Csak mondd, köszönöm

“Mindenkinek szüksége van a fegyelmezésre. De ha sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek.” ‭‭

Zsidókhoz írt levél ‭12:8‬ 


Volt már valaha egy darab brokkoli vagy saláta a fogaid között, de senki sem szólt róla? Egy igazán gondoskodó barátra van ilyenkor szükség aki odasúgja: ,,valami beleragadt a fogadba”. Ezt ilyenkor segítségnek szánja, nem bántásnak. Bölcsnek kell lennünk,hogy felismerjük a korrigálást-legyen szó kis vagy nagy dolgokról-azért, hogy fejlődhessünk és ahelyett, hogy visszautasítással kelljen megküzdenünk. 

Amikor kijavítanak, mi az első azonnali válaszod? 

Nemrégiben tanultam egy új módot, hogyan válaszoljak, amikor feddést kapok,vagy  kiegészítenek, alakítani akarnak, vagy kijavítanak. Egy barátomtól tanultam ezt a választ, aki a férjével a fiatalok fele szolgál a gyülekezetünkben. Ebéd közben elismételte nekem is azt, amit a gyerekeknek mondott. 

,,Amikor megkérünk titeket arra, hogy tegyétek el a telefonotokat, vagy amikor a szüleitek mondanak valamit, amivel tanítani akarnak, úgy érezhetitek, mintha lefricskáznának titeket. Fáj egy kicsit abban a pillanatban. Amit ilyenkor mondanotok kell, az ennyi: ,,köszönöm”. Azért vagytok kijavítva, mert szeretve vagytok.” 

Nagyon tetszik ez a mondat. Egyszerűen csak köszönd meg. Azért lettél kijavítva, mert szeretve vagy. 

Ez sokszor nem egyszerű, de hamar lehetőségem adódott ezt gyakorolni. 

A kis edzőteremben a közelünkben ahova évek óta járok, éppen súlyokat emeltem, amikor az edzőm hangosan javítani kezdte a technikám mások előtt. Ahelyett hogy zavarba jöttem volna, vagy megbántódtam volna, annyit mondtam ,,köszönöm”. Le voltam nyűgözve attól, hogy ez az egyszerű kis szó mennyire segített elfogadni a korrigálást és ez bele is ivódott a tudatomba. 

Téged nem ismerlek, de magamról tudom hogy természetemnél fogva ilyen helyzetekben azonnal védekezni kezdek. Még a Biblia is arról tanít, ne bátortalanodjunk el ha isteni helyreigazítást kapunk.
“Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged,
mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” ‭‭Zsidókhoz írt levél ‭12:5-6‬ ‭

Ne csüggedj el. 

Amikor az Úr szól: ,,Gyermekem, oda kéne menned bocsánatot kérni a barátodtól..” vagy ,,lehetne kedvesebben is beszélni..” válaszolhatunk neki úgy, hogy Köszönöm Istenem. Köszönöm Istenem, hogy kijavítasz, mert szeretsz. Köszönöm hogy segítesz hozzád hasonlóvá válnom. 

A mai ige azt mondja: “Mindenkinek szüksége van a fegyelmezésre. De ha sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek.” ‭‭Isten gyermekének lenni azt jelenti, hogy Isten túlságosan szeret ahhoz, hogy fegyelmezés nélkül a bűnben hagyjon minket. Olvasva a zsidókhoz írt levél 12:9-11-et, azt tanulhatjuk meg, hogy a földi apáink fegyelmeznek minket és mégis tudjuk tisztelni őket, mennyivel inkább kéne alárendelnünk magunkat Istennek. 

A földi szülők nem tökéletesek és lehet, hogy sokszor nem helyesen javítanak ki, de az Úr mindig a mi javunkra fegyelmez bennünket. Ez egy fontos különbség. Isten azért javít ki, hogy megelőzze a lelkünk leépülését. Abban a pillanatban rosszul tud esni. Fájdalmas. Később viszont: ,,Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa"(11.vers)
Egy módja van annak hogy lelkileg épüljünk, ami pedig az, hogy megköszönjük Istennek (vagy akár más embereknek) ha feddést kapunk. 

Mi van akkor, ha valaki csak rossz szándékból vagy valami nevetséges okból javít ki? Akkor is mondhatsz köszönetet és hagyhatod ott. Nem kell odafigyelni azokra a feddésekre, amik rossz indulatból származnak és csak bántásnak szánják. 

A példabeszédek könyve 15:1 azt mondja “A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.” ‭‬ ‬‬
Más szóval, válaszoljunk kegyelemmel még akkor is ha a másik nem szívélyesen beszél.

Szóval legközelebb amikor valaki tanácsot ad, kijavít, fegyelmez, vagy rámutat a brokkoli darabra a fogaid között, akkor csak mondd ,,köszönöm”. Amikor a Szent Lélek szól, hogy valamin változtatnod kéne, próbáld azt mondani: ,,Köszönöm Atyám, hogy törődsz velem, mert a te lányod vagyok.” 

Mennyei Atyám, küzdök a bűnnel és szükségem van a te szeretettel teli feddéseidre. Köszönöm, hogy újból és újból beavatkozol az életembe. Köszönöm, hogy dolgozol a személyiségemen, a viselkedésemen, hogy minél inkább rád tudjak hasonlítani. Segíts nekem, hogy be tudjam fogadni a fegyelmezésed. Alávetem magam a te akaratodnak. Adj irgalmas szívet mások felé. Jézus nevében, Ámen.


(forrás:proverbs31.org, Arlene Pellicane-Just Say Thank You,Used with permission, fotó:pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések