Túl a várón

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Józs 1,9

Képzelj el egy magánorvosi várószobát: fotelek, kis asztalkán színes magazinok, lágy zene a fejed fölött, a sarokban akvárium színesen csillogó halakkal.

Miért alakít ki az orvos ilyen megnyugtató környezetet? Mert tudja, hogy az emberek nem szeretnek ott üldögélni és várni a sorukra. Az igazság az, hogy sehol sem szeretünk várakozni.

Az meg, hogy Istenre kell várnunk, nagyon le tud hangolni. Jobban, mint bármilyen más várakozás. Isten nem szokott sietni. Mi pedig nem akarunk a Rá várakozással türelmet tanulni – pedig gyakran ez a legjobb módja a türelem fejlesztésének.

Lássuk az ellenkezőjét. Képzeld magad elé azt a pillanatot, mikor kinyílik a rendelő ajtaja, de mi még mindig üldögélünk, gyönyörködünk a kis halak játékában, s nagyon nem akaródzik felkelni, és elhagyni a várószoba biztonságát.

Néha azon kapjuk magunkat, hogy bár érezzük Isten noszogatását: vége a várakozásnak, indulj el – mi inkább maradnánk, húzzuk az időt, azt remélve talán, hogy majd akad valaki, aki megteszi helyettünk a ránk váró feladatot.

Igen, vannak időszakok, amikor Isten várakozásra késztet, és van, amikor felszólít a cselekvésre. Ahogy hallgatnunk kell rá várakozás közben, engedelmeskednünk kell, amikor jelzi, hogy vége a várakozásnak.

Mikor Isten szólt Mózesnek, hogy küldjön kémeket Kánaán földjére, a tizenkettőből csak ketten tértek vissza készen a feladatra. A többiek inkább a várószobában maradtak, kézbe vettek egy magazint, vagy a halacskákat kezdték nézegetni. Féltek hittel nekiindulni, pedig számtalanszor látták már, hogy Isten előkészíti útjukat a pusztaságban, és végigvezeti őket rajta. Isten azt kérte ezektől az emberektől, hogy bátran álljanak fel, és bizalommal lépjenek be a várón túli világba. Nem rugdosta ki őket a váróból. Csak kérte őket, és ők nemet mondtak. A történet folytatásából tudjuk, mit szalasztottak el ezzel (Szám13,26-14,25).

Volt rá eset, hogy kértél valamit Istentől, aztán mikor lehetőséged lett tenni érte, visszakoztál? Maradtál a várószobában – talán mert engedted, hogy a rettegés beszivárogjon a lelkedbe, s meggyőzzön, hogy jobb a biztonság és a semmittevés, mint kockáztatni, hogy Isten eszköze légy?

A várószobának megvan a maga rendeltetése. Itt készülsz fel lelkileg arra, ami következik. Nem arra szolgál, hogy ott élj. Arra van, hogy túllépj rajta, ha nyílik az ajtó. A várón túli világ vár rád!

Istenem, segíts minket minden nap, hogy levessük félelmeinket, kételyeinket, és engedelmeskedve Neked, azt az életet éljük, amit Te szántál nekünk. Tölts fel Szentlelkeddel, erősíts meg, hogy megtegyünk mindent, amire hívsz, s amire felszereltél minket. Bocsáss meg, ha a váróban maradtunk, mikor kinyílt az ajtó, és Te szólítottál. Add, hogy szenvedéllyel éljük a hitünket. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.09.08., www.proverbs31.org, Susan Meissner, fordítás: eszmelkedesek.blogpost.hu, fotó: pinterest)