Belefáradtam a jócselekedetekbe
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Gal 6,9
Fásultnak éreztem magam. Tudtam, hogy meg kell újítanom elkötelezettségemet az adakozás iránt.
Hiába csodáltam mindig a nagylelkű embereket, és közéjük szerettem volna tartozni, a szívemben valamilyen ellenállást kezdtem érezni a jókedvű adakozó-léttel szemben életem minden területén, legyen szó az időmről, a képességeimről, anyagiakról.
Olykor azért vonakodtam, mert örültem, ha a mindennapi feladataimnak eleget tudok tenni. Máskor úgy éreztem, én vagyok az, akinek szüksége lenne valamire. És olyan is volt, hogy egyszerűen elegem volt azokból, akiken segítenem kellett volna.
Rita barátnőm elmesélt egy történetet, épp azt, amit hallanom kellett. Rita édesanyja bevándorló, aki kétségbeejtő szegénységben nőtt fel, és most odaadással dolgozik egy projekten, amivel a maga módján enyhíteni tud hazája nyomorán. Alig használt cipőket gyűjt, és elküldi őket egy jótékonysági szervezetnek otthon, a hazájában.
Rita anyukája évek óta végezte ezt a tevékenységet, közben nyolc gyermeke tanúja lehetett anyjuk munkájának és nagylelkűségének.
Meglepő módon, Ritát inkább zavarta az anyja foglalatossága, semhogy felnézett volna rá. Egy nap, mikor már elege lett, kitört: „Mi a csudának folytatod még mindig? Tudod milyen korrupt az ottani rendszer. A cipőket, amiket küldesz, ellopják, eladják, és valami korrupt hivatalnok zsebébe kerül az áruk. Te meg egy csomó időt és energiát pazarolsz rá.”
Édesanyja szelíden ránézett, és így válaszolt: „Az érkezési oldal nem az én felelősségem. Az én dolgom az, hogy adjak.”
Mialatt Rita történetét és édesanyja válaszát emésztgettem, rájöttem, hogy azért nem akarok adni, mert nem vagyok biztos abban, mire fogják használni, amit adok.
- Nem adok az utcai szegényeknek, mert nem tudom, mire fogják költeni a pénzt.
- Nem tudok felszabadultan szeretetet adni, mert nem tudom, hogy a másik mit érez irántam.
- Nem fordítom a családra az időmet, mert nem hiszem, hogy örülnének neki.
Könnyű kimagyarázni, hogy miért nem adunk. Nincs időnk. Sok a csalás körülöttünk. Nekem se fog adni senki, ha én szorulok rá. Megnyugszunk abban, hogy majd valahogy valaki segíteni fog.
Én magam is mentegetőztem már mindezekkel. De ahogy Rita édesanyjának bölcsességén elmélkedtem, szívem kemény fala kezdett meglágyulni.
Ennek az asszonynak a mondata a Gal 6,9-et visszhangozza: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
Ha úgy érzed, belefáradtál a jótettekbe, és van is egy csomó mentséged, ahogy nekem is volt, a legjobb módja, hogy felfrissítsd elkötelezettségedet az, hogy elkezdesz adni.
Korábbi fukar hozzáállásom az élethez és a szeretethez semmi hasznomra nem volt. Istentől nagyvonalúságot és bőséget kaptam. Bölcsen akarom odaadni az időmet és a forrásaimat, de ezt őszintén, szabadon szeretném tenni. Figyelmesen lesem Isten jelzéseit az adakozási alkalmakra, mert tudom, hogy az eredményt nyugodtan rábízhatom.
A jókedv, a felfrissülés akkor érkezik, ha adakozom. Akár a legegyszerűbb módon is:
Rámosolygok a fáradt ügyintézőre.
Lehetőséget adok a kikapcsolódásra egy agyonhajszolt édesanyának.
Időmmel ajándékozok meg egy küszködő nonprofit kezdeményezést.
Pénzt adok egy rászorulónak.
Nyugodt, szeretetteljes bölcsességet egy stresszben élő barátnak.
Csatlakozz hozzám az üdítő adakozásban, még ha belefáradtál is a jócselekedetekbe!
Uram, könnyű belefáradni az adakozásba, ezért arra kérlek, növeld bennem a vágyat és az elhatározást, hogy életem minden területén nagylelkű legyek. Váltsd be rajtam ígéretedet, és ahogy én felüdítek másokat, úgy üdíts fel te is engem! Jézus nevében, Ámen.
