Miért nem cselekedsz gyorsabban, Istenem?

„Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.” 

(Préd . 3,11)


Elegem volt, elkezdtem kiabálni: „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!”


Mi, akik vidéken élünk, tudjuk, hogy az úton döcögő traktorok hozzátartoznak a mindennapokhoz. De attól még, hogy megszokott dolgok, nem leszünk kevésbé idegesek, amikor épp igyekszünk valahova, s előttünk cammog egy traktor. Ez történt nemrég velem is, mikor egy kétsávos úton egy traktor mögé kerültem. Csigalassúsággal haladtunk, mielőtt kirobbantam. Persze az ordításom, „Igyekezz már! Gyorsabban, gyorsabban!” - mit sem számított a traktornak.


Ugye, Isten időzítésével is így vagyunk néha? És ugyanígy nem tudunk hatni rá.


Olyankor, amikor nem az én kedvem szerinti ütemben működik Isten, s szeretném Őt felgyorsítani, eszembe jut Ábrahám feleségének, Sárának a története. Ő is biztosan így érzett. Már tíz éve hiába várta a gyermeket, akit Isten megígért neki (az 1Móz 12-21-ben az egész történetet elolvashatod), úgy döntött hát, hogy „segít” Istennek. Tíz év várakozás mindenkinek sok. Sára tehát odaadta szolgálóját, Hágárt, a férjének, és kettejüknek gyermeke lett. Az asszonyok között viszont elmérgesedett a viszony.
  Végül, tizenöt évvel később, megszületett a fiúgyermek, akit Isten ígért Ábrahámnak és Sárának. Nem késett el Isten. Időzítése tökéletes volt. Sára volt türelmetlen, s ezzel összekavarta a dolgokat, amivel azt is megtanulta, hogy bizony ára van annak, ha manipuláljuk a körülményeinket.
Tudom, nem csak Sára meg én szeretnénk, ha Isten néha jobban igyekezne. Valaki mondta egyszer, hogy a csuklónkon hordjuk az istenünket (vagy manapság a telefonunk kijelzőjén). Ezt olvassuk az Ézs. 55,9-ben: „Amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Az időzítés hozzátartozik Isten útjaihoz. Mutogathatom én az órámat, Ő sohasem késik el. Lassúnak tűnhet, de mindig épp időben van. Van-e valamilyen ígérete Istennek, ami nagyon lassan bontakozik ki az életedben? Elültetett valami álmot, vágyat a szívedbe, és az sehogy sem akar teljesülni?


Ne add fel a reményt! Isten hűséges, és számíthatsz a pontos időzítésére. Fordítsd Rá a tekinteted, és élvezd az utat a cél felé. Vannak dolgok, amiket útközben meg kell tanulnunk ahhoz, hogy teljes legyen örömünk, ha az ígéret beteljesedik.



Uram, néha nem értem, miért úgy időzítesz, ahogy. Néha nagyon nehéz várakozni, de bízom Benned. A Te útjaidra, a Te időzítésedre akarok hagyatkozni. Segíts elsajátítanom azt, amit várakozás közben kell megtanulnom. Jézus nevében, Ámen.



Encouragement for today,

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések