Isten mindig befejezi a megkezdett munkát

A felséges Istenhez kiáltok,  Aki véghezviszi szándékát énbennem.

57. zsoltár 3. verse, angol fordítás szerint

Látnod kellene, mennyi félig kész alkotás van a műtermemben. Szerte széjjel hevernek. Eszembe jut valami, készítek egy gyors vázlatot, majd a figyelmem más felé fordul, talán egy korábban elkezdett festményt folytatok, vagy valamilyen határidős munkát igyekszem befejezni. Néha visszanyúlok a vázlatokhoz, de leginkább valamelyik halom tetején pihennek ezek a megkezdett festmények.

Félig befejezett pasztellképek, majdnem kész festmények, többé-kevésbé befejezett akvarellek... az a gyanúm, hogy ezek többé már nem kerülnek vissza a festőállványomra.

Megnyugvással tölt el az a tudat, hogy az én Alkotóm nem így áll a dolgokhoz, mert Isten mindig befejezi azt, amit elkezd. Ő végrehajt minden szándékát, és teljesít minden elgondolását. Istennek még sok dolga van az életemmel, és nagyon hálás vagyok azért, hogy soha sem mond le rólam.

Ezért kiáltok Istenemhez, hogy teljesítse szándékát az életemben. Igen, Ő még mindig dolgozik rajtam, hogy például jobban tudjak döntéseket hozni az életemben. A gondolatvilágomat faragja, igyekszik formálni álmodozós hajlamomat, csiszol és formál engem. Kegyelemével erősít a nehéz időkben, hogy áldhassam Őt a zúgolódás helyett. Ezért imádkozom így: "Nem akarok egy félig kész, nem egészen befejezett tanítványod lenni, azt szeretném, ha elvégeznéd a megkezdett munkát bennem, Uram."

Soha ne gondold azt, hogy Isten elfordulna tőled, pusztán azért, hogy más gyermekére fókuszáljon, aki esetleg engedelmesebb, vagy inkább megérdemli a figyelmét. Az Ő figyelme soha sem lankad, egyetlen másodpercre sem. Az Ő érintése az életedben állandó, megváltozhatatlan és biztos.

Hozzád kiáltok Magasságos Istenem, hogy véghezvidd szándékodat az életemben. Hiszem, hogy minden terved az én javamat szolgálja. Köszönöm, hogy Te mindig befejezed a megkezdett munkádat!
(Forrás: Joni and Friends Daily Devotionals, http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések