Miért jó a szivárgás?

„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek”
Iz 55,10


A hátsó teraszon van két cserép virágom. Egyszerre ültettem őket. Ugyanolyan fajta virágokat tettem ugyanolyan virágföldbe. Ugyanannyi víz, árnyék és napfény éri őket. Minden szempontból egyformák, és mégis nagyon különböznek egymástól.
Az egyik tündököl.
A másik nem.
Az egyik cserép falán vízesésként omlanak alá a bimbókkal, virágokkal teli hajtások - minden kertész vágyálma.
A másiknak egy-két virágja van a zöldes-barnás levelek között. Néhány hajtáscsoport elszórtan itt-ott – semmiképpen nem nevezhető vágyálomnak.
Egyik este megkérdeztem a férjemet, mi okozza a különbséget a két tő virág között. „Egyszerű – válaszolta -, az egyik cserép alján vannak vízáteresztő lyukak, a másikon meg nincsenek.”
Izgalmas.
Amelyik át tudja ereszteni a vizet, abban tündököl a virág.
Amelyik visszatartja a vizet, abban szenved a növény.
Ma reggel az Izaiás 55,10-13-at olvastam, s közben eszembe jutottak a virágcserepeim.
Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
Bizony, örömmel jöttök ki, és békességben vezetnek benneteket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak.
A tövis helyén ciprus nő, a csalán helyén mirtusz nő.
A víz ráhull a földre, növekedést fakaszt, elszivárog, hogy páraként visszatérjen a magasba, ezzel bevégezvén a hivatását.
Nem az a dolga, hogy lehullva a cserépben maradjon, megposhadjon, s lassítsa a belőle sarjadó növekedést.
Így van ez Isten Igéjével is.
Az Ige ráhull életünkre, növekedést gerjeszt, és ha megfelelően élünk, rajtunk keresztül kiszivárog. Az emberek látni fogják rajtunk, az életünkön, hogy hat ránk Isten Igéje. Látni fogják örömünket, békességünket. Nem leszünk szúrósak, mint a család vagy a tövis, szépek leszünk, mint a ciprus, illatunk édes, mint a mirtuszé.
Isten Igéje fog szivárogni belőlünk.
Eszembe jutott, hogyan reagálok a kritikára, a nyers hangú emailekre. Ez bizony kihívás.
Nem elég higgadtan válaszolni, amikor kritizálnak. A kritikák emlékeztessenek arra, mennyire vágyik mindenki a biztatásra.
Szivárogtatnom kellene a pozitív hangú emaileket és megjegyzéseket, a köszönömöket üzletfeleknek, testvéreknek, a gyülekezet vezetőinek, akiktől hétről hétre áldást kapok.
Nem szoktam kritizálni. De az se jó, ha semleges és passzív vagyok.
Ahhoz, hogy úgy tündököljek, ahogy Isten szeretné, sokkal több szeretet kéne átszivárogjon rajtam.
Drága barátnőm, próbáljunk ezen a héten lyukacsosabbak lenni. Az virágzik, amelyik szivárogni tud.


Uram, bocsásd meg nekem, ha passzív voltam. Ha befogadtam és magamnál tartottam Igédet, és nem szivárgott belőlem öröm és béke. Használj, kérlek úgy, ahogy szeretnél, reagáljak úgy az emberekre, ahogy Te akarod. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.07.21.
www.proverbs31.org
Lysa TerKeurst
fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu
fotó:https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ut-napos-utca-falu-4946730/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések