Mire neveljük őket

„Haragotokban ne vétkezzetek.” (Ef 4,26a)

„Semmirekellő vagy!”, kiáltotta a férfi. „Miért nem nézted meg az ülés alatt?”
„Bocsáss meg, apa,” mondta a fiú csendesen, zavarában elpirulva. „Azt mondtad, lekéssük a következő gépet. Azért maradt ott, mert siettem. Bocsánatot kértem, de ennél többet nem tehetek. Mit akarsz, mit mondjak?”
„Ne feleselj!”, üvöltött rá az apja.
Úgy éreztem, csapdába zárt a villamos. Ott állt egy tinédzser fiú dühösen, és hallgatott, mialatt az apja őrjöngött. Vajon mi húzhatta fel ennyire a férfit?
Akik tanúi voltunk a jelenetnek, úgy tettünk, mintha ott se lennénk, elfordultunk, s ha nyitva vannak az ajtók, leszálltunk volna. Szólni akartam, s talán szólnom is kellett volna. De attól féltem, csak olajat öntök a tűzre, hallgattam, és a szívem sajgott a jelenettől.
A fiú az ülés alatt hagyott egy sapkát és egy napszemüveget. Lehet, hogy értékesek voltak. Lehet, hogy az apa idegei pattanásig feszültek egy elmaradt találkozó vagy valami más miatt, nem tudhatom. Amit viszont láttam, egy kapcsolat volt, valami nagyon értékes, ami bomlani kezdett egy sapka és egy napszemüveg miatt.
Nem öröm, ha egy gyermek felelőtlen, ha csak azért költöd a pénzed valamire, hogy aztán a fiad elveszítse. De vajon nem szalasztott-e el a reakciójával az apa egy fontos alkalmat, hogy tanítson valamit a fiának. Nem azt, hogy rápirítson lustasága, figyelmetlensége miatt, hanem azt, hogyan kell viselkedned, ha hibáztál.
A fiú pótolhatta volna az elveszett tárgyakat saját zsebpénzéből, vagy kaphatott volna valamilyen plusz feladatot, amikor hazaérnek. Ehelyett a személyét értékelték azzal, hogy semmirekellőnek, haszontalannak hívták, ez pedig beleég egy serdülő lelkébe.
És mi az, amit tanulhatott a jelenetből? Hogyan kell elveszíteni az önuralmadat. Hogyan kell bántó szavakat kiabálni. Egyet mondasz, mást teszel. Megtanulhatta, hogy ha hibázol, és bocsánatot kérsz, az nem elég. Hogy haszontalanabb, értéktelenebb vagy az elveszített tárgyaknál.
Nehéz dolog szülőnek lenni, főleg a feszült helyzetekben. Megtapasztaltuk valamennyien, hogy mélyen megbántuk, ha elveszítettük önuralmunkat. Velem legalábbis többször megtörtént. De mit tanulhatnánk belőle? Nagyot nyelünk, átgondoljuk reakciónkat és válaszunkat ahelyett, hogy hirtelen indulatból olyat mondunk vagy teszünk a gyermekünkkel, amit már nem tudunk visszavonni? Haragból neveljük őket, vagy megállunk egy pillanatra, s kérjük Istent, mutassa meg, hogyan kezeljük a helyzetet higgadtan és következetesen?
Mire neveljük gyermekeinket?

Uram, te annyira türelmes vagy hozzám. Gyakran hibázom. Elbukom. És te továbbra is szeretsz, türelmesen tanítasz, megmutatod, hogyan növekedhetem. Segíts, hogy én is így neveljem a gyermekeimet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.05.17.
www.proverbs31.org, T. Suzanne Eller

fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu

fotó: pinterest