Olvasói gondolatok: Az igazi böjt
Nagypénteken sírva ébredtem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Jézus halála miatt.
Vártam a nagypénteket. Különösen vártam. Valami különöset vártam.
Két éve, nagypénteken kaptam a hírt, hogy egy közeli barátom beteg. Istentiszteletre készülődtem, amikor olvastam az üzenetét.
A nagypéntek nekem mindig szorongás. Mintha még nem tudnám, mi fog történni Jézussal. Mintha még nem ismerném halálának váltságát. Mintha egy közeli szerettemért aggódnék.
Azon a pénteken még a barátomért is aggódtam. Szorongásom felerősödött. Egy apró figyelmességgel üzentem neki, hogy gondolatban vele vagyok.
Húsvét után sem múlt a szorongás. Szorongtam éjjel, szorongtam nappal.
Bizakodva fohászkodtam Istenhez: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Sokan imádkoztak a gyógyulásáért. Én azonban szerettem volna emberi módon bebiztosítani ezt.
Ma két éve érkezett a gondolatom, egy fogadalmat tettem Istennek: addig nem fogyasztok cukrot és lisztet, amíg a barátom meg nem gyógyul, és újra nem találkozhatok vele. Nevezhetjük ezt böjtnek is. Böjti élethelyzetnek, ahogy ő mondaná.
Erre a találkozásra már nem kerülhetett sor…
Benne ragadtam a böjtömben. A böjti élethelyzetemben.
Korábban nem értettem, sőt, nem is éreztem, mit jelent maga a böjt.
Gyermekkoromban azt gondoltam, némely szigorú felnőttek egy ideig nem esznek húst. Nem értettem, miért.
Később, a keskeny úton próbálgatva az első lépéseket azt tanultam, így közelebb lehet kerülni Istenhez. Próbálkoztam hát ezzel. Volt egy negyven napos lista, melynek pontjait évről-évre megtartottam: szerepelt ebben édesség-böjt, számítógép-böjt, cicoma-böjt, pletyka-böjt, sorolhatnám.
Még mindig nem éreztem, hogy ezek a fogadalmak, ezek a böjtök igazán közelebb vinnének Hozzá.
Pontosan ma két éve született meg az én igazi böjtöm. A valóságos, a kézzelfogható, az örökre szóló böjtöm. Az én személyes, igazi böjtöm.
Szeretem ezt a böjtöt. Szükségem van erre a böjtre. Nem lennék egész ember enélkül a böjt nélkül. Mert nem lennék egész ember szeretet nélkül. A szeretet nélkül, amellyel Isten fogadja a böjtömet. A böjt nélkül, melyen keresztül Isten fogadja a szeretetemet.
Nagypénteken sírva és szorongva ébredtem. Sírva, mert hiányzik valami. Szorongva, mert hiányzik Valaki. Szorongva, hogy tudnak-e majd újra fájni nekem az Ő nagypénteki sebei. Szorongva, hogy tudok-e majd sírni az asszonyokkal. Szorongva, hogy tudok-e majd együtt örülni a tanítványokkal a feltámadott Jézusnak. És szorongva, hogy meg tudom-e majd tapogatni a drága sebet, mint Tamás…
Nagypénteken sírva, szorongva vágylak újra megtalálni, Istenem.
„Bezártam ajtót, ablakot,
nem hiányzom, ha meghalok.
Megölelnek az elemek,
mert megint minden lehetek.
És elindulok, mint a vak,
hogy újra megtaláljalak.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése