Ha tényleg szeret Isten..
„Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én
szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog
meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad.” Iz 54,10
Vajon mi történne velünk, ha úgy élnénk, mint akik abszolút bizonyossággal tudják, hogy Isten szereti őket? Mi keresztények persze tudjuk ezt. Dicsőítő énekeket énekelünk, idézünk a Szentírásból, pólóinkon feliratokkal, autóinkon matricákkal valljuk meg, hogy igen, szeret minket Isten.
De most nem arról beszélek, hogy az eszünkkel tudjuk, hogy szeret, hanem arról, hogy úgy élünk, mint akik ezt valóban hiszik.
Hogy Isten szeretetében tökéletesen bízva járjuk életünk útját olyankor is, amikor érzéseink nincsenek összhangban ezzel a tudattal.
Arról beszélek, hogy megtanítjuk szívünket, elménket, hogy mindent az Isten szeretetének bizonyosságába vetett hit szűrőjén át fogadjanak be. Megkérdőjelezés nélkül.
Pár napja beszélgettem egy édesanyával. 30 felé közeledő legidősebb lányának még sosem volt barátja. A fiatalabb testvérek rég megtapasztalták az együttjárás élményét, egyikük már menyasszony. Az idősebb nővér nemrég odaült édesanyja ágya szélére, és mialatt könnyek csorogtak le az arcán, megkérdezte: „Anya, miért? Miért nem találok senkit, aki szeretni tudna engem? Mi a baj velem?”
Az édesanya tanácsot kért tőlem, hogyan dolgozza fel lányával ezeket a kérdéseket. Az ilyen érzelmek nagyon erősek és nagyon gyötrőek tudnak lenni.
Biztos vagyok benne, hogy ha le tudnám fejteni egymásról ezeket az érzéseket, a végén, legmélyebben rátalálnék arra, hogy ez a lány kételkedik Isten szeretetében maga iránt.
Teljesen meg tudom érteni. Az én életemben is voltak gyötrő korszakok, mikor tudtam, hogy Isten egy pillanat alatt meg tudná oldani a helyzetet. De ha nem teszi? Fáj. Valahol nagyon mélyen.
Most megmondom, mire tanít Isten folyamatosan: csalódásaimat ne szívem sérült pontjain át, hanem az Ő szeretetének szemüvegén keresztül nézzem.
Amikor az előbbit teszem, gyakran eljutok a kérdéshez: „Ha tényleg szeret Isten, miért engedi, hogy ez megtörténjen?”
Ha viszont abszolút biztos vagyok Isten szeretetében, és ezen át nézem azt, ami történik, ide jutok: „Isten nagyon szeret engem, ezért bíznom kell benne, hogy célja van azzal, ha ezt megengedi.”
Megfogtam a tanácsot kérő édesanya kezét, és kértem, segítse a lányát, hogy más oldalról közelítse meg a kérdést. Természetes, hogy fájdalmat érez, magányos és szomorú. De ezek az érzések ne bizonytalanítsák el hitét Isten szeretetében. Inkább kapaszkodjon még erősebben Isten védelmébe, gondviselésébe, a növekedés lehetőségébe.
Tudom, mindez nagyon nehéz lehet. De mi volna, ha valóban hinnénk Isten szeretetének bizonyosságában? Drága, testvérem, bármin mész is keresztül, Izajás szavaival imádkozom fölötted: „Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de Isten szeretete nem hagy el soha” (Iz 54,10a).
Uram, Te jó vagy. És jó Isten vagy. Ezért hát bízom a terveidben, és hiszem, hogy célod van azzal, hogy ezt megengeded. Nehéz, de inkább választom azt, hogy közel legyek Hozzád ezernyi nehéz pillanatban, mint távol tőled ezernyi jóban. Jézus nevében, Ámen.
