"Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív."

Prédikátor 7:3

Pár éve döntöttem amellett, hogy követem Jézust.

Visszagondolok az azóta eltelt pár évre, és eszembe jutnak azok a megpróbáltatások amin keresztül vitt Isten. A sok megaláztatás a hitem miatt, szerelmi csalódások, családi problémák. Amikor ott álltam a nehézségek közepette, úgy éreztem , hogy ennél nagyobb lelki fájdalmat én nem akarok átélni. Vigasztaló dolog az, hogy tudtam: Isten soha nem engedi, hogy nagyobb próba érjen, mint amekkorát erőm révén el tudnék hordozni.

Előbb vagy utóbb, miután emberi erőlködésem elbukott, hogy helyrehozzam a dolgokat, Isten kezébe tettem fájdalmam, és a párnámba zokogva kértem az ő segítségét. Bármennyire nehéz időszakok voltak, Istennel mégis csodálatosak.Nap mint nap át kellett neki adnom az irányítást. A probléma, a csalódás, a fájdalom továbbra is ott volt, de mégis Isten betöltött egy teljesen átjáró szeretettel, örömmel.
Ha lenne egy időgépem, és visszamehetnék sem változtatnám meg a múltat. Áldásként tekintek rájuk, és amikor azt érzem lankadok, hogy  leveszem a tekintetem Istenről, hogy más lesz a fontos,hogy bedarálnak a munkás hétköznapok, akkor ezekre az időszakokra tekintek vissza. Hogy milyen közel álltam Istenhez és milyen béke járt át. Bátorítalak, hogy te is keress az életedben ilyen állomásokat, amelyekre visszatekintesz.

A nyáron részt vettem egy keresztény táborba, amit alig vártam. Az első pár napot végig sírtam egy csalódás miatt. Kihagytam több programot, és tinédzser lányként depresszióztam a szobámban.
Imádkoztam és sírtam, kértem Istent vegye el a bánatom, hiszen itt vagyok egy olyan helyen ahol csak róla hallhatnék, vele töltekezhetnék, és én meg itt szerencsétlenkedek fent, és siratok egy olyan dolgot, ami nem is biztos, hogy boldogabbá tett volna.
Reggel a Szentírást lapozgatva, a Prédikátor könyvében olvastam egy igét, ami azóta a legkedvesebb számomra:

"Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív." Prédikátor 7:3

Rögtön értelmet nyert a sok szenvedés. Igen megéri, ezeken átesni. Megéri, a földön fetrengeni, sőt nekem itt a helyem. Ezek által fejlődik az az ember, akit Isten elhívott. Ezek által tud formálni. Ezek által gyógyítja a szívem. Igen, akarom és még többet akarok belőle.

Hitünk megpróbálása során Isten erős tanítványokká formál, akik valóban hitben járnak, nem látásban (2Korinthus 5:7). 

 Nem akarom, hogy az életem körülményei szabják meg a mindennapi hozzáállásomat, az imaéletemet, a kedvemet. Szeretnék Istenben meggyökerezni. Szeretném  a még előttem álló viharokat Vele átvészelni, és olyanná lenni, amilyennek Ő szeretne látni!

Drága Atyám!

Te látod most a szívemet, te látod mivel küzdök. Szeretném átadni, és a kezedbe tenni. Hiszen tudom, ott van a legjobb helyen. Hálás vagyok, hogy Te a nehézségeimet, problémáimat arra használod fel, hogy gyógyíts. Köszönöm, hogy úgy szeretsz ahogy vagyok,  de mégis formálsz. Kérlek Istenem add, hogy ne aggódjak a holnapon, ne akarjak emberileg irányítani, hiszen tudom, hogy Te reményteljes jövőt szánsz nekem.

Szeretlek Atyám és maradj velem. Jézus nevében kértelek, Ámen.

Egy olvasó gondolatai

  Fotó: pinterest.com