőkre tekintettek. Ennek a modern párhuzamai talán azok a homoszexuálisok, akiknek AIDS-ük van. Értsük meg a helyzetet a maga környezetében. Hogyan válaszolnánk, vagy egyházszervezetünk hogyan viszonyulna egy olyan önjelölt prédikátorhoz, aki sikátori hajléktalanokkal őgyeleg, kétes jellemű nőkkel és társaikkal, akik a legalacsonyabb néposztályokból valók. Mit gondolnánk erről a prédikátorról, ha ő lenne felekezetünk legismertebb szónoka és megjelenne az újságok és magazinok hasábjain, aki a nyilvánosság előtt azon tűnődik, vajon ő-e a régen várt vezető, aki majd megmenti a nemzetet? Az igazság az, hogy a zsidó egyházban mindenki, - a vezetőtől a legkisebb tagig – már levonta a következtetést arról, hogy Jézus hatalma honnan való és e vezetők tudták ezt. Az volt a kifejezett céljuk, hogy vitába kényszerítsék és abban reménykedtek, hogy majd eltávolítják róla a mázat, mint Isten hírnökéről, amit a köznép örömmel helyezett oda.

„De Jézus válaszolt nekik és azt mondta: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nekem. A János keresztsége mennyből való-e, vagy emberektől?”

Krisztus nem lépett bele a csapdájukba, nem játszotta a játékukat és nem próbálta meggyőzni őket az álláspontjáról. Ehelyett visszavezette őket a vándor-prédikátorhoz, akit korábban elutasítottak és így lehetővé tette, hogy utat engedjenek a Szentlélek befolyásának és meggyőzze szíveiket. Azt akarta, hogy meglássák hibáikat és tévedéseiket és bánják meg, mielőtt elvetnék Őt, akiben maga az élet volt, de még akkor sem mertek olyan őszinték lenni, amikor elutasították, hogy higgyenek. „Azok pedig tanakodtak maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát neki? Ha pedig azt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt. Feleltek azért, hogy ők nem tudják honnan való.” (5-7. vers). Jézus rájuk nézett. Okos válaszuk is átlátszó volt előtte és így felelt: „Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. De Jézus még nem végzett ezekkel az emberekkel. A szívet gyötrő szeretet, egy mindent elsöprő vágy még ott volt a szívében, hogy megmentse őket önmaguktól, mielőtt túl késő lenne. Így aztán odafordult az Őt körülvevő emberekhez és belefogott egy történetbe, mintha összefoglalta volna a prédikációt, de az volt a célja, hogy elérje ezeket az embereket, akik gyűlölködve jöttek Hozzá.

Jézus egy bizonyos emberről kezdett beszélni, akinek szőlőskertje volt, aki „szőlőt plántált és kiadta azt munkásoknak, és hosszú időre elutazott.” (9.vers). Ahogy telt múlt az idő és esedékes volt, hogy megkapja a termést, azaz a szőlőből származó bevételt, elküldte a szolgáját. Ám a szőlőművesek megverték és elküldték üres kézzel és ugyanezt tették a második és a harmadik szolgával is. „Mondta azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat; talán azt, ha látják, megbecsülik. De amikor azt látták a munkások, tanakodtak egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség! És kivetvén a szőlőből, megölték.” (13-15. vers)

Jézus tehát eleven színekkel felvázolta ezeknek az embereknek eljárásuk menetét. Az Istentől hozzájuk küldött hírnököt hírnök után utasították el és most már közel járnak ahhoz, hogy Isten szeretett fiát is elutasítsák, akit Ő küldött hozzájuk. Ekkor Jézus már befejezte a velük való társalgást: „És igyekeznek a főpapok és írástudók kezeiket ő reá vetni… mert megértették, hogy ő ellenük mondta e példázatot.” De ezt akkor még nem tudták megtenni, mert féltek a néptől.

Nos nem fontos a Jézus küldetése mögött álló hatalom? De igen, de nem olyan fontos, mint maga a küldetése, aminek el kell érnie az emberek szívét, még ellenségeiét is. Egyetlen vágya az volt, hogy elérje szívüket, de nem bonyolódott vitába, vagy vitatkozásba. Mi a helyzet velünk? Buzgón, lelkesen akarjuk bizonygatni álláspontunkat és megvédeni hitelveinket? Igazán Krisztus szerint járunk el? Szeretném tudni.

(Jim Hohnberger)