(Ford. megj: Amikor Isten szeretetének fényében keressük szenvedéseink értelmét, jusson eszünkbe mindaz, amit tudunk Jézusról, majd gondolkozzunk el ezen a mondatán, ami az utolsó vacsorán hangzott el: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9a).)
fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com
Vajon mi történne velünk, ha úgy élnénk, mint akik abszolút bizonyossággal tudják, hogy Isten szereti őket? Mi keresztények persze tudjuk ezt. Dicsőítő énekeket énekelünk, idézünk a Szentírásból, pólóinkon feliratokkal, autóinkon matricákkal valljuk meg, hogy igen, szeret minket Isten.
De most nem arról beszélek, hogy az eszünkkel tudjuk, hogy szeret, hanem arról, hogy úgy élünk, mint akik ezt valóban hiszik.
Hogy Isten szeretetében tökéletesen bízva járjuk életünk útját olyankor is, amikor érzéseink nincsenek összhangban ezzel a tudattal.
Arról beszélek, hogy megtanítjuk szívünket, elménket, hogy mindent az Isten szeretetének bizonyosságába vetett hit szűrőjén át fogadjanak be. Megkérdőjelezés nélkül.
Pár napja beszélgettem egy édesanyával. 30 felé közeledő legidősebb lányának még sosem volt barátja. A fiatalabb testvérek rég megtapasztalták az együttjárás élményét, egyikük már menyasszony. Az idősebb nővér nemrég odaült édesanyja ágya szélére, és mialatt könnyek csorogtak le az arcán, megkérdezte: „Anya, miért? Miért nem találok senkit, aki szeretni tudna engem? Mi a baj velem?”
Az édesanya tanácsot kért tőlem, hogyan dolgozza fel lányával ezeket a kérdéseket. Az ilyen érzelmek nagyon erősek és nagyon gyötrőek tudnak lenni.
Biztos vagyok benne, hogy ha le tudnám fejteni egymásról ezeket az érzéseket, a végén, legmélyebben rátalálnék arra, hogy ez a lány kételkedik Isten szeretetében maga iránt.
Teljesen meg tudom érteni. Az én életemben is voltak gyötrő korszakok, mikor tudtam, hogy Isten egy pillanat alatt meg tudná oldani a helyzetet. De ha nem teszi? Fáj. Valahol nagyon mélyen.
Most megmondom, mire tanít Isten folyamatosan: csalódásaimat ne szívem sérült pontjain át, hanem az Ő szeretetének szemüvegén keresztül nézzem.
Amikor az előbbit teszem, gyakran eljutok a kérdéshez: „Ha tényleg szeret Isten, miért engedi, hogy ez megtörténjen?”
Ha viszont abszolút biztos vagyok Isten szeretetében, és ezen át nézem azt, ami történik, ide jutok: „Isten nagyon szeret engem, ezért bíznom kell benne, hogy célja van azzal, ha ezt megengedi.”
Megfogtam a tanácsot kérő édesanya kezét, és kértem, segítse a lányát, hogy más oldalról közelítse meg a kérdést. Természetes, hogy fájdalmat érez, magányos és szomorú. De ezek az érzések ne bizonytalanítsák el hitét Isten szeretetében. Inkább kapaszkodjon még erősebben Isten védelmébe, gondviselésébe, a növekedés lehetőségébe.
Tudom, mindez nagyon nehéz lehet. De mi volna, ha valóban hinnénk Isten szeretetének bizonyosságában? Drága, testvérem, bármin mész is keresztül, Izajás szavaival imádkozom fölötted: „Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de Isten szeretete nem hagy el soha” (Iz 54,10a).
Uram, Te jó vagy. És jó Isten vagy. Ezért hát bízom a terveidben, és hiszem, hogy célod van azzal, hogy ezt megengeded. Nehéz, de inkább választom azt, hogy közel legyek Hozzád ezernyi nehéz pillanatban, mint távol tőled ezernyi jóban. Jézus nevében, Ámen.
(Ford. megj: Amikor Isten szeretetének fényében keressük szenvedéseink értelmét, jusson eszünkbe mindaz, amit tudunk Jézusról, majd gondolkozzunk el ezen a mondatán, ami az utolsó vacsorán hangzott el: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9a).)
fordítás:eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése