Olvasói gondolatok: Az igazi böjt

Nagypénteken sírva ébredtem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Jézus halála miatt. 

Vártam a nagypénteket. Különösen vártam. Valami különöset vártam. 

Két éve, nagypénteken kaptam a hírt, hogy egy közeli barátom beteg. Istentiszteletre készülődtem, amikor olvastam az üzenetét. 

A nagypéntek nekem mindig szorongás. Mintha még nem tudnám, mi fog történni Jézussal. Mintha még nem ismerném halálának váltságát. Mintha egy közeli szerettemért aggódnék. 

Azon a pénteken még a barátomért is aggódtam. Szorongásom felerősödött. Egy apró figyelmességgel üzentem neki, hogy gondolatban vele vagyok. 

Húsvét után sem múlt a szorongás. Szorongtam éjjel, szorongtam nappal. 

Bizakodva fohászkodtam Istenhez: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Sokan imádkoztak a gyógyulásáért. Én azonban szerettem volna emberi módon bebiztosítani ezt. 

Ma két éve érkezett a gondolatom, egy fogadalmat tettem Istennek: addig nem fogyasztok cukrot és lisztet, amíg a barátom meg nem gyógyul, és újra nem találkozhatok vele. Nevezhetjük ezt böjtnek is. Böjti élethelyzetnek, ahogy ő mondaná. 

Erre a találkozásra már nem kerülhetett sor… 

Benne ragadtam a böjtömben. A böjti élethelyzetemben. 

Korábban nem értettem, sőt, nem is éreztem, mit jelent maga a böjt. 

Gyermekkoromban azt gondoltam, némely szigorú felnőttek egy ideig nem esznek húst. Nem értettem, miért. 

Később, a keskeny úton próbálgatva az első lépéseket azt tanultam, így közelebb lehet kerülni Istenhez. Próbálkoztam hát ezzel. Volt egy negyven napos lista, melynek pontjait évről-évre megtartottam: szerepelt ebben édesség-böjt, számítógép-böjt, cicoma-böjt, pletyka-böjt, sorolhatnám. 

Még mindig nem éreztem, hogy ezek a fogadalmak, ezek a böjtök igazán közelebb vinnének Hozzá. 

Pontosan ma két éve született meg az én igazi böjtöm. A valóságos, a kézzelfogható, az örökre szóló böjtöm. Az én személyes, igazi böjtöm. 

Szeretem ezt a böjtöt. Szükségem van erre a böjtre. Nem lennék egész ember enélkül a böjt nélkül. Mert nem lennék egész ember szeretet nélkül. A szeretet nélkül, amellyel Isten fogadja a böjtömet. A böjt nélkül, melyen keresztül Isten fogadja a szeretetemet. 

Nagypénteken sírva és szorongva ébredtem. Sírva, mert hiányzik valami. Szorongva, mert hiányzik Valaki. Szorongva, hogy tudnak-e majd újra fájni nekem az Ő nagypénteki sebei. Szorongva, hogy tudok-e majd sírni az asszonyokkal. Szorongva, hogy tudok-e majd együtt örülni a tanítványokkal a feltámadott Jézusnak. És szorongva, hogy meg tudom-e majd tapogatni a drága sebet, mint Tamás… 

Nagypénteken sírva, szorongva vágylak újra megtalálni, Istenem. 

„Bezártam ajtót, ablakot, 
nem hiányzom, ha meghalok. 

Megölelnek az elemek, 
mert megint minden lehetek. 

És elindulok, mint a vak, 
hogy újra megtaláljalak.”

Nagy Gyuláné, Bea

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések