A szívek ismerője

Amikor húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, látva a jeleket, amelyeket cselekedett.

Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat,

és nem szorult rá arra, hogy valaki is bizonyságot tegyen neki az emberről, hiszen magától is tudta, mi van az emberben.
 
(János evangéliuma 2:23-25)



Jézus Jeruzsálemben marad, és megtörténik a csoda: sokan hitre jutnak a jelek alapján, amiket látnak. Jézus tehát elérte a célját – vagy mégsem? A 24. vers éppen ezért első látásra furcsának tűnik. Jézus szkeptikus volt? Az emberek hisznek - ezt kívánjuk mi is a gyülekezeteinknek, akkor mit akar még? A folytatásban ezt olvassuk: „Tudta, mi lakik az emberben“ (25. vers). Mit várt Jézus az emberektől? Talán ez arra utal, hogy Jézus többet szeretne, mint a nyilvánvaló csodajelekre épülő hitet. A hitre jutottak közül nem mindenki tartott ki mellette a végsőkig. Jézus tehát olyan hitet akar, amely nem függ a látható jelektől, hanem amely akkor is bízik Benne, amikor nem lát.
Jézus ismeri az emberi szívet. Előtte nem színlelhetünk semmit. Jó dolog ez, vagy azért egy kicsit nyugtalanító is? Az Ószövetség Istent úgy jellemzi, mint a szívek ismerőjét (1 Királyok 8, 39). Jézus átlát a felszínen, és
túllát a nyilvánvaló dolgokon. Ugyanakkor a tekintete nem számonkérő, hanem szerető, elfogadó, és arra hív, hogy mindent vessünk el magunktól, ami Tőle elválaszt. 
 
 
Uram, Hozzád jövök, és úgy
állok eléd, ahogy vagyok.
Mindent, ami nekem fontos,
Eléd teszek. Uram, Hozzád jövök,
és kiöntöm Előtted a szívemet.
Kirakok mindent, ami
megakadályoz abban,
hogy egészen a tied legyek.
ALBERT FREY

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések