Istennel menni fog

„Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”

(Máté 17,5)

Lehetetlennek tűnt – esélytelennek, reménytelennek. Nem volt rá időm, beszűkültek a készségeim, segítséget se találtam, hogy tényleg megtörténhessen. Végül is nem vagyok egy fényes jelölt. Nagyon ritkán tudom végigvinni a dolgokat, a hozzáállásom eléggé gyenge, hitem pedig aligha ér fel a hegytetőkig. Hogyan is vihetném így végig azt, amiről tudom, hogy Isten akarja tőlem? Minden porcikám azt akarta mondani Istennek, hogy keressen egy másik követőjét a Föld túlsó végében, és emlékeztetni Őt, hogy rossz lányt választott.

És majdnem meg is tettem.

Megtettem volna, ha nem lett volna az a bizonyos „halk és szelíd hang” (Királyok 19,12), amit legnagyobb erőfeszítésem ellenére se tudtam figyelmen kívül hagyni. Azt, ami azt súgta: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Máté 19,26B). Te nem vagy rá képes, de én igen. Erős akarat diadalt arat.

Isten szava áthágta makacs külsőmet, hogy bensőmhöz szóljon: azt választod, hogy megtehetek mindent sokkal bőségesebben, mint ahogy azt kéred vagy gondolod (Efézus 3,20), vagy azt hiszed, képtelen vagyok rá?

Amikor Isten így felráz, rájössz, hogy nem igazán van arany középút. Rájössz, hogy Ő vagy hatalmas és mindenható, ahogy azt a templomban is vallod, vagy egyáltalán nem az. Rájössz, hogy a rád kiszabott feladat nem rólad szól, hanem sokkal inkább arról, amire Ő képes. Előrelépsz hitben, igazi hitben, abban a fajta hitben, ami csodálatos, reményteljes, vad dolgokra képes. Az a fajta hit, ami – ahogy Jézus mondja – hegyeket mozdít akkor is, ha csak kis dolgokra gondolunk. „Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Máté 17,20)


Melyik az a hegy, amiről azt hiszed, képtelen megremegni, megmozdulni vagy akár összeomlani előtted? Mitől szorongasz? Mi okoz fájdalmat? Elgondolkodtál már azon, hogy az „Isten képes rá” azt jelenti, meg is fogja tenni? Valami életet megváltoztató, hatékony, jelentős dolgot. Miért? Mert megígérte.


Úgy fog történni, ahogy elképzelted? Valószínűleg nem.

Jobb lesz, mint ahogy elképzelted? Igen.

Mindig az időbeosztásodnak megfelelően fog megtörténni? Aligha.

Lehetséges, hogy amit egy nap megtapasztalsz, az a mennyország egy darabkája? Elképzelhető.

De a mi Istenünk azt teszi, amit megígért.

Higgy!

Mondd meg annak a hegynek, hogy mozduljon!

Kérd újra!

Higgy benne újra!

Kérd újra!

Higgy benne újra!

Ne fáradj bele, ne nyugtalankodj!

Isten érted munkálkodik, szeret és vezet téged.

Legyen békességed, Isten legyőzte a világot (János 16,33).


Képes legyőzni mindent és bármit, ami ellened van.

Uram, engedd, hogy higgyek Benned. Engedd, hogy ne abban higgyek, amit láttam és tapasztaltam, hanem a Te képességedben, abban, hogy csodálatos dolgokat teszel, amik az elmém apró meggyőződésein túlmutatnak. Nagyobb hitben akarok járni, nagyobb látással és nagyobb bizalommal. Segítesz, Atyám? Tudom, hogy Nélküled képtelen vagyok rá. Uram, segíts azt tennem, amit Te szeretnél, hogy tegyek, és hogy ne korlátozzam az erődet, ami segít nekem.
Jézus nevében, ámen.






forrás: http://www.girlfriendsingod.com/really-can-god/, Kelly Balarie. Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 Used with permission. www.girlfriendsingod.com. fordítás: Kiss Erzsébet Janka, fotó: pinterest

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések