Uram! Segíts aggódó szívemen!

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.


Ézsaiás 41:10

A legidősebb fiam 10 éves kora óta sportol.

Nagyon ügyes volt több pozícióban is a focipályán, azonban, amikor főiskolára ment, egy teljesen új poszton kellett játszania. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy félt a kihívástól. Sok hibát vétett játék közben, és sokszor a csapat győzelme forgott kockán a teljesítményén. Minél inkább erőlködött, hogy jól játszon, annál inkább romlott a helyzet. Különböző technikákkal próbálkozott, de a hatalmas nyomás miatt mindig leblokkolt. 

Áttörést egy másik játékos tanácsa hozott számára, és ez a tanács nem igazán a sportról szólt. A barátja azt mondta, hogy nem az határozza meg a fiam identitását, hogy hogyan játszik, hanem az értékét az adja, hogy Krisztus jelen van az életében. Épp ezért, nem kell a kudarctól tartania, mert Isten minden egyes meccsen vele van, és elfogadja őt függetlenül a teljesítményétől. 

A lányom is, a fiamhoz hasonlóan szorong, amikor egy vizsga előtt áll, vagy egy számára teljesen új társaságban kell megtalálnia a helyét. 

A fiam játékos társának a tanácsa visszacseng a szavaimban, amikor a gyerekeimet bátorítom: Van számodra menedék, a segítség elérhető, van aki felemeljen téged, nem kell félned vagy aggódnod. 

A gyermekeink szorongását sokszor egy odadobott klisével akarjuk elintézni. Ilyesmiket mondunk nekik: „Ne félj! Nem kell aggódnod, minden rendben lesz!” Persze, vannak olyan szituációk, amikor elég ezt mondanunk, de sokkal hasznosabb, ha rámutatunk az okára, miért is nem kell szoronganiuk. 

Isten határozottan kijelenti az Ézsaiás könyvének 41. fejezetének a 10. versében: Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. 

Gyakran mi arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a gyerekeinknek hogyan kellene kezelni a szorongásaikat, ahelyett, hogy Istenre és az ígéreteire fordítanánk a figyelmüket. Aggódó gyermekeinknek inkább arra van szükségük, hogy a jó hírt meghallják, és nem arra, hogy „ne félj!” utasításokat dobnánk oda nekik. A fiam számára az evangélium üzenete adott enyhülést, és szerintem, mindenkinek ugyanerre a reménységre van szüksége. 

Ott áll számunkra a Filippibelieknek írt levél 1. fejezetének a 6. verse: Ő, aki elkezdte bennünk a jó munkát, elvégzi is azt, hiszen Isten ad erőt a kitartáshoz. Soha sem kell egyedül megküzdenünk a szorongásainkkal. Isten megígérte segítségét nekünk és gyermekeinknek. Ő támogatni és vezetni fog bennünket, ahogy a gyermekeink szemét felfelé, a menny felé irányítjuk. 

Mindannyiunknak szüksége van valakire, aki ezekre az igazságokra, és a kiegyensúlyozott mentális egészség fontosságára emlékeztet bennünket. Ha szükséges, ne szégyeljünk segítséget kérni egy megbízható szakembertől. 

Az a tény, hogy Isten vigyáz rád, és gyermekeidre, soha sem változik. Imádkozz azért, hogy soha ne feledd: van aki figyel rád, Isten gyermeke vagy, és Ő mindig veled van. Ő megígérte, hogy erőt ad számodra, és biztonságban mindig a karjaiban fog tartani téged. 

Kegyelmes Atyám! Gyakran megfelejtkezem arról, hogy benned mindig megbízhatok. Sokszor saját magam erejéből akarom kezelni a szituációkat, ahelyett, hogy emlékeznék arra, hogy Te itt vagy velem. Adj szavakat számomra, amelyekkel a gyermekeimet támogathatom. Adj szerető szívet és türelmet. Engedd, hogy eszközödként emlékeztessem őket arra az igazságra, hogy Te mindig velük vagy, erőt adva számukra. Hiszen vigyázol rájuk, és megsegíted őket, ígéreted szerint. Kérlek, segíts nekem, a mai napon, légy az én erőm, és ne engedd, hogy elfelejtsem: megígérted, hogy szeretni fogsz engem, és gyermekeimet örökké, és soha sem fogsz magunkra hagyni bennünket. Nyugalmat szeretnék találni Benned a mai napon, teljes bizalommal Beléd szeretnék kapaszkodni. Tanítsd a gyermekeimet is erre. Jézus nevében, Ámen 






forrás: Proverbs31 Ministries, Daily Devotional, Jessica Thompson: Lord, Help My Anxious Heart, Auguszt 21, 2019, https://www.proverbs31.org, fotó: pinterest.com







Megjegyzések