Amy Carroll: Tired of Doing Good; Encouragement for today, 2016.11.04.; www.proverbs31.org; kép: pinterest.com; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com
Fásultnak éreztem magam. Tudtam, hogy meg kell újítanom elkötelezettségemet az adakozás iránt.
Hiába csodáltam mindig a nagylelkű embereket, és közéjük szerettem volna tartozni, a szívemben valamilyen ellenállást kezdtem érezni a jókedvű adakozó-léttel szemben életem minden területén, legyen szó az időmről, a képességeimről, anyagiakról.
Olykor azért vonakodtam, mert örültem, ha a mindennapi feladataimnak eleget tudok tenni. Máskor úgy éreztem, én vagyok az, akinek szüksége lenne valamire. És olyan is volt, hogy egyszerűen elegem volt azokból, akiken segítenem kellett volna.
Rita barátnőm elmesélt egy történetet, épp azt, amit hallanom kellett. Rita édesanyja bevándorló, aki kétségbeejtő szegénységben nőtt fel, és most odaadással dolgozik egy projekten, amivel a maga módján enyhíteni tud hazája nyomorán. Alig használt cipőket gyűjt, és elküldi őket egy jótékonysági szervezetnek otthon, a hazájában.
Rita anyukája évek óta végezte ezt a tevékenységet, közben nyolc gyermeke tanúja lehetett anyjuk munkájának és nagylelkűségének.
Meglepő módon, Ritát inkább zavarta az anyja foglalatossága, semhogy felnézett volna rá. Egy nap, mikor már elege lett, kitört: „Mi a csudának folytatod még mindig? Tudod milyen korrupt az ottani rendszer. A cipőket, amiket küldesz, ellopják, eladják, és valami korrupt hivatalnok zsebébe kerül az áruk. Te meg egy csomó időt és energiát pazarolsz rá.”
Édesanyja szelíden ránézett, és így válaszolt: „Az érkezési oldal nem az én felelősségem. Az én dolgom az, hogy adjak.”
Mialatt Rita történetét és édesanyja válaszát emésztgettem, rájöttem, hogy azért nem akarok adni, mert nem vagyok biztos abban, mire fogják használni, amit adok.
- Nem adok az utcai szegényeknek, mert nem tudom, mire fogják költeni a pénzt.
- Nem tudok felszabadultan szeretetet adni, mert nem tudom, hogy a másik mit érez irántam.
- Nem fordítom a családra az időmet, mert nem hiszem, hogy örülnének neki.
Könnyű kimagyarázni, hogy miért nem adunk. Nincs időnk. Sok a csalás körülöttünk. Nekem se fog adni senki, ha én szorulok rá. Megnyugszunk abban, hogy majd valahogy valaki segíteni fog.
Én magam is mentegetőztem már mindezekkel. De ahogy Rita édesanyjának bölcsességén elmélkedtem, szívem kemény fala kezdett meglágyulni.
Ennek az asszonynak a mondata a Gal 6,9-et visszhangozza: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
Ha úgy érzed, belefáradtál a jótettekbe, és van is egy csomó mentséged, ahogy nekem is volt, a legjobb módja, hogy felfrissítsd elkötelezettségedet az, hogy elkezdesz adni.
Korábbi fukar hozzáállásom az élethez és a szeretethez semmi hasznomra nem volt. Istentől nagyvonalúságot és bőséget kaptam. Bölcsen akarom odaadni az időmet és a forrásaimat, de ezt őszintén, szabadon szeretném tenni. Figyelmesen lesem Isten jelzéseit az adakozási alkalmakra, mert tudom, hogy az eredményt nyugodtan rábízhatom.
A jókedv, a felfrissülés akkor érkezik, ha adakozom. Akár a legegyszerűbb módon is:
Rámosolygok a fáradt ügyintézőre.
Lehetőséget adok a kikapcsolódásra egy agyonhajszolt édesanyának.
Időmmel ajándékozok meg egy küszködő nonprofit kezdeményezést.
Pénzt adok egy rászorulónak.
Nyugodt, szeretetteljes bölcsességet egy stresszben élő barátnak.
Csatlakozz hozzám az üdítő adakozásban, még ha belefáradtál is a jócselekedetekbe!
Uram, könnyű belefáradni az adakozásba, ezért arra kérlek, növeld bennem a vágyat és az elhatározást, hogy életem minden területén nagylelkű legyek. Váltsd be rajtam ígéretedet, és ahogy én felüdítek másokat, úgy üdíts fel te is engem! Jézus nevében, Ámen.
Amy Carroll: Tired of Doing Good; Encouragement for today, 2016.11.04.; www.proverbs31.org; kép: pinterest.com; fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com
.jpg)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése