Kiválasztott vagy

"Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki...titeket."

János 15:16

Tizenhárom éves koromban több okból sem rajongtam a tornaórákért: Művész voltam, nem sportoló, és mindig engem választottak be utoljára a csapatsportok esetén
Pár évvel idősebb vagyok már, és még mindig inkább elhajolok egy labda elől, minthogy belerúgjak. De az elutasítás és én közeli barátok lettünk, és a csalódást okozó önéletrajzom tele van:
  • Aki tetszett nekem, egy másik lányt hívott randira helyettem.
  • Látom, hogy a barátaim posztolnak a közösségi médiában egy eseményről, amire nem hívtak meg.
  • Nem húztak ki a sorsoláson, amelynek fődíja egy Karib-tengeri szigetet volt.
Sokkal könnyebb azokra a pillanatokra gondolni, amikor nem engem választottak, mint amikor igen, én kellettem.
Mindannyian kétségbeesetten vágyunk arra, hogy minket válasszanak, mert ez azt jelenti, hogy valaki valóságosan és tisztán lát minket. Önmagunk valódi, kendőzetlen változatát. A jó napokon, amikor rendesen eszünk, kipihentek vagyunk, és elég napfényt kapunk... és a kevésbé jó napokon a csúcsforgalomban, amikor olyan szavakat és kézmozdulatokat használunk, amelyeket a nagymamáink sem hagynának jóvá.
Nem számít, hány évesek vagyunk, néha még mindig azonosulunk azzal a fogszabályzós gyerekkel, akinek nem kellett volna levágnia a frufruját, és aki a tornateremben vár és azokra a varázslatos szavakra vágyik, hogy "én téged választalak." Szeretnénk okkal kiválasztottak és előnyben részesítettek lenni.
Vajon mit érezhettek Jézus tanítványai, amikor ezeket az erőteljes szavakat mondta nekik a János 15:16-ban? "Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki...titeket."
A mi tökéletes Megváltónk a legtökéletlenebb embereket választotta a csapatába: egy kétkedőt (Tamás), egy forrófejűt (Péter), és egy olyan fickót, aki főállásban a saját népéből húzott hasznot (Máté). A legtöbben alacsony, jelentéktelen életből jöttek. Nem ők voltak a leggazdagabbak vagy a legfontosabbak. Gyakran figyelmen kívül hagyták őket. Törékenyek, faragatlanok és képzetlenek voltak.
Biztos vagyok benne, hogy érezték, nem ők a legjobb vagy a legmegfelelőbb választás. Jézus mégis valóságosan látta őket, és őket választotta.
És Vele együtt megváltoztatták a világot.
Perfekcionistaként úgy érzem, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. De mint emberi lény, megkönnyebbült sóhaj száll fel belőlem.
Isten nem választ tökéletes embereket: Ő csak azt akarja, hogy úgy jöjjünk, ahogy vagyunk.
Minden tökéletlen centinket és kilónkat, minden gondolatunkat és cselekedetünket akarja.
Az igazi kihívás az, hogy sikerüljön lecsendesíteni a kételyeket és hazugságokat az elménkben ahhoz, hogy meghalljuk és befogadjuk ezt a három megerősítő szót: "Én választottalak téged". Jézus arra hív, hogy egy nagyobb csapat tagja legyél, mint a nyolcadikosok elit kidobócsapata.
Nem hagytak figyelmen kívül; a mi, mindentudó Istenünk teljes mértékben lát téged. A bukások, a tökéletlenséged és a kudarcok nem zárnak ki téged az Ő tervéből.
A csalódások és az elutasítás része lesz a földi életnek, de a feltétel nélküli értéked Jézusban soha nem fog megváltozni.
Ma talán méltatlannak és kevésnek érzed magad. Úgy érezheted, hogy túl keményen vagy nem eléggé próbálkozol. De ma teljes mértékben látható és elfogadott vagy. Ma, akárcsak tegnap, Istenünknek szokása, hogy tökéletlen embereket használ tökéletes tervéhez. Jöjj hát közelebb, és hallgasd meg az Ő szavait:
"Én választottalak téged."


Jézus, köszönöm, hogy teljesen látsz és feltétel nélkül szeretsz engem. Megaláz a tudat, hogy Te kiválasztottál engem arra, hogy kapcsolatban legyek Veled és részt vegyek Királyságod munkájában. Segíts, hogy elhallgattassak minden hazugságot, és csak a Te hívásodra hallgassak. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2023/07/05/you-are-chosen
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-muveszet-kreativ-romantikus-5414022/

Megjegyzések

  1. Hálás vagyok Istenem, hogy kiválasztottál. Add, hogy neked tetsző életet tudjak élni. Ámen

    VálaszTörlés
  2. Uram Istenem, én Édes Jézusom te vagy a legnagyobb szükségem,hálás vagyok,hogy kiválasztottál, soha el ne hagyj! Ámen

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések