Bizonyságtétel
„Parancsolj, Isten, hatalmaddal, isteni hatalmaddal, amellyel értünk munkálkodsz!”
Zsolt 68,29
Első nap történt az általam vezetett Bibliakörben. Még nem ismertem jól a résztvevő asszonyokat, lányokat. Feltettem a szokásos kérdést: mikor szokták megtapasztalni Isten jelenlétét. Hagyományos válaszokat kaptam: imádkozás közben, bibliaolvasás közben, szép zenét hallgatva. Aztán egy hölgy jelentkezett: „Amikor bizonyságot teszek”- mondta.
Tudom, hogy az arcomra kiült a meglepettség. „Amikor bizonyságot teszel?”- kérdeztem. Azt tudtam, hogy a bizonyságtétel azt jelenti, hogy elmeséli a saját történetét, hogyan találkozott Jézussal, vagy hogyan alakította Jézus az ő életét, de nem egészen értettem, mit akar mondani. „Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a bizonyságtételeden keresztül?”- faggatóztam.
„Valahányszor bizonyságot teszek, az Ő hűsége jut az eszembe” – mondta csillogó szemmel. „Emlékszem arra, amit tett, és érzem, hogy most is ott van, és biztosít róla, hogy legközelebb is mellettem lesz. Bizonyságtételem felidézi Isten jelenlétét az egész életemben, és azt, hogy mindig számíthatok Rá”.
Legszívesebben megkértem volna, hogy vegye át tőlem a Bibliakör vezetését, hisz lenne mit tanulnom tőle.
Sokszor eszembe jutnak a szavai. Felidézem saját bizonyságtételemet – a sok történetet, amit megoszthatok másokkal, imameghallgatásokat, a halk, biztató hangot, amikor elkedvetlenedem, a lelkemet felforgató istenélményeket, a kinyilatkoztatásokat, amikor kétségbe voltam esve. Nagyon sok példát tudnék sorolni, amikor éreztem Isten jelenlétét az életemben, és azok az élmények megtanítottak arra, hogy számíthatok Rá. Ott volt, ott van, ott lesz. Igen, a bizonyságtételeink nem kerek történetek, amiknek elejük és végük van. Az élő Istennel való, fokozatosan kibomló, élethosszig tartó szerelmi történetek.
Mindig úgy gondoltam a bizonyságtételre, mint eszközre, amivel másokat lelkesíthetek, bátoríthatok, de sosem jutott eszembe, hogy önmagamat lelkesítsem vele. Isten hűséges, és ezt újra meg újra bebizonyítja. Ha visszatekintek az életemre, észrevehetem kezének nyomait, érezhetem jelenlétét, bízhatom vezetésében.
Próbáld meg te is. Hogyan tud hatni rád saját bizonyságtételed? Mit tudsz felidézni a múltadból, ami mai életedet megszólítja? Tégy ma önmagadnak bizonyságot!
Édes Istenem, köszönöm, hogy mindig jelen vagy és működsz az életemben. Ha elcsüggedek, juttasd eszembe, hogy mellettem voltál, és mellettem vagy most is. Add, hogy felidézzem bizonyságtételemet, és általa megérezzem jelenlétedet. Jézus nevében, Ámen.
(Encouragement for today, 2010.09.21., www.proverbs31.org, Marybeth Whalen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
(Encouragement for today, 2010.09.21., www.proverbs31.org, Marybeth Whalen, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése