Mikor úgy érzem, legyőz a félelem
Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség?
Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Róm 8,35
Az ébresztőóra zölden villog a sötétben. Mintha beragadt volna 3 órára. Az álom elillan, hiába érzem kimerültnek magam.
Új projektbe kezdtem, ami nagyon nyomaszt, mert tudom, hogy elvéthetem. Valamit kihagyok, elfeledkezem fontos részletekről, hibázok, akadályozok másokat a folyamatban. Könnyen meglehet, hogy csalódást fogok okozni. Kiderül, hogy nem felelek meg, vagy egyszerűen rossz vagyok.
Furcsa módon, ez az állapot az ókori hadviselést juttatja eszembe.
Az ókori római katonák gyakran használtak egy makhaira nevű rövid kardot ellenségeik megölésére. A fegyver mérete miatt a katona közel kellett, hogy kerüljön áldozatához, már-már ölelési közelségbe, hogy a végzetes döfést elvégezze. Abban a pillanatban az áldozat nem látott mást, csak gyilkosa arcát. Eltűnt a világ, elszállt a remény, kihunytak küzdeni akarásának utolsó szikrái. Csak azt a kemény, könyörtelen arcot látta, aki épp végez vele.
Ezt a speciális szót használja Pál apostol, mikor felveti az alapigénkben olvasható kérdést: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” Makhaira?
Sosem voltam római katona. De azt hiszem, sejtem, milyen lehet, amikor egy makhairát szegeznek a nyaki ütőeremnek. Ez a Félelem.
Amikor a félelem, mint egy makhaira, rám tör, eltűnik a világ, nem érzek, nem látok semmit. Csak a félelem rút ábrázatát.
Jézus szertefoszlik tudatomból, a félelem óriás méretű.
Egyik leggyakoribb terület a munkánk, ami félelmet válthat ki belőlünk. Munkánkhoz bonyolult érzelmi szálak fűznek. Szeretnénk hasznosak lenni. Változást idézni elő. Megfelelni az elvárásoknak. Arról nem is beszélve, hogy anyagi biztonságunk legtöbbször szintén a munkánkhoz kötődik.
Nem tudjuk kifizetni a számlákat, ha nem kapunk fizetést. Akár édesanya vagy orvos, hitelügyintéző, tanár vagy recepciós valaki, dolgozzék bármely más területen, sokféle nyomás nehezedik rá a munkájából adódóan. A félelem különböző fokozatai járnak vele, olyan félelmek, amelyeket nem tudunk kontrollálni.
Izajás/Ézsaiás mondja: „elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád” (Iz 54,14b) A félelem nyomorúságos.
Minden változata: szorongás, aggódás,izgatottság, rettegés, pánik; a bukástól, elutasítástól, csalódás okozástól, elhagyástól, alulteljesítéstől, betegségtől, magánytól, szeretteinket érő csapástól, anyagi nehézségektől, haláltól való félelem gúzsba tud kötözni. Megnyomorít. És egy nap, mondja Izajás, ez a nyomorúságos félelem véget ér. Megszűnik, mert legyőzi a Messiás.
Ki szakíthat el Krisztus szeretetétől? A félelem képes rá? Biztos, hogy nem.
És mégis vannak napok, amikor a félelem arcát sokkal élesebben látom, mint drága Megváltómét.
Azokon a napokon igyekszem belekapaszkodni Jézus utolsó szavába a kereszten: „Elvégeztetett” (Jn 19,30b). Elvégezte a munkáját. Teljesítette a küldetést.
Amire tehát a lelkemnek szüksége van: a megváltás, felépülés, megbocsátás, megújítás, újrateremtés, megmentés – megtörtént már. Az egész világ legfontosabb munkája elvégeztetett.
Jézus kereszten beteljesített munkájának hatása rávetül életem más részeire is. Mivel Krisztus teljesítette a legmeghatározóbb feladatot a földön, teljessé teszi életem más félbemaradt részeit is.
Még a kisebb feladatok is nyugalmat találnak Jézusban. Helyes méretűre zsugorodnak. Ugyanaz az ajak, mely kiadta nekem a munkát, azt is mondta: „Elvégeztetett”. A munkám Annak akarata szerint fog véget érni és beteljesedni, aki meghívott rá. Az Ő ereje és iránymutatása szerint.
Ahogy tisztábban hallom Isten hangját, mint a félelemét, egyre hasonlóbbá válok Hozzá. Valami megmozdul bennem, és növekedésnek indul.
Földi életünk iróniája ez. Sebesüléssel járó, véres harcot vívunk a félelemmel, és ettől válunk egésszé.
Mert közben megtanulunk bízni Istenben.
Drága Jézus, köszönöm, hogy megtörted a félelem nyomorúságos hatalmát az életemben. Űzd el lelkemből a hibázástól, elutasítástól, anyagi bizonytalanságtól, az elégtelenségtől való félelmet. Segíts megtanulnom, hogy a Te elvégzett munkádban megnyugodhatok. Jézus nevében, Ámen.
Tessa Afshar: When Fear Overcomes Me; Encouragement for today, 2017.07.18.
www.proverbs31.org; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com
Az ébresztőóra zölden villog a sötétben. Mintha beragadt volna 3 órára. Az álom elillan, hiába érzem kimerültnek magam.
Új projektbe kezdtem, ami nagyon nyomaszt, mert tudom, hogy elvéthetem. Valamit kihagyok, elfeledkezem fontos részletekről, hibázok, akadályozok másokat a folyamatban. Könnyen meglehet, hogy csalódást fogok okozni. Kiderül, hogy nem felelek meg, vagy egyszerűen rossz vagyok.
Furcsa módon, ez az állapot az ókori hadviselést juttatja eszembe.
Az ókori római katonák gyakran használtak egy makhaira nevű rövid kardot ellenségeik megölésére. A fegyver mérete miatt a katona közel kellett, hogy kerüljön áldozatához, már-már ölelési közelségbe, hogy a végzetes döfést elvégezze. Abban a pillanatban az áldozat nem látott mást, csak gyilkosa arcát. Eltűnt a világ, elszállt a remény, kihunytak küzdeni akarásának utolsó szikrái. Csak azt a kemény, könyörtelen arcot látta, aki épp végez vele.
Ezt a speciális szót használja Pál apostol, mikor felveti az alapigénkben olvasható kérdést: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” Makhaira?
Sosem voltam római katona. De azt hiszem, sejtem, milyen lehet, amikor egy makhairát szegeznek a nyaki ütőeremnek. Ez a Félelem.
Amikor a félelem, mint egy makhaira, rám tör, eltűnik a világ, nem érzek, nem látok semmit. Csak a félelem rút ábrázatát.
Jézus szertefoszlik tudatomból, a félelem óriás méretű.
Egyik leggyakoribb terület a munkánk, ami félelmet válthat ki belőlünk. Munkánkhoz bonyolult érzelmi szálak fűznek. Szeretnénk hasznosak lenni. Változást idézni elő. Megfelelni az elvárásoknak. Arról nem is beszélve, hogy anyagi biztonságunk legtöbbször szintén a munkánkhoz kötődik.
Nem tudjuk kifizetni a számlákat, ha nem kapunk fizetést. Akár édesanya vagy orvos, hitelügyintéző, tanár vagy recepciós valaki, dolgozzék bármely más területen, sokféle nyomás nehezedik rá a munkájából adódóan. A félelem különböző fokozatai járnak vele, olyan félelmek, amelyeket nem tudunk kontrollálni.
Izajás/Ézsaiás mondja: „elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád” (Iz 54,14b) A félelem nyomorúságos.
Minden változata: szorongás, aggódás,izgatottság, rettegés, pánik; a bukástól, elutasítástól, csalódás okozástól, elhagyástól, alulteljesítéstől, betegségtől, magánytól, szeretteinket érő csapástól, anyagi nehézségektől, haláltól való félelem gúzsba tud kötözni. Megnyomorít. És egy nap, mondja Izajás, ez a nyomorúságos félelem véget ér. Megszűnik, mert legyőzi a Messiás.
Ki szakíthat el Krisztus szeretetétől? A félelem képes rá? Biztos, hogy nem.
És mégis vannak napok, amikor a félelem arcát sokkal élesebben látom, mint drága Megváltómét.
Azokon a napokon igyekszem belekapaszkodni Jézus utolsó szavába a kereszten: „Elvégeztetett” (Jn 19,30b). Elvégezte a munkáját. Teljesítette a küldetést.
Amire tehát a lelkemnek szüksége van: a megváltás, felépülés, megbocsátás, megújítás, újrateremtés, megmentés – megtörtént már. Az egész világ legfontosabb munkája elvégeztetett.
Jézus kereszten beteljesített munkájának hatása rávetül életem más részeire is. Mivel Krisztus teljesítette a legmeghatározóbb feladatot a földön, teljessé teszi életem más félbemaradt részeit is.
Még a kisebb feladatok is nyugalmat találnak Jézusban. Helyes méretűre zsugorodnak. Ugyanaz az ajak, mely kiadta nekem a munkát, azt is mondta: „Elvégeztetett”. A munkám Annak akarata szerint fog véget érni és beteljesedni, aki meghívott rá. Az Ő ereje és iránymutatása szerint.
Ahogy tisztábban hallom Isten hangját, mint a félelemét, egyre hasonlóbbá válok Hozzá. Valami megmozdul bennem, és növekedésnek indul.
Földi életünk iróniája ez. Sebesüléssel járó, véres harcot vívunk a félelemmel, és ettől válunk egésszé.
Mert közben megtanulunk bízni Istenben.
Drága Jézus, köszönöm, hogy megtörted a félelem nyomorúságos hatalmát az életemben. Űzd el lelkemből a hibázástól, elutasítástól, anyagi bizonytalanságtól, az elégtelenségtől való félelmet. Segíts megtanulnom, hogy a Te elvégzett munkádban megnyugodhatok. Jézus nevében, Ámen.
Tessa Afshar: When Fear Overcomes Me; Encouragement for today, 2017.07.18.
www.proverbs31.org; fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com; kép: pinterest.com
.jpg)
ÁMEN!
VálaszTörlés