Egy lányka tánca

„Akkor megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,32


Brooke-ot, a kislányomat mindig megnyugtatta az érintésem.
Emlékszem a rohanásra, mikor kicsike volt, s tudtam, egy óra múlva le kell fektetnem délutáni alvásához. De azt is tudtam, hogy addig még mi mindent kell elintéznem, ezért vezettem tovább, Brooke-kal a hátsó ülésen. Előbb csak nyugtalankodni kezdett, majd a nyűglődésékből, nyafogásokból kitört a bömbölésvulkán.
Nem sokat tehettem a lecsillapításáért vezetés közben, de hátranyúltam, s gyöngéden simogatni kezdtem a lábát. Beletelt néhány percbe, de végül elhallgatott, s kicsi kezével megfogta az enyémet.
Pár évre rá, Brooke egy táncfellépésre készült a hittanos csoporttal az iskolában. Nagyon szeretett színpadon szerepelni, arra számítottam, hogy csupa mosoly lesz az arca. Az előadás előtt pár perccel egy nagyon zaklatott Brooke jött le a nézőtérre, hogy megkeressen.
Folytak a könnyei, miközben elmesélte, hogy a tanító néni átrakta elölről a hátsó sorba, és ő nem tudja azoknak a táncát. Próbáltam megnyugtatni: „Drágaságom, csak menj fel, és figyeld a többieket, kövesd, amit ők csinálnak. A lépéseket tudod, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyugi, édesem, minden rendben lesz.”
Hüppögve válaszolt: „De el fogom rontani, és nagyon rossz lesz”.
Ekkor ugrott be, mire van szüksége, hogy ne izguljon: az érintésemre. De hát nem nyúlhattam fel a színpadra, mialatt táncol. Gyorsan odasúgtam neki: „Figyelj, Brooke, a szemedet kapcsold össze az enyémmel, és anyu mosolya végig simogatni fog. Ne nézz semerre, csak rám. Nem baj, ha elrontod. Csak az számít, hogy végig engem nézz. Együtt megcsináljuk.”
Csak ennyit kérdezett halkan: „Az elejétől a végéig, anyu?”
„Igen, végig” – mondtam, majd tekintetemmel követtem bátor kicsi leánykámat, ahogy elfoglalja helyét a többiek között.
Tánc közben egyszer-kétszer elvétette a lépéseket. Tudta, hogy hibázott, a szeme megtelt könnyel. De a könnyek nem csorogtak le. Tekintetét az én mosolygó arcomra rögzítette, és tovább táncolt.
A mosolyom nem a teljesítményének szólt. A mosolyom kimondhatatlan szeretetből fakadt, amit ez iránt a drága, bátor kicsi lány iránt érzek. Ahogy figyelmét a mosolyomra, tekintetem érintésére rögzítette, a külvilág lassan homályba veszett, és csak mi ketten voltunk a teremben.
Isten azt akarja, hogy így táncoljam végig az életemet.
Igaz, testi szememmel nem láthatom Őt, de a lelkemben tisztán érzékelem. Lelki szemem előtt ott van. Tekintetének érintése körülölel, jóleső érzéssel tölt el, biztonságot ad, s különös módon a környező világot homályossá teszi. Rajta tartom a tekintetemet, táncolok, és Ő mosolyog. Elmosódottá válnak a gúnyos vihogások. Tudom, hogy bántani akarnak, de nem tudnak elérni hozzám, nem vonják el a figyelmemet. Még saját botlásaim sem nyomasztanak.
Lépéseim gyakran nincsenek összhangban szívem szándékával, de Ő nem arra figyel, hogy tökéletes legyen az előadás. Arra figyel csak, hogy teljesen Tőle függjek.
És akkor a fülembe súgja: kapaszkodj belém, abba, amit én mondok neked. Az én szavaim mondják ki az igazságot rólad, arról, hogy milyenné teremtettelek. Elképzelem, hogy szünetet tart, majd hozzáteszi: és akkor megismered az igazságot, és az igazság szabaddá tesz téged (Jn 8,32).
Igazsága megszabadít a kételkedés, a bizonytalanság láncaitól. Igazsága megszabadít attól az érzéstől, hogy képtelen és alkalmatlan vagyok Isten keresésére. Igazsága elborít, ahogy határozottan visszasúgom: „igent akarok mondani Neked, Istenem, olyan akarok lenni, amilyennek megterveztél.” És abban a pillanatban, tekintetemmel belekapaszkodva, olyan is vagyok.

Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani, mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. Jézus nevében, Ámen.


(forrás:eszmelkedesek.blogspot.hu 
2013. november 18., hétfő,Egy lányka tánca
Lysa TerKeurst: A Little Girl’s Dance
Encouragement for today, 2013.07.18.
www.crosswalk.com
fotó:pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések