Skatulyázás és szeretet

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” Fil 4,5

Nagyon könnyen általánosítok. Tudod, miről beszélek: sztereotípiákról. Amikor egy embercsoport tagjait egy kalap alá veszed, berakod őket egy fiókba, s aztán címkét ragasztasz rá.

Péládul: „A ----------------k (népnév) --------------k (rossz tulajdonság). Vagy: A ----------k (korcsoport) ezt vagy azt csinálnak (furcsa magatartás). Nagyritkán esetleg valami jó vélemény is megjelenik a skatulyázásban.

Nemrég a kávézó-étkezdében voltam, ahova a munkahelyemről szoktam kilépni egy kis agyszellőztetésre. Előttem a sorban egy törékeny idősebb hölgy állt, ételt rendelt elvitelre. Szórakozottnak látszott, arca zavart tükrözött, ahogy előszedte az aprót a pénztárcájából, kifizette az eladót, átvette a nagy papírzacskót az ennivalóval, másik kezébe fogta az innivalót. Ahogy elindult a kijárat felé, hatalmas táskája kezdett lecsúszni a válláról, az ételt és őt magát is leeséssel fenyegetve.

„Jaj…hogy csináljam…óh,…nem bírom….” Motyogta maga elé, mialatt próbálta egyben tartani a csomagjait, s egyúttal a vállával az ajtót is megtolni.

Végre rám került volna a sor a vásárlásnál, de Isten megkocogtatta a vállamat a fenti idézettel – tedd félre a pillanatnyi tennivalódat. Gyorsan kiléptem a sorból, „Segítek”, mondtam, mialatt kitámasztottam az ajtót, és megtartottam az italát. „Segítsek elvinni ezeket a kocsihoz?”

A drága néninek földbegyökerezett a lába, majd hálásan rám nézett világoskék szemével: „Óh, aranyoskám, biztos él még a nagymamája, hogy ilyen kedves egy öregasszonyhoz.”

„Nem, nem él már,” válaszoltam, „de Jézus a barátom, és Ő szólt, hogy segítsek magának”.

Vonásai ellágyultak, bólintott egyet, majd határozottan kijelentette: „Hát persze! Maguk mindig segítenek nekem. Nem is tudom, mire mennék maguk nélkül.”

Maguk.

Úgy értette: „maguk, keresztények”.

Önmagát nem sorolta közéjük, nem azt mondta, hogy „köszönöm, testvérem, hogy segít nekem”. Úgy említett engem – és másokat, akik szeretik Jézust - , hogy „maguk”. Nem tudom, más keresztények hogyan segítették őt azelőtt. Bevásároltak neki? Elseperték a lehullott levelet vagy télen a havat a háza elől? Elkísérték az orvoshoz? A régi igazság jutott eszembe: többet érnek a tettek a szavaknál. És újra tudatosult bennem: az emberek figyelnek minket.

És skatulyáznak.

Mit látnak rajtunk? Azt talán, hogy együttérzőbbek vagyunk másoknál? Sajnos, más emlékeim is vannak. Egy pincérnő mondta egyszer: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót; főleg nagy vasárnapi ebédek után. Néha nem is adnak semmit.”

Egy kollégiumi társam szavai: „Keresztény vagy? Te is ott állsz a tudomány épülete előtt, és bibliai idézetekkel bombázod, kijelentve, hogy pokolra jut, aki hisz az evolúcióban? Én nem hiszek az evolúcióban sem. Csak megpróbálom elvégezni az egyetemet.”

Egy kedves, félrevezetett kamaszlány mondta, aki zilált, erőszakos otthoni háttérrel rendelkezik, s szeretetéhségét az öltözködésével is kifejezi: „Egyszer megpróbáltam bemenni egy templomba. A bejáratnál volt egy tábla ezzel a felirattal: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözetben lépjen be’. Nem tudom, mit jelent a ’megfelelő’, de tudtam, engem nem látnának szívesen. Így hát nem mentem be.”

Ha azok, akik figyelnek minket, közömbös és élesen kritizáló keresztényekkel találkoznak, hogyan kapnának kedvet ahhoz, hogy közénk tartozzanak? Azért imádkozom, hogy ma te is meg én is, igazi Krisztus-követőkként, a néniféle „maguk” csoportba tartozzunk.

Az együttérző keresztények közé. Akik Istent, Krisztust és az Ő testét is jónak mutatják. Azok, akik hisznek, tudják, hogy Ő jó. De a többiek? Ők figyelnek. És skatulyáznak. Milyennek látnak téged?

Istenem, bocsásd meg, hogy néha az ítélkezést a szeretet elé helyezem; vagy úgy döntök, hogy nem csinálok meg valamit, amit pedig meg kéne. Kérlek, kocogtasd meg a vállam, kopogtass a szívemen, hogy tegyem félre, amit terveztem, és cselekedeteim pontosan tükrözzenek Téged. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.03., www.proverbs31.org, , Karen Ehman, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pxhere.com)