Decemberi könnyek

Gondoltam, én is írhatnék valamit. Valamit, ami könnyed és vicces, picit elgondolkodtató: karácsonyi habcsók, szép, édes és pár percre eltelít. Kész vagyok. Közzétehetném. Mégsem teszem.


Most itt ülök a szövegszerkesztő fehér lapja előtt, és megint gondolkodok. Mit írhatnék arról, akinek a közelgő karácsony nem örömet hoz, nem felhőtlen vidámságot. Akinek vesztesége súlyosabb és fájdalma erősebb semmint pár odavetett ige tompíthatná. Aki tudja, hogy Isten ura mindennek, hogy minden a javunkra válik, hogy reményteljes a jövő, amit tervez az ÚR, hogy a szenvedés csak egy pillanat… de nem érzi most.


Mit írhatnék annak, aki levegő után kapkod a hirtelen rászakadt gyásztól, akinek kiürültek a napjai,és csak a hideg maradt?


Annak, akit évek súlya nyom, napról napra görgetett szürke kötelesség és feladat, és nem tud felnézni már?


Annak, akit önvád mar, és arra gondol, mit tehetett volna még, újra visszapörgetve a közös idő lapjait.


Annak, aki sok gyermek mellett aggódik, hogy vajon felépül-e a férje, megtartja-e Isten a társát.


Annak, akiről elfeledkeztek a barátai, és nem hallották meg, mikor segítséget kért.


Annak, aki magányos, akinek csak a csend zúgása marad estéről estére.


A néma szenvedőknek, a régóta vigaszra váróknak, akik sírnak, akik feladták, akik még küszködnek…


Nem tudom. Jó lenne azt írni, hogy együtt érzek veled, részt veszek a fájdalmadban, átérzem a bánatod, de nem lenne igaz. A szavak elhasználtak, megkopottak. Szeretnék ezernyi biztatást hozni, gyógyító igéket, vagy csak annyit mondani, nem lesz semmi baj. Nem mondhatom.


Nem marad más, imádkozok. Mert tudom, hogy az Isten valóban ura mindennek, tudom, hogy reményteljes a jövő, és a szenvedés egy pillanat lesz az örökkévaló dicsőség szemüvegén át. Bár most nem látom, de tudom, hogy Isten minden szenvedőt szeret; különlegesen, figyelmesen, igazán.


Elszomorodtatok? Talán nem baj. Ne hagyjanak hidegen a decemberi könnyek. Körülöttünk vannak, akikért most nekünk kell imádkoznunk.


Atyánk, hadd találjanak ma otthonra nálad az elveszettek; kérünk, oldd fel szereteteddel a vádlást; adj a virrasztóknak reményt, és töltsd meg jelenléteddel az űrt. Kérünk, add a te szabadságodat a görnyedőknek; és a gyászolóknak, hogy megláthassák Jézus velük hullajtott könnyeit. Adj fénysugarat a sötétségben. Szükségünk van a szeretetedre, hogy jól tudjunk szeretni, és arra, hogy betölts Szentlelkeddel, hogy vigasztalók lehessünk magunk is. Ámen.

(Gudmon Orsolya)
fotó: Collages my Passion/Facebook