Isten mosolya

„Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” 

(4.Mózes 6, 25)

Akkor ragyog fel valakinek az arca, amikor rámosolyog egy másikra. Két egymást szerető ember találkozik egy nagy forgatagban, felcsillan a szemük, és azonnal, önkéntelenül egymásra mosolyognak.

Erről van itt szó. Meglátom azt, akit szeretek, és felragyog az arcom. Látszólag semmi okom nincs rá. Nem meséltek viccet, nem értem el sikert. A másiknak örülök, az ő jelenlétének örülök.

De mi indokolja azt, ha Isten ránk néz, akkor örüljön, felragyogjon az arca? Egyedül az Ő irántunk érzett szeretete.

 Isten személy szerint mindannyiunkat feltétlen szeretettel szeret. Ebből azonban mit sem érzékelünk addig, amíg meg nem tapasztaltuk az Ő kegyelmét. Ezért kapcsolja össze ezt a két kifejezést: „Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” Akin Ő könyörül, aki az Ő kegyelmét, bűnbocsátó irgalmát hittel, örömmel komolyan veszi, az Isten mosolyát viszonozni tudja. Örülni tud az Ő jelenlétének.

Ennek a szónak: könyörülni, az Ószövetség eredeti nyelvében van még egy jelentése: lehajolni. Mosolyogjon rád Isten és hajoljon le hozzád.

Ő ránk mosolyog akkor is, amikor ott hasalunk a bukásaink után. Lehajol és felemel. „Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!” Mert újra és újra rászorulunk arra, hogy Ő felemeljen. Nem dorgálóan, hanem szeretettel.

Vajon ott van-e bennünk ez a lelkület? Rámosolyogni a másikra és lehajolni hozzá akkor, amikor a legkevésbé érdemli meg, de amikor a leginkább szüksége van rá. Nem egymás érdemei szerint viszonyulni egymáshoz, hanem a másik szüksége szerint. Ezt tanulhatjuk meg a mi mennyei Atyánktól.

(Lőrinczi Hunor)