Együttérzés

 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az együttérzés Atyja és minden vigasztalás Istene.

(2 Korinthus 1:3, angol fordítás szerint)

Melyik szóval tudnád leginkább megragadni, hogy mit érzel, amikor egy kedves barátodat szenvedni látod? Hogyan tudnád leírni érzelmeidet, amikor éhező Afrikai menekülők képeit látod a TV-ben, vagy egy földrengés áldozatairól szóló tudósításokat nézel? Valószínűleg az "együttérzés" fogalma lenne a szó, ami az eszedbe jutna. Sokszor használjuk ezt a fogalmat, de ritkán gondolunk bele mély jelentésébe. Az Értelmező Kéziszótár szerint, az angol szó első részének jelentése: "vele", és a második rész jelentése pedig így szól: "Krisztus kereszten megtörtént szenvedésére és haláltusájára utal." Hihetetlen, hogy időnként mire lehet lelni egy-egy szótárban!
 
Tehát, az együttérzés azt jelenti, hogy megtapasztalod Krisztus érzéseit. És amikor együttérzel valakivel, akkor az illető mellett vagy, együtt gyötrődsz vele, úgy éled át a szenvedéseit, mintha te magad lennél a helyében. Ahogy Krisztus is helyettünk szenvedett a kereszten, mi is együttérzésünket fejezzük ki azáltal, ha felvesszük a másik ember szenvedésének keresztjét.

Isten nem azt szeretné, hogy csupán mélyen megérintsen egy embertársad szívszorító élethelyzete. Jézust sem csupán sajnálkozott bűnöd felett. Ő sokkal mélyebbre hajolt, minthogy csak szánta volna szomorú helyzetünket. Ő a helyünkre állt, és szeretetének ezen megnyilvánulása teljesen új megvilágításba helyezte az együttérzés fogalmát.

" ... ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan."
(I.János 3:18)

Együttérzés Atyja, kérlek használj engem, hogy egy szükségben lévőhöz odahajolhassak a mai napon. Kérlek késztess engem, hogy ne csak , szánakozzam és sajnálkozzak, hanem segíts, hogy a terhükön valamilyen formában könnyíteni is tudjak. Hiszen Jézus is hordozta az én keresztemet. Kérlek ajándékozz meg a Tőled származó együttérzéssel, hogy mások terhét hordozhassam, akiknek Tereád, a reménységre és bátorításra szükségük van.

(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, Compassion, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések