"Kiknek szemei előtt a Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg." (Gal 3,1b).

A jövő hét végén a keresztény világ Jézus áldozatára fog emlékezni. Úgy gondolom, fontos időnként megállni a mindennapok forgatagában, és elcsendesedve átgondolni nem csak a húsvéti eseményeket, hanem az előzményeket is. 
Egy közös utazásra szeretnélek hívni Benneteket: a következő napokban felteszem Jézus utolsó hetének eseményeit igeversekkel megjelölve. Gondolatban kövessük együtt Jézust, nézzük meg, hogyan töltötte halála előtti utolsó napokat (mert Ő pontosan tudta, hogy a Páskabárány ünnepén fog feláldoztatni). Ha nem csak pusztán az események felidézésével töltjük ezeket a perceket, hanem lesz időnk meglátni a benne rejlő üzenetet, akkor hiszem, hogy a hét végén úgy fogjuk szemlélni Jézus keresztjét, "mintha előttünk feszíttetett volna meg" Krisztus, és személyes valósággá fog válni számunka a Kereszt.

Áldott, Jézussal töltött perceket kívánok Nektek!

HAT NAPPAL JÉZUS HALÁLA ELŐTT

Evangéliumokban leírt események
Máté
Márk
Lukács
János
Napszak
Helyszín
Jézus megérkezik Betániába



12. fejezet 1-8. vers
délután
Betánia

  

 

ÖT NAPPAL JÉZUS HALÁLA ELŐTT

Evangéliumokban leírt események
Máté
Márk
Lukács
János
Napszak
Helyszín
Dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe
21. fejezet 1-11.vers
11. fejezet
1-10. vers
19. fejezet
29-44. vers
12. fejezet
12-19. vers
reggel
Jeruzsálem külvárosa
Jézus sír Jeruzsálem felett


19. fejezet
41. vers



Jézus megérkezik a templomba

11. fejezet 11. vers



Templom
Jézus visszatér Betániába tanítványaival

11. fejezet
11.vers


este
Betánia


AZ UTOLSÓ HÉT ESEMÉNYEINEK HELYSZÍNEI





Köszönöm, Uram, hogy bepillantasz életem felszíne alá…! Köszönöm, hogy leülsz mellém, átölelsz és oly gyengéden, oly együttérzéssel és oly megértéssel beszélsz velem!

Segíts, hogy észrevegyem azokat a képeket az életemben, melyek mindenütt körülvesznek, s melyek mindig azt mutatják meg, amit látnom kell, azt mondják el, amit hallanom kell, és azt nyújtják, amire szükségem van!

Segíts, hogy belássak e képek felszíne alá, hogy észrevegyem az ablakokat!

Adj szemet, hogy lássak, fület, hogy halljak és szívet, hogy képes legyek elfogadni, amit azokon az ablakokon keresztül ajánlasz, hogy képes legyek megérezni, mi a fontos számodra, hogy az lehessen fontos számomra is!

Ken Gire: A lélek ablakai




Gyengédséggel figyeli életemet, mert mélységesen szeret.  
Phillip Keller: A pásztor elgondolkozik a 23. zsoltáron



Megjegyzések

  1. Szerintem a világ még nem látott ilyen győzedelmes királyi diadalmenetet. Miért? A föld híres hódítói bevonulásakor hadizsákmányként a jajgató foglyok kísérete jellemezte a menetet. De képzeljük el a sokaságot: kik lehettek körülötte? A bűnös emberekért végzett szeretetmunkájának dicső zsákmányai állhattak ott: foglyok akiket kimentett Sátán karmai közül, és dicsérték Istent a szabadulásért, a vakok, akiknek visszaadta a látását, mutathatták az utat, a némák akiknek nyelvét megoldotta hozsannáztak, a nyomorékok, akiket meggyógyított ugrálhattak, és lengették a pálmaágakat a Megváltó előtt. Özvegyek és árvák voltak ott, akiknek irgalmasságot nyújtott és letörölte a könnyeiket. Bűnös emberek, akiknek bűneiket megbocsájtotta, és levette róluk bűnük terhét, dicsőíthették Őt. Leprások, akiket megtisztított, ruháikat terítették az útra, és akit a halálból feltámasztott, Lázár is ott volt a sokaságban. Milyen dicső bevonulása lehetett ez a Mennyei Királynak!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések