A lelki barátok ajándéka

"Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát."

1 Sámul 18:1

A legjobb barátnőmmel fiatal feleségekként találkoztunk, és gyorsan összebarátkoztunk. Még akkor is közel maradtunk egymáshoz, amikor elköltöztünk, a gyermekeinket pedig, mint unokatestvérek neveltük fel. Gyakoriak voltak a látogatásaink, és órákat töltöttünk együtt pizsamában, az egyik kezünkben kávéval, a másikkal a rosszul viselkedő gyereket kezeltük, vagy azt, akinek ölelésre és uzsonnára volt szüksége.
Beszélgettünk a lakberendezésről, az akciós ruhákról, és néha a furcsa férjeinkről. De ami még fontosabb, hogy teret adtunk a hitünkkel kapcsolatos nehéz kérdések megvitatására, és arra, hogy Isten hogyan munkálkodik az életünkben. Megosztottuk a szülői képességeinkkel kapcsolatos kételyeinket és az érzelmi küzdelmeinkben hordozott terheinket. Támogattuk egymást és imádkoztunk egymásért. Ő az én sarkamban volt, én az övében.
Mindannyiunknak szüksége van olyan barátokra, akik visszavezetnek minket ahhoz, akik Krisztusban vagyunk, akik kihívások elé állítanak és bátorítanak minket lelki utazásunk során, akik Isten Igazságát mondják, amikor eltévedünk. Ezek a lelki barátok.
Az angol "soul friend" (magyarul "lelki társ") kifejezés a kelta anam cara szavakból származik, amelyeket a keresztények a hatodik században vettek át, amikor a misszionáriusok Írországba érkeztek. Ez a leírás az istenfélő barátok közötti lelki kapcsolatra utal, amely erős köteléket hoz létre. Egy időszakon át vagy egy életen át, akárhányan is vagyunk, vagy akármeddig is tart a kapcsolatunk, a lelki társak ápolják lelkünk talaját, és segítenek kivirágozni azzá, akinek Isten teremtett minket.
Az 1Sámuel 18-20-ban Jonatán ilyen volt barátja, Dávid számára:
  • Jonatán nagyon kedvelte Dávidot. (1 Sámuel 19:1)
  • Jonatán Dávid érdekében beszélt. (1 Sámuel 19:4)
  • Jonatán hűséges volt Dávodhoz. (1 Sámuel 20:4)
  • Jonatán megvédte Dávidot. (1 Sámuel 20:32)
  • Jonatán törődött Dáviddal. (1 Sámuel 20:34 és 41)
  • Jonatán tiszteletben tartotta Dávid magánéletét és megbízható volt. ( 1 Sámuel 20:39)
  • Isten volt a barátságuk köteléke. (1 Sámuel 20:42)
Sajnos Jonatán apja, Saul király meg akarta ölni Dávidot, mert féltékeny volt rá. Emiatt Dávidnak menekülnie kellett. Mindkét barát sírva búcsúzott: "Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát." (1 Sámuel 18:1)
A lelki barátok nem jönnek és mennek el fájdalom nélkül. Talán te is tapasztaltál már fájdalmat a saját barátságaidban féltékenység vagy félreértés miatt ... akár olyan mély sebet, amit már nem lehetett helyrehozni. Vagy talán egy költözés az ország másik végébe elválasztott téged a legközelebbi barátodtól. A lelki barátok elvesztése miatti gyászunk a szeretet mély kötelékéről beszél. A lelki társak biztosítanak nekünk egy helyet, ahová tartozhatunk - és ez Isten ötlete. Közösségre teremtett minket a Szentháromság Istene, aki szeret minket, és a legjobbat akarja nekünk (1Mózes 1:26a).
Talán éppen egy lelki barát utáni vágyakozás időszakában vagy, és ha igen, Isten meghallgat minden imát, amit felemelsz, hogy kérd, hozzon istenfélő közösséget az életedbe. De még akkor sem vagy egyedül, amikor az Ő válaszára vársz - támaszkodhatsz az egyetlen Lelki barátodra, aki soha nem hagy el minket, a Barátra, aki mindenkor szeret (Példabeszédek 17:17), és közelebb áll hozzád, mint egy testvér (Példabeszédek 18:24). Jézus az a Barát, aki az életét adta értünk, és aki mindent megoszt velünk, amit az Atyja mond neki. Ő választott minket, és arra tanít minket, hogy menjünk és szeressünk másokat is ugyanúgy (János 15:13-17).
Kérjük meg Őt, hogy bátorítson, ruházzon fel és biztasson minket, hogy olyan barátokká váljunk, akikre nagy szükség van. Miközben ezt tesszük, kérhetjük Istent, hogy vezessen minket valakihez, akit megáldhatunk az életünkkel és az Ő szeretetével. Cserébe mi is áldást fogunk kapni.


Uram, mennyire hálás vagyok a lelki barátokért! Kimondhatatlanul gazdagítják életünket, gyógyítják szívünket, és tanúságot tesznek irántunk érzett nagy szeretetedről. A magányos nőkért imádkozom, hogy adj nekik barátokat, akik szereteteddel öntözik lelküket. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2023/06/27/the-gift-of-soul-friends
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/kez-baratok-nok-arctalan-6457564/

Megjegyzések

  1. Hálás vagyok Neked Uram, hogy magányomban lelki-társakat, barátokat adtál mellém, akik Rád mutattak, és velük együtt én is erősödtem a hitben!Tartsd meg őket magadnak és nekem is! Segíts engem is hűséges, hitet megvalló és megtartó, igaz barátnak lenni! nagy kegyelmedből, Jézusunk érdeméért, szentlelked ereje által támogass Uram bennünket ma és minden időben, mindörökké! Ámen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uram! Tégy kedvessé engem az emberek előtt, hogy olyan barát legyek, akire szüksége van másnak. Kérlek, segíts engem, hogy megáldhassak másokat. Köszönöm Uram, ha mindketten engedelmeskedhetünk Neked!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések