Ki a gödörből

„Ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” 

Dán 6,11b

Voltál már gödörben? Én tegnap ott voltam. S tudod, milyen érzést vált ki belőlem azon túl, hogy lehangolt vagyok és nyugtalan? 

Éhséget.

Gödörbe többnyire akkor kerülök, amikor olyan körülmények gyűrűznek be az életembe, amiket nem tudok uralni.

Ezt a helyzetet tudat alatt úgy próbálom elviselhetővé tenni, hogy olyasmiben keresek menedéket, ami viszont az én hatásköröm. Ilyen például az étkezés, amitől viszonylag könnyen jól érezhetjük magunkat.

Igen ám, de azok az ételek, amik a jó érzést kiváltják, ritkán tartoznak az egészséges diétához, ami mellett elköteleztem magam.

A gyorséttermi kaják bűntudatot váltanak ki bennem. S ha a bűntudat csatlakozik hozzám a gödörben, ahelyett hogy javítaná, csak tovább bonyolítja a helyzetet. Ha tehát nem tudok az ételek hátán kimászni a gödörből, mi mást tehetek?

Ha valóban éhséget érzek, valami egészséges és mégis finom dolog mellett döntök. Aztán tudatosan keresek valamit, amiért hálát adhatok, s munkát adok a számnak Isten magasztalásával.

Bár a gödörben nem sok kedvem van hálaadásra, mégis ha meglátom a kisebb-nagyobb kegyelmeket a gondok között, a rossz lassan törlődni kezd a szívemből, a hangulatomból. Minden egyes dolog, amiért szavakba foglalva köszönetet mondok, egy-egy lépcsőfokot jelent felfelé a gödörből.

És ez nem az én ötletem. Benne van a Bibliában. Nézd, mit tesz Dániel, mikor gödörbe kerül.

A Dániel 6,10-ben épp tudomására jut, hogy ha valakit rajtakapnak, hogy bárkihez imádkozik Darius királyon kívül, azt bedobják az oroszlánok vermébe. Ez pedig gödör a javából! De Dániel reakciója meghökkentő.

Hazamegy, kitárja az ablakokat, és imádkozik. Nem hiszem, hogy azért teszi, mert könnyű a szíve. Szerintem ugyanúgy érezte magát, mint bárki más hasonló kétségbeejtő helyzetben. De felülemelkedve hangulatán, döntésre jut.

És tudod, hogyan imádkozott? Így talán?

„Istenem, ments meg!”

„Istenem, ez nem fair!”

„Istenem, ez már több a soknál!”

„Istenem, sújts le ellenségeimre, és töröld el őket a föld színéről!”

„Istenem, tudod, hogy ezt csak egy jó adag csokoládéval tudom kezelni!”

Na, nem. Egyiket se mondta.

Dániel imája nagy tanulság volt nekem.

Dániel így imádkozott: Dicsőség Néked, Istenem! „ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta”(Dán 6,11b).

Mivel Dániel reakciója annyira más, mint amit hasonló helyzetben elvárhatunk, megállít és elgondolkoztat. Első reakcióinkat mindig bevett szokásaink határozzák meg. Dániel megrögzött szokása az Istennek való hálaadás volt.

Kicsoda Isten, és mit köszönhetek neki – ez töltötte ki a központi helyet Dániel szívében és gondolkozásában. Akkor is, amikor kétségbeejtő helyzetbe került.

Nagy kihívásnak érzem ezt. Én hova futok, amikor az élet terhe rám nehezedik? Ki vagy mi az, amitől függök? Olyan szokást alakítottam ki, ami még bűntudattal is súlyosbítja a gödörbeli állapotot? Mi történne, ha ahelyett, hogy valami jóleső testi érzésre vágynék, kipróbálnám, milyen hatása van a hálaadásnak?

Igen, az élet számos gödröt rejt. De ez nem jelenti azt, hogy bennük kell maradnom, vagy hogy valami testi kívánság teljesítésével próbáljak kievickélni belőlük.

Uram, tudom, hozzátartozik az életünkhöz, hogy néha gödörbe kerülünk. De nem kell benne maradnunk, és nem kell testi örömökkel próbálkoznunk kimászni belőlük. Köszönöm, Uram, hogy örökérvényű Igéddel rámutatsz az útra, az igazságra, az életre. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás:Encouragement for today, 2011.05.26. Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_09_01_archive.html)