Mert szeretnek

„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.” 1Pt 5,6-7

Egyik barátnőm kihívást jelentő kérdéssel fordult felém néhány évvel ezelőtt. „Azért viselkedsz így, mert szeretnek, vagy azért hogy szeressenek?”

Lényegbevágó.

Azért tenni valamit, hogy szeressenek – olyan csapda, amibe sokan beleesünk.

Indítékom eltorzult, ha azért teszek valamit, hogy a másik észrevegyen, értékeljen, mondjon valami szépet nekem, vagy hogy érdemeljem ki a tiszteletét.

Figyelmem erősen magamra irányul. Irreális elvárásokat állítok magam és a másik elé. És nagyon bánt, ha igyekezetem nem ér célt, ha nem vesznek észre, nem értékelnek, nem kapok több megbecsülést.

Egy-egy kapcsolat össze- és széttörése gyakran adódik abból, hogy ki nem mondott elvárásokkal ejtjük túszul egymást.

Kifordulok magamból, és frusztrációmat igazságtalanul vezetem le magamon és a másikon.

Ezzel szemben, azért csinálni valamit, mert szeretnek, hihetetlenül felszabadító!

Nem azt nézem a kapcsolatban, hogy milyen előnyöm származik belőle, mit nyerhetek vele. Azt lesem inkább, hogy mit adhatok. Istenre figyelek, és a szeretet vezérel. Kordában tartom elvárásaimat. Tékozló módon osztogathatom a kegyelmet, amire tudom, nekem is mekkora szükségem van. Bűntudat nélkül élek, tiszta szívvel, tiszta ésszel, tiszta lélekkel.

Hogyan tudhatom hát, hogy valamit azért teszek-e, mert szeretnek, vagy azért hogy szeressenek?

Bibliai igazságok következnek:

Meg tudom alázni magam, mert szeretnek.
Amikor próbálom megszerettetni magam, az a célom, hogy többre tartsanak, hogy jobban nézzek ki.

Minden gondomat átadhatom Neki, mert szeret.
Amikor arra vágyom, hogy szeressenek, a saját teljesítményemért izgulok, ez minden gondom.

Mert szeretnek, ellene tudok állni a Sátánnak, szilárd a hitem.
Amikor azt akarom, hogy szeressenek, meghallgatom a Sátánt, bizonytalan vagyok, próbálok az érzéseimre hallgatni.

Mivel szeretnek, tudom, hogy Isten ezzel is megerősít, és ezt én is akarom.
Amikor igyekszem megszerettetni magam, nem az a vágyam, hogy erősebb legyek, hanem hogy jól érezzem magam.

Igen, egészséges és szabad, előnyös pozícióból meghatározott életet, kapcsolatokat, célokat követek – mert szeretnek.

Ezek nem csak jó életelvek, ezek Isten életelvei:

„Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban. Minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni” (1Pt 5,6-10).



Uram, nem szeretnék téves, eltorzult indítékok alapján cselekedni. Segíts, hogy ne fókuszáljak annyira magamra. Minden nap azzal a tudattal akarok élni, hogy szeretnek. Felszabadító érzés azért élni, mert szeretnek. Abba akarom hagyni az állandó igyekezetet. Tudom, Uram, hogy Te szeretsz, és megerősítesz engem. Köszönöm. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Because I Am Loved; Encouragement for today, 2016. szeptember 28.; www.proverbs31.org; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com

Megjegyzések