Az igazi kincs...

Mindig lesznek jó dolgok és jó emberek, akik pazarolják az időnket, elterelik a figyelmünket, elveszik a kedvünket a személyes kegyesség gyakorlásától, miközben a vallás látszatát keltik. Nem azt mondom, hogy mi is ezt tesszük. Arról beszélek, hogy én tettem ilyeneket. Hadd mondjam el, hogy mindez hogyan nézett ki az én esetemben.

A gyülekezet ahová jártam, vezető presbiternek választott és én komolyan is vettem ezt a felelősségemet. Szükségét éreztem, hogy megismerjem és megértsem az összes, egyházunkban felbukkanó vitakérdést, hogy útbaigazíthassam a népet, de ennek nem várt következményei lettek. Egy napig otthon voltam és ott ültem a támlás karosszékemben egy nagy csomó, ezekről a vitakérdésekről szóló anyaggal az ölemben, amikor idősebbik fiam feljött hozzám és azt mondta: Apu, kimehetnénk és labdázhatnánk egy kicsit. Furcsa fiús fintor táncolt az arcán.

Matthew, ne bosszants most engem! Fontos dolgokat kell áttanulmányoznom. Nem tudod, hogy én vagyok a gyülekezet első vénje és tudnom kell ezekről a dolgokról. Kérlek, játssz magadban egy ideig. Vállai leereszkedtek és a várakozás fénye eltűnt az arcáról, amint megfordult és elment. Majd csak megérti – motyogtam – magamat mentegetve.

Egy másik alkalommal, hasonló körülmények között Andrew fiam jött oda hozzám, hogy megtudja, vajon kimegyek-e és játszom-e vele kamionosat a homokozóban. Szerette, amikor lekuporodok mellé a homokba és együtt játszunk a kis teherautóval és buldózerrel. Milyen komoly földmunkákat végeztünk el ott! Még a motorjaink hangját is hallhattátok volna, amint ott dübörögtek: Vrooom! Amint utakat, reptereket és homokhegyeket építettünk. De ezen a napon a vitapontokat próbáltam áttanulmányozni, így aztán leráztam a fiamat. Most nem tudok menni. Át kell tanulmányoznom ezt az egész anyagot, így majd tanácsolni tudom az embereket a gyülekezetben. Nem érted? A népem tőlem függ.

Fiaim tehát szenvedtek, házasságom kókadozott, senyvedt és Énok is még mindig rám várt. És, ami még fontosabb: Énok Istene is arra várt, hogy beszéljen velem, hogy szeressen engem, hogy megváltoztasson engem, de minden más fontosabb, és életbevágó volt lelki fejlődésem szempontjából. Játszottam az ostobát és nem én voltam az egyetlen, mert Róm, 1:18 az olyanokról szól, akik csakúgy, mint én is, az igazságot hamissággal tartóztatják fel. Sokan vannak az egyházban és az államban is olyanok, mint én. Nálunk van az igazság, de mi hasznunk belőle? Vitatkozunk rajta, marakodunk felette, gyülekezetek válnak szét vagy oszlanak fel. Még családok is meghasonlanak és szétválnak miatta. Igazán Istennel járunk, amikor ilyen dolgokat teszünk, vagy csak azt gondoljuk, hogy Istennel járunk?

Isten végül úgy döntött: felébreszt engem, ráébreszt arra, hogy talán nem is az vagyok, akinek tartom magam, és a hegyekbe, a vadonba küldött, hogy rátaláljak. El kellett adnom a házamat, autóimat, vállalkozásomat és fel kellett adjam minden evilági biztonságomat, hogy mindenképpen megtaláljam Őt. Barátaim, ára van annak, hogy megtaláljuk Jézust. Senki ne mondja, hogy ez nem így van. Ha igazán Istennel akarunk járni, drágán meg kell fizetni a dolgokért, amiket szeretünk. Maga Jézus is beszélt olyan férfiakról, akiknek fel kellett adniuk mindent, hogy az elrejtett kincs és nagy értékű igazgyöngy az övék legyen.

Az üdvösségünket nem vásárolhatjuk meg ezekkel a dolgokkal, amelyeket feladunk, de sohasem találjuk meg azt a Valakit, aki megvásárolta üdvösségünket, miközben még tapadunk ezekhez a dolgokhoz. 

(Jim Hohnberger)