KÖNYVKLUB: Corrie ten Boom: A Menedék, Tizenkettedik fejezet: Vught


1. „- Betsie – nyögtem -, meddig fog ez még tartani?
- Valószínűleg sok ideig. Évekig. De hogy is tölthetnénk el jobban az időnket?
Felé fordultam és rámeredtem.
- Mit beszélsz?
- Ezek a fiatal nők. A lány a bunkernél. Corrie, ha az embereket meg lehet tanítani a gyűlöletre, akkor a szeretetre is meg lehet tanítani őket! Meg kell találnunk a módját, bármeddig is tart.
Betsie izgalmában elfelejtette, hogy suttognia kellene. Felfogtam, hogy az őreinkről beszél. Ránéztem a főfelügyelőnőre, aki előttünk ült az asztalnál. Én a szürke egyenruhát és az ellenzős sapkát láttam, Betsie pedig egy sebzett embert.” (182-3. o.)

Gondoljunk most olyan emberre, akire valamiért neheztelünk, akit nem tudunk szeretni, aki nem szimpatikus (akár személyes ismerős, akár csak távoli: lehet ez akár egy politikus, akit valamiért ki nem állhatunk, a gyülekezetünkből valaki, aki gondolkodásmódjával vagy viselkedésével idegesít minket, vagy bárki a szűkebb-tágabb környezetben)! Mi mit/kit látunk, amikor ránézünk? Ébred-e bennünk vágy, hogy tegyünk valamit azért, hogy ő boldogabb legyen (Betsie-ék esetében: hogy megismerjék a szeretetet)? Tisztában vagyunk-e vele, hogy „ennél jobban nem is tölthetnénk az időnket [életünket]”?

***

2. „Moorman nemcsak hozzám, hanem a többiekhez is olyan volt, mint egy barátságos, idősebb testvér, nem pedig művezető. Figyeltem, amint fáradhatatlanul járt-kelt a dolgozók százai között, tanácsot adott, biztatott, a kimerülteknek egyszerűbb munkát osztott ki, a nyugtalanoknak pedig nehezebbet. Már egy hónapja voltunk Vughtban, amikor megtudtam, hogy a huszonkét éves fiát azon a héten, amikor mi ideérkeztünk, a táborban agyonlőtték. Ez a személyes tragédia nem gátolta abban, hogy velünk törődjék. Gyakran állt meg mellettem, hogy képet alkosson magának – inkább a gondolkodásmódomról, mintsem a munkámról.” (185. o.)

Minket nemcsak személyes tragédiáink, de apróbb gondjaink, feladataink, elfoglaltságaink is mennyiszer gátolnak abban, hogy másokkal törődjünk! Mennyiszer nem tudunk túllépni önmagunkon! Gondolkodjunk el azon, hogy az elmúlt héten/hónapban/évben törődtünk-e IGAZÁN, ELEGET másokkal! Ha nem, mi volt ennek az oka? Súlyosabb ok, mint ami Moorman oka lehetett volna? Ha ő túl tudott lépni önmagán, mi képesek vagyunk-e erre?

***

3. (187.o.) Corrie gyűlölte Jan Vogelt, aki annyi ember szenvedését okozta. Nem tudott neki megbocsátani, és annyira dühös volt rá, hogy ez a düh teljesen tönkretette őt. Betsie ugyanezt az embert (aki őt is elárulta) mélyen sajnálta, és imádkozott érte. Itt újra beszélgethetünk arról, hogy kit/mit látunk meg a másik emberben, de még valami nagyon fontosra hívja fel itt Corrie a figyelmünket: Rá kellett jönnie, hogy ha gyűlöl, ha haragszik, akkor ő ugyanolyan bűnös, ugyanolyan mérgezett a szíve, mint Jan Vogelnek. (A Biblia szerint ha valakit gyűlölünk, gyilkosai vagyunk annak!) Corrie itt úgy fogalmaz, hogy „szívemmel és nyelvemmel megöltem őt”. Corrie-t úgy pusztítja a szívében lévő méreg, hogy pár nap alatt tönkremegy! Amint megbocsát, és megtisztul a szíve, ismét jól tud aludni, mert békesség van benne.

A mi szívünket (és ezáltal lelkünket-testünket) mérgezik-e indulatok?

***

4. Betsie-ről azt olvassuk (190.o.), hogy „éppoly szívesen olvas fel az itteni nőknek a Bibliából, mint ahogy egykor levest vitt az éhes embereknek”. Sokan az ilyen haláltáboros történetekről olvasni sem szeretnek, még csak a gondolat is elviselhetetlen számunkra, hogy mi lenne, ha nekünk lenne részünk ilyesmiben.


Miben különbözünk mi Betsie-től? Ezt konkrétan és részletesen fogalmazzuk meg magunknak, majd vonjuk le a következtetéseket arra vonatkozóan, helyes-e a hozzáállásunk az élethez, helyes-e a mód, ahogy élünk. Ha igen, indokoljuk meg! Ha nem, akkor kell-e változnunk?

(Andi)